Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Összehangolt uniós fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a mobil és online játékok piacán – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.

A hatóság kiemelt figyelmet fordít a fiatal fogyasztókat érintő kihívásokra, különös tekintettel a digitális környezetben felmerülő fogyasztóvédelmi kérdésekre. Ennek jegyében az NKFH 2025 tavaszán részt vesz a Nemzetközi Fogyasztóvédelmi Jogérvényesítési Hálózat (International Consumer Protection and Enforcement Network; ICPEN) által koordinált, a mobil és online játékok összehangolt ellenőrzését célzó nemzetközi akcióban – írták. A nemzetközi kampány célja, hogy a részt vevő hatóságok átfogó képet kapjanak a mobil- és online játékok piacán jelen lévő, fogyasztóvédelmi szempontból aggályos gyakorlatokról, és hatékonyabbá tegyék saját vizsgálataikat.

Kiemelték, hogy a videójáték-ipar napjaink egyik legdinamikusabban növekvő szektora, amelynek globális piaca meghaladja a 217 milliárd amerikai dollárt.

A gyors növekedéssel párhuzamosan számos olyan üzleti gyakorlat alakult ki, amely potenciálisan sértheti a fogyasztók, különösen a kiskorúak érdekeit – hívták fel a figyelmet.

Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke a közleményben elmondta: a családok védelme kiemelt feladata az NKFH-nak, és a nemzetközi akcióban való részvétel teljesen összhangban van a hatóság idei ellenőrzési és vizsgálati programjában meghatározott „Videójátékok fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzése” című témavizsgálattal.

A gyermekeket is érintő vizsgálatok célja a családok hatékonyabb védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása – mondta.
A közlemény szerint vizsgálják a véletlenszerű jutalmakat kínáló fizetési rendszerek átláthatóságát, a játékokon belüli vásárlások feltételeit, az eladások ösztönzését szolgáló manipulációs technikákat, vagy a gyermekek számára félrevezető reklámokat és mechanizmusokat, illetve a játékokat népszerűsítő tartalomkészítők felelősségét.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.