Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Évek óta szerveznek egészségnapot a Deák Diák iskolában. Az iskola vezetésének törekvése, hogy ráirányítsa a családok figyelmét az egészséges életmód fontosságára. A március végi nagyszabású rendezvényen a gyerekek és szüleik nemcsak élményeket kaptak, hanem könnyen elsajátítható praktikákat is.

Az egészségről tízévesen
„Az egészség arra jó például, hogy jól érezd magad a testedben” – véli a 10 éves Ada. Osztálytársa, Krisz szerint „tök jó, hogy egész egészségesek vagyunk, és hogy tudunk sportolni”. Marci úgy látja, ha valaki vékonyabb inkább, az sokkal kényelmesebb és könnyedebb, és egészségesebb életet élhet: ha valaki sovány, annak sokkal könnyebb például a futás, a magasabbra és távolabbra ugrás is, mert nem kell a túlsúlyt magán cipelni.

Cili nem bánja, hogy a csapból is az folyik, hogy egészségesen kell étkezni és sokat kell sportolni. Szerinte azok a gyerekek, akik kevésbé táplálkoznak egészségesen, mint ahogy kellene, de sokszor elismétlik és elmagyarázzák nekik az egészséges étkezés pozitívumait, ők is megértik egy idő után, miért fontos. Ő is próbál figyelni arra, hogy egészségesen táplálkozzon, de olykor nem tud ellenállni egy-egy túlzottan cukros vagy zsíros, ám ínycsiklandó falatnak.

„Hogyha nem egész nap a géped előtt ülsz és fortnite-ozol vagy minecraftozol, hanem kint az udvaron focizol vagy peonzázol, az is számít az egészségednek. Nemcsak azért, mert a friss levegőn vagy, mozogsz és D-vitamint gyűjtesz, hanem azért is, mert menő peonzás vagy focista lehetsz, attól lesz önbizalmad, és az is kell ahhoz, hogy jól legyél” – fejtette ki Boldizsár.

Drog, snüssz, prevenció
A Deák Diák iskolában 2017 óta évente tartanak egészségnapot. „Eleinte kezdetleges kis programokkal, házon belülről oldottuk meg. Hasznosnak találtuk, vérszemet kaptunk és igyekeztünk támogatást szerezni ahhoz, hogy a következő években külsős előadókat, szakembereket hívjunk. Törekszünk rá, hogy bevonjuk a szülői közösséget is ezekbe a nagyobb szabású programjainkba, hogy ők is tájékozódhassanak afelől, mik az épp felmerülő igények vagy problémák, amik a gyerekek egészségére erősen kihathatnak” – mondta el Szabolcs Csilla tanító, iskolai rendezvényszervező. Az idei egészségnapon 27 féle állomást állítottak fel.

Míg 2017-ben a tanárok a drogfogyasztás kérdését ítélték meg legproblémásabb témaként, mert „akkor még újdonságnak számított, hogy a kábítószer megjelenhet az általános iskolában” – mondta Szabolcs Csilla –, az idei március végi rendezvényük alkalmával a prevenciós programok egyik fő témája a nikotinfogyasztás, dohányzás:

az elf bar, az elektromos cigaretta és a snüssz használata volt.

„Azt látjuk, hogy a cigarettázásról magyon is beszélni kell. Már nem az van, hogy a diákok a vécében pöfékelnek és dől ki a füst. A nikotinfogyasztás nem feltétlenül tetten érhető. Ott van az elf bar, amit egész nap lehet szívni, belepippanthatnak a vécén, nem érezzük meg. Ami még nagyobb probléma, az a snüssz. Az abszolút láthatatlan, óra alatt is fogyasztható. Hallottam róla, hogy az egyik gimnáziumban a gyerek lefordult órán a székről, mert egymás után már a negyedik snüsszt tömte a szájába, és mérgezést kapott.” A tanító szerint sok szülő és tanár sem ismeri a snüsszt, ahogyan a veszélyeit sem, használatáról sem tudnak semmit.

A fogmosás túl unalmas a kicsiknek
Vannak olyan témák, amik kihagyhatatlanok, unásig ismételni kell őket. Ilyen a fogmosás például és a fogak egészségének a megőrzése, mondta Szabolcs Csilla. A kisebb gyerekeknél nem feltétlen bevett szokás a fogak ápolása a szülői intelem ellenére sem. „Ebben a felgyorsult világban minden, amit hosszabb ideig kell csinálni, az nem tetszik a gyerekeknek. Két percig fogat mosni, az pedig végképp dögunalom.” A gyerekekhez így idén is ellátogattak a Szentkirályi utca fogorvosi rendelőjéből orvosok, akik nem csupán a fogmosás mibenlétéről, módjáról, a fogak épségének fontosságáról beszélgettek a gyerekekkel, új eszközökkel is megajándékozták őket.

