A közelmúltban jelent meg a 152 éves ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium kiadásában A Trefort szellemisége című könyv. Ha annyit mondunk, hogy ebbe az iskolába járt egykor Heim Pál gyermekgyógyász, Kandó Kálmán mérnök-feltaláló vagy Teller Ede fizikus, vagy, hogy 2024-ben a HVG listáján a Trefort a második a középiskolák országos rangsorában, akkor csak a sikerességének mértékét érzékeltetjük valamennyire, de ennek okát és az iskola igazi értékeit még nem látjuk.
Azért, hogy ebből is valamennyit megértsünk, leültünk a könyv szerkesztőjével, szerzőjével, Mohay Péter matematikatanárral beszélgetni.
A kötet – amellett, hogy az iskola szellemiségét és pedagógiáját mutatja be annak teljes történetét áttekintve – pedagógiatörténeti szempontból is különleges, kezdi Mohay Péter. A könyv a tanárok tanítási módszereit, nevelő munkájukat veszi számba az egykori diákok lejegyzett és beszélgetésben elmondott visszaemlékezésein keresztül, így tehát nem klasszikus iskolatörténet.
Hetvenöt éves napló, izraeli magyar lap az ötvenes években
A szerkesztő az iskolatörténet első feléhez írott forrásokat kutatott fel. Az 1872-es alapítás utáni első 70-80 évről sok minden megtalálható volt az iskola dokumentumaiban, az évente megjelent értesítőkben (ezeket 1938 óta évkönyvnek nevezik), emellett régi napilapokban, folyóiratokban is talált a gyakorlóiskola szellemiségéről írásokat, sőt még egy ötvenes évekbeli izraeli magyar lapban is rábukkant egy visszaemlékező elemzésre egy korábbi diáktól.
Az iskola történetének második feléhez (a negyvenes évek végétől napjainkig) Mohay Péter – aki 1986 óta tanára az iskolának – sok egykori diákot felkeresett, mintegy száz beszélgetés szerkesztett változata olvasható így az 576 oldalas könyvben. Arra volt leginkább kíváncsi, milyen volt az iskola szelleme, szellemisége, milyen volt az oktató-nevelő munka, mi minden jellemezte a tanár-diák kapcsolatot, és hogyan hatottak a pedagógusok.
Mohay jó 20 éve foglalkozik az iskola történetével. 2003-tól 18 éven át ő szerkesztette az iskolai évkönyveket, melyekbe rövid iskolatörténeti fejezeteket is beillesztett. 2009-ben megjelentették a Tablók könyve című albumot, amely az iskola összes fellelhető tablóját tartalmazza. Sok évre visszamenő előzmények után az elmúlt három év intenzív munkájának eredménye a most megjelent impozáns kötet, amely az iskola titkárságán kapható.
Ezt az iskolát a leendő tanárok gyakorlati képzésére hívták életre
A Trefort gyakorlóiskola Európában az első volt, amit kifejezetten a tanárjelöltek gyakorlati képzésére hoztak létre. Az 1870-es évekig nem volt a leendő tanároknak gyakorlati képzése, az egyetem elvégzése után módszertani, didaktikai képzés nélkül kezdték a tanári pályát. 1872-től itt tanultak tehát tanítani, itt kaptak a vezetőtanároktól módszertani képzést a leendő középiskolai tanárok, meséli Mohay Péter. Röviden a következő a menete a tanárjelölt iskolai munkájának: néhány héten át vezetőtanára óráin hospitál, majd néhány héten, esetleg hónapon keresztül ő tartja az órákat, melyeket előtte és utána részletesen megbeszélnek. Ezen kívül is kaptak elméleti és módszertani képzést a jelöltek.
Különleges, egyedi volt a tanítás módszere és a tanároknak a diákokkal fenntartott kapcsolata is. Abban a korban egyáltalán nem volt jellemző, hogy a tanárok tisztelettel voltak a tanulók felé, beszélgettek velük a szünetekben és a tanításon kívüli programokon, de ebben az iskolában ez így volt, és csak több évtizeddel később vált általánosan elfogadott gyakorlattá a középiskolákban.
A tanításnak itt nem az volt a menete, hogy a tanár elmondja, a diák megtanulja, majd a tanár visszakérdezi az anyagot, mondja Mohay Péter. Elméleti és gyakorlati szempontból is megalkották az úgynevezett kérdve-kifejtő módszert. Ez nagyon leegyszerűsítve azt jelentette, hogy a tanár bevonja a diákokat a tananyag földolgozásába, kérdezi a véleményüket, ők jelentkeznek és hozzászólhatnak. Ez is egyedi és szokatlan volt, sok ellenállást is kiváltott, a XIX. század végén az oktatási közvélemény egy része például azzal vádolta a gyakorlóiskolát, hogy itt fegyelmezetlenek a diákok.
