Valószínűleg a legtöbb újbudai családnak van olyan tagja, aki menzán étkezik. Kerületünkben közel tízezer gyermek, illetve idős ember számára fontos, hogy a naponta kapott étel valódi étkezéssé váljon, és ne kelljen a szülőknek, hozzátartozóknak kipótolni az iskolai vagy az idősotthoni ellátást.

 

2019 óta Újbuda vezetése rengeteg kihívással találta magát szemben a közétkeztetés kapcsán. A négy évvel ezelőtti választások után most először nyílt lehetőség arra, hogy a kerület beleszóljon abba, mi kerüljön az asztalra – idén jár le ugyanis az a szerződés, amit az előző vezetés szokatlanul hosszú időre, tíz évre kötött. Időközben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) társadalmi nyomásra új szabályokat alkotott, melyek közül több is bekerült a közbeszerzési szabályozásba, így már új feltételekkel lehetett idén kiírni a közbeszerzési tendert. Fontos volt, hogy minél több friss alapanyagot használjanak a konyhák – amelyek minősítését szigorúan ellenőrzik –, emellett elvárás volt, hogy több gyümölcs és zöldség kerüljön az asztalra. A legkézzelfoghatóbb változás az lesz szeptembertől, hogy László Imre polgármester javaslatára Újbudán most először két menüsorból lehet választani, vagyis minden nap lesz A és B menü. Az újításokról az intézmények közvetlenül is beszámolnak majd, de az önkormányzat a honlapján és a közösségi médiában is értesíti a kerületben élőket.

Kis-Fleischmann Éva, az önkormányzat polgármesteri kabinetjének vezetője lapunknak elmondta: „Az eljárás megindítását megelőzően tisztában voltunk a kilátástalan makrogazdasági helyzettel, az élelmiszereket sújtó közel 40 százalékos inflációval. Tudtuk, hogy a pályázat során kapott ajánlati árak magasabbak lesznek a korábbi szerződéses áraknál, hiszen azok már az előző szerződés hatálya alatt tarthatatlannak bizonyultak, és ezek a gondok a szolgáltatás minőségében is jelentkeztek. Ezért határozott elképzelésünk volt egy olyan tender, ahol a szolgáltatás minőségének javítását tűzzük ki elsődleges célul. Meggyőződésünk, hogy gyermekeink és az idősotthonokban ápolt szeretteink minőségi étkezése megéri azt, hogy az előző évekhez képest több mint 40 százalékkal többe kerüljön mindez. Újbuda vezetése büszkén vállalja, hogy többet költsön a kerületi költségvetésből egészségesebb ételre, több gyümölcsre és zöldségre, valamint tényleges választási lehetőségük legyen az újbudai lakosoknak arra, hogy milyen főtt ételt egyenek aznap: főzeléket vagy tésztát, rántott húst vagy halat. Szeretnénk gondoskodni arról, hogy a menza ne csak egészséges legyen, hanem az egészséges élet lehetőségét is megteremtse.”

A választási opción túlmenően fontos újítás, hogy bevezetik a fogyasztói visszajelzési rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a szülők, illetve az érintettek megfogalmazzák véleményüket, kritikájukat, elégedettségüket a szolgáltatás minőségével kapcsolatban. Az önkormányzatnak kettős célja van. Egyrészt, hogy minél szélesebb körtől kapjanak jelzést, így gyorsabban lehessen reagálni a felmerült problémákra és a változó igényekre. Másrészt fontos, hogy a korábbi rossz gyakorlattal szemben a mostani szerződést egy évre kötötték a szolgáltatóval, amelyet az önkormányzat további egy évvel tud meghosszabbítani, ha a fogyasztói visszajelzések alapján elégedett a szolgáltatás minőségével.

Újbuda Önkormányzata kéri az érintetteket, hogy éljenek az A és B menü adta választási lehetőséggel, és legyenek aktívak a visszajelzések során.