„A felnövekvő picik sokkal-sokkal merevebbek, mint a tíz évvel idősebb korosztályhoz tartozók, és ez a kis mozgásokon és a nagy mozgásokon is látszik.” Nagy probléma a mai kor gyermekeinél a stressz is, aminek levezetésére sincs eszközkészletük a gyerekeknek. A rendezvényre hívtak gyerek jóga-, gerinctorna- és Muay thai-oktatót is, akiktől nyújtási, légzési és meditációs és stresszoldó technikákat is elsajátíthattak a kisebbek és nagyobbak is.

Voltak az egészséges táplálkozással kapcsolatos élményprogramok, kóstolók is. A gyerekek megismerhették a csíráztatás csínját-bínját, de kóstolhattak különféle gyógyteákat, mézeket, nem szokványos gyümölcsöket is. A fenntarthatóság jegyében készítettek fürdőgolyót, de megtanulhatták azt is, mi értelme van a kézmosásnak, mit csinálnak a szervezetünkön belül a vírusok, hogyan működik az oltás.

A rendezvényre meghívták a Mozdulnék! Sportlabort is, akik állapotfelmérést tartottak. A testsúlyon és a magasságon kívül olyan információkat is megtudtak az érdeklődők, hogy milyen az ásványianyag-ellátottságuk, hány százaléka zsír vagy épp víz a testüknek, az egészségi állapotuk hány évesnek felel meg. A gyerekek számára a legérdekesebb az volt, milyen magasra nőnek majd, ugyanis a mérőműszerek erre is választ adtak.

Az egész napos rendezvény nem csak a gyerekeknek nyújtott remek kikapcsolódást, szülőként is meglehetősen szórakoztató volt. „A gyerekjóga nagyon-nagyon csodás volt, érdekes volt a vírusokról szóló előadás, a csíráztatás. Számos olyan dologgal találkoztak itt a gyerekek szerintem, amelyekkel nem futnak össze a hétköznapokban. Emeljük csak ki a jóga utáni meditációt, de az oltások hatásmérőjéről sem feltétlen hallanak” – mondta Gabriella, aki szülőként vett részt az iskolai programon.

Közös élmény, kötetlen tanulás
Hogy a gyerekekben mi ragad meg ilyenkor, kiszámíthatatlan, mégis jó – mivel ez közös élmény volt –, lehet rá hivatkozni – tette hozzá Márti, egy másik résztvevő édesanya.

„Amikor otthon berakják a gyerekek a fürdővízbe azt a kis golyót, amit itt készítettünk, akkor visszaemlékeznek, és lehet, lesz köztük olyan, aki kéri a szüleit, készítsenek ilyet otthon is” – mondta Szabolcs Csilla. Szerinte az ilyenfajta rendezvények hatása néhány hétig ki szokott tartani, akkor még sűrűbben előkerül beszédtémaként. „Olyan nagy vágyaim vagy álmaim nincsenek, hogy az egészségnap hatására holnaptól minden gyerek két percig mosson fogat, de ha most kaptak egy kis minifogkrémet, és azt elhasználják a tanév végéig, már azzal is nyertünk” – mondta nevetve Szabolcs Csilla.

Még több hír a Belvárosból

A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.
Öngondoskodás és öngondolkodás – többek között ez jellemezte a Kisvilág Alapítvány workshopjait, amit neurodivergens, azaz az átlagtól eltérő idegrendszeri tulajdonságokkal élők számára szerveztek a...
Egy hónapon át még biztosítjuk az idősek világnapjára szóló utalványok átvételét.
Szeretettel meghívjuk Önöket egy ingyenes látogatásra az etyeki Korda Filmparkba. Tartsanak velünk, és nézzenek be a filmek kulisszái mögé! A 2,5 órás program során betekintést nyerhetnek egy...
Idén november 20-22. között kerül sor Erzsébetvárosban a lakossági lomtalanításra. A MOHU BUDAPEST Zrt. kérése, hogy mindenki a meghatározott időpontban és csakis a háztartásban feleslegessé vált...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata ADY VERSMONDÓ VERSENYT hirdet „IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK” címmel.
Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.