Új konstrukció született
A gyakorlóiskola szellemi atyja Eötvös József volt, az iskola alapítói és sokáig vezetői Kálmán Mór és Bartal Antal voltak. A gyakorlóiskola indulása előtt két évvel, 1870-ben az egyetem bölcsészkarán belül már működött az ún. tanárképezde öt szakosztállyal, de a jelöltek itt még nem végeztek gyakorlótanítást. Bartal Antal és Kármán Mór kidolgozta az új intézmény, a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasiuma – ma így mondanánk – szervezeti és működési szabályzatát. Az 1920-as évekig ez volt az országban az egyetlen gyakorlóiskola, később, ahogy a fejlődés megkívánta, újabbakat is létrehoztak. A tanárjelöltek iskolai gyakorlatának főbb mozzanatai lényegében a kezdetektől máig ugyanazok.
Mohay szerint kedvelik a diákok ezt a rendszert, mert változatossá teszi az iskolai munkájukat, hiszen évente több tanárváltást is megélnek bizonyos tárgyaknál. Alkalmazkodóképességet tanulnak ezekből a helyzetekből. Alkalomadtán egy kicsit izgulnak is a pályájuk első óráit tartó fiatal, még nem is igazi tanárokért, drukkolnak nekik, figyelik őket. Az érettebb diákok pedig abból is profitálhatnak, hogy egy tanári pályára készülő huszonéves miként fejlődik hétről hétre.
Mi ez a szellem(iség)?
A Trefort szelleme gyakran használt kifejezés volt az iskolában, már 1912-ben előadtak egy színdarabot a diákok a tornateremben ezzel a címmel: A gyakorlóiskola szelleme. 1962-ben egy diáklány hangjátékot írt a kilencvenéves jubileumi ünnepségre ugyanezzel a címmel, amit később a Petőfi Rádió is sugárzott. Az 1972-es centenáriumra pedig az iskola egyik tanára írt tanulmányt A „Trefort” szelleme címmel. A kilencvenes évek végétől a szóhasználatból lassan eltűnt ez a kifejezés.
A Trefort szelleme az itt folyó – a különböző korokban más-más szempontokból speciális – pedagógiai munkának és a tanárok diákokra történő hatását jelenti, amely a tanításon és a nevelésen keresztül jut érvényre. Waldapfel János fogalmazta ezt meg 1912-ben a legtömörebben.
„Az igazság szeretete minden tanításban és a szeretet igazsága minden nevelőaktusban”
– idéz a könyvéből Mohay.
Makay Gusztáv 1972-ben ezekben a fogalmakban összegezte ezt a szellemiséget: humanizmus, intellektualizmus, a tanulói aktivitás kiaknázása és a pedagógiai, didaktikai újszerűségek iránti fogékonyság. Az utóbbi négy-öt évtizedben ezek kissé átalakultak, kibővültek részben a megváltozott társadalmi, pedagógiai környezet, részben az iskola belső életének fejlődése következtében. Jelentősen előtérbe került például a közösségformálás, a diákokra nagyon odafigyelő tanári magatartás.
Mohay könyvének utószavában a következő fogalmak adnak összegzést: az intellektuális munka (vagyis a tanulás és a művelődés iránti igény) elsődlegessége, a nyitottság, az önálló gondolkodás, a kritikai szemlélet a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységekben egyaránt, a nevelői attitűd (a tanárok nevelői szándéka, hatása rövid és hosszú távon), a liberalizmus és konzervativizmus együttes jelenléte (nem politikai értelemben, hanem inkább világlátást, gondolkodásmódot, viselkedést illetően) és védőburok kettős értelemben, egyrészt védelem egyes külső hatásoktól, másrészt megtartó erő a nevelői hatások hatékony érvényesítése érdekében.
Értelmiségi önbizalom, de nem büszke elittudat
Egy 1920-ban érettségizett diák így írt az iskoláról: „Hálával tartozom e nagy múltú és bátran kezdeményező iskolának a nevelésért, amelyben részesültem, és szeretettel gondolok rá. Nevelésről szólok és nem csupán oktatásról, mert a legnagyobb szellemi érték, amit kaptam, és ami egész életem alakulására kihatott, az önálló gondolkodás képességének a kifejlesztése, valamint a dolgok reális szemléletének az elsajátítása volt.”
Egy 2020-ban végzett tanuló szerint az iskola légkörének egyik legjellemzőbb vonása a nyitottság volt, és az, hogy a tanárok nagyon kedvesek voltak.
„Utólag úgy látom, a Trefort egy védett burok volt. Ha valami rosszat csináltam, annak nem lett nagyon súlyos és hosszan tartó következménye.”
Négy 2009-ben érettségizett diák így fogalmaz a könyvben: „A későbbiekben az, hogy ide jártunk, mindig is adott egy egészséges értelmiségi önbizalmat, de ez távolról sem büszke elittudatot jelentett. A tanár-diák kapcsolatot tekintve pedig szép íve volt a hat évnek. Mindig életkorunknak megfelelően bántak velünk, az elején még gyerekként, az utolsó két évben már egyre inkább felnőttnek kezeltek.”