 

(ujbudaonline.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

A dohányfüst több ezer vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül sok rákkeltő, így nemcsak a dohányosok, hanem a passzív dohányosok egészségére is komoly veszélyt jelent. Ez a nap a dohányzásmentes...
A II. Kerületi Önkormányzat első alkalommal tartott a Margit-negyed vállalkozói, gasztronómiai, kulturális és kreatív szakemberei, galeristái, bérlői és civil szereplői számára közösségi fórumot.
A legmodernebb, mesterséges intelligenciát is alkalmazó MR-készülékre cserélte korábbi berendezését az Országos Onkológiai Intézet. Az új, világszínvonalú diagnosztikai eszköz az eddigihez képest...
Személyre szabott egészségügyi konzultációk, hasznos tanácsok, érdekes előadások és fontos szűrővizsgálatok – huszonötödik alkalommal került megrendezésre a Hegyvidéki Egészségnap, ahol a kerületben...
Negyedszer írta ki meseíró pályázatát Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, és büszkén jelenthetjük: ezúttal is jó néhány emlékezetes történet született. A győzteseknek a gyermeknapi rendezvényen dr. Kiss...
Évente rendeznek komolyzenei koncertet a Dohnányi-kertben. A zenészek pódiuma idén is a hajdani medence lesz, a közönség körben, a fák között foglal helyet.
A múlt héten jelentettük be a 18 és 35 év közötti Óbuda-békásmegyeri lakosoknak szóló mozis kedvezményt és máris itt a következő engedményes lehetőség.
Negyedével csökkent a sérüléssel járó közúti balesetek száma és átlagosan 10-15 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el a városrészben 2023-ban az azt megelőző évhez képest, amikor szintén...
Mindannyian biztonságban élhetünk a Hegyvidéken, a kiemelten kezelt bűncselekmények száma igen jelentős mértékben visszaesett az elmúlt években. Ez derült ki a XII. kerületi rendőrkapitányság...
Újbuda Önkormányzata az idei évben is végeztet saját forrásból gyérítést a kerületben, összhangban a fővárosi és a katasztrófavédelem programjával. Mivel a védekezésben fontos szerepe van a...
Rendkívüli bejelentést tett dr. Kiss László polgármester: nem vár mostoha sors egyik legnagyobb magyar írónk, Esterházy Péter lakóházára, ugyanis Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megvásárolja az Emőd...
Az II. kerületi ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat az egészségügyi szolgálat orvosai és szakdolgozói végezték.
Kérjük az autósok, a közlekedők fokozott figyelmét a Máramaros út-Perényi út-Remetehegyi út szakaszán. Nagyfeszültségű elektromos földkábel fektetése kezdődött a helyszínen, így csak korlátozott a...
Mától indulhat a középiskolai végzős diákjainknak szóló kedvezmények beváltása. Évek óta megszokott dolog, hogy Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat különféle szabadidős kedvezményekkel ismeri el és...
Ezúttal a Dél-Pesti Dragonteam Kickbox És Szabadidősport Egyesülettel írt alá együttműködési megállapodást az önkormányzattal, hogy közösen tegyenek a csepeli sportélet fejlesztéséért, fejlődéséért.
Ismét itt a nyár, és ezzel együtt megérkezett a „toklász-szezon”. A gyomnövény elkerülhetetlenül szaporodik még a legjobban ápolt részeken is, számos bosszúságot és nem utolsósorban sérülést okozva...
Sajtos croissant-nal és dobozos üdítővel vártuk reggelire a bringásokat a Szentlélek térnél. Idén még egy alkalommal haraphatunk közösen néhány jó falatot, bringás uzsonnánk június 11-én lesz.
Abban bizonyára egyetértünk: az életmentők az igazi hősök. Ők az egészség, az élet védelmére kötelezték el magukat. Minden évben május 10-én a mentősök elhivatott munkáját köszönjük meg.

A címlapról

A szombati békemenet legfontosabb célja világossá tenni, hogy most...
Pénteken 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a...
A kormány az élet minden területén támogatja a családokat, legyen...
A Fővárosi Állat- és Növénykert exkluzív programja folytatódik:...
Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év...
A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.