Átadták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház felújított urológiai osztályát július 5-én.

Az ünnepélyes átadón részt vett Prof. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Dr. Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház főigazgatója, Dr. Tenke Péter osztályvezető főorvos, Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, Bese Ferenc, Soroksár polgármestere, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, Pápai Mihály, Gyál polgármestere, Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere.

„Nagy erőkkel folyik a magyar egészségügy fejlesztése, hogy a kor színvonalának megfelelő állapotban kezdhessen működni a világjárvány végével” - mondta Kásler Miklós miniszter megnyitó beszédében. Hozzátette: a koronavírus-járvány minden erőforrást, figyelmet lekötött az utolsó egy évben, de mindezek mögött megkezdődött a magyar egészségügy teljes átalakítása, a kormány nagy erőkkel támogatja a magyar egészségügy fejlesztését, az infrastruktúra javítását, az eszközök, műszerek beszerzését. Egyúttal kiemelte a fejlesztések célja, hogy a magyar egészségügy a kor színvonalának megfelelő állapotban kezdhessen működni a világjárvány végével. Felidézte: az utóbbi tíz évben 500 milliárd forintból újult meg a vidéki ellátórendszer, most 750 milliárd forintból a központi régió fejlesztése zajlik. Úgy fogalmazott, az infrastruktúra fejlesztése a magyar orvostudomány elmúlt kétszáz évben felhalmozott szakmai tudásával együttesen "a jövőt jelenti.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, széles társadalmi összefogásra és őszinteségre van szükség a gyógyításhoz, ez tette lehetővé a koronavírus-járvány leküzdését is. Felidézte: 2010 előtt az akkori kormány megszüntetett négy budapesti kórházat, pénzt vett el az orvosokról, fizetőssé akarták tenni az egészségügyet és nem történtek fejlesztések sem. Hozzátette: a Fidesz-KDNP kormánya ezzel szakított 2010-ben, európai uniós forrásból fejlesztették a vidéki egészségügyi intézményeket, és amikor az ország gazdasági állapota azt lehetővé tette, 750 milliárd forintos egészségügyi fejlesztés indult a központi régióban is, ennek része a mostani felújítás is. Az államtitkár megköszönte a kórházban dolgozók másfél éves kimagasló teljesítményét, önfeláldozó munkáját, amelyet a környékbeliek életének megmentéséért, a járvány leküzdéséért tettek.

Dr. Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója kiemelte, a megújított urológiai osztály minden elemében megfelel a legkorszerűbb elvárosoknak, a legmodernebb technológiai vívmányok szolgálják a kórház betegeinek és dolgozóinak igényeit. Hozzátette: az osztály megújulása hatalmas fejlődést, óriási előrehaladást jelent a mindennapi ápolási, gyógyulási folyamatok színvonalában. Megköszönte a kormány támogatását és emlékeztetett arra, a 400 ezer ember ellátásáért felelős kórházban folyamatos a fejlesztés, a korszerű technológiák bevezetése: jelenleg is folyik a tető- és homlokzatszigetelés, a nyílászárók cseréje, az Országos Onkológiai Intézettel együtt pedig robotsebészeti technológiát vezetnek be.

Dr. Tenke Péter, az urológia osztályvezető főorvosa felidézte a részleg 1980-ra visszanyúló történetét. Kiemelte folyamatosan új technológiákat vezetnek be, és mára a heredaganatok egyik sebészi centrumává vált a nemzetközi hírű urológiai osztály, amelyhez 44 ágy és 22 orvos tartozik. Közölte, több mint egymillió ember ellátásáért felelnek, évente négyezer fekvőbeteget fogadnak, 3800 műtétet végeznek és tízezer járóbeteget látnak el. Az osztályon elérhetőek a minimál invazív, laparoszkópiás beavatkozások. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere segítségével pedig egy 3 dimenziós laparoszkópos készüléket is beszereztek, mely szintén a betegek gyógyulását szolgálja.

Az urológiai osztály mostani felújítása az Egészséges Budapest Program keretében valósult meg. Összege meghaladta az 550 millió forintot. A korszerűsítésnek köszönhetően 16 teljes- körűen felújított korteremben, összesen 44 darab ágyat adtak át. A kortermekhez modern, minden igényt kielégítő zuhanyzó és mellékhelyiség is tartozik.

Forrás: csepel.hu

Még több hír Dél-Pestről

Hamarosan megkezdődik az Ecseri úti metróállomás környezetének felszíni rendezése. A munkálatok célja egy korszerűbb, rendezettebb és biztonságosabb közterület kialakítása.
A Ferencvárosi Önkormányzat tavasszal ismét nagytakarítást szervez a kerület közterületein. A cél, hogy tisztább, rendezettebb környezetet biztosítsunk a lakók számára. A takarítási munkálatok ideje...
Haladó Kerékpárosbarát Település 2024 címet ért el az önkormányzat az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tavalyi pályázatán.
Két éve történt: a Győri Egyházmegye Váczi György csepeli kárpitosmestert kérte fel, hogy újítsa fel azt a 1800-as évekből származó, szépen díszített trónszéket, amelyet II. János Pál pápa használt,...
Tisztelt Lakosok! Ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy az Önök részére kiállított Pesterzsébet kártya érvényességi ideje 2025. február 28-án lejárt!
Folytatódik Kispest Önkormányzata és a Magyar Nemzeti Múzeum közös együttműködése, amelynek keretében 2020-tól a kispesti óvodák múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt. Az órák témája az...
Tóth Endre, a Csepel SC-ben működő Dél-Pesti Tankerületi Központ vezetője ‒ a folyamatosan csökkenő gyerekszámra hivatkozva ‒ több iskolaösszevonást és bezárást jelentett be.
A Kispesti Nyugdíjasok Szociális és Érdekvédelmi Egyesülete (KINYE) megtartotta hétfőn éves közgyűlését a Templom téri Civil Házban. Az összejövetelen ismertették a 2024. évi beszámolót, valamint a...
Ismét aranyérmet szerzett és Tata város polgármesterének különdíját is elnyerte Kajdácsi Petra cukrásztanuló, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Szamos Mátyás Technikum és Szakképző...
Februártól két főállású gyógypedagógus segíti a Ferencvárosi Önkormányzat óvodáinak munkáját a meglévő fejlesztések mellett.
Németh Róbert képzőművész kiállítása nyílt meg csütörtökön Indirekt címmel a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A tárlat április 1-jéig tekinthető meg.
A közelmúltban panaszok érkeztek Ferencváros Önkormányzatához hat kerületi szelektív hulladékgyűjtő szigettel kapcsolatban.
A Fővárosi Önkormányzat nyílt pályázatán elnyert támogatásból Önkormányzatunk két, egyenként 6 férőhelyes fedett, zárható kerékpár és e-bike tárolót telepít a Pöttyös utcai metróállomás és az Üllői...
A 10 millió Fa Alapítvány Magyarország első országos faültető civilszervezete. Több mint öt éve működik, és folyamatosan bővül mind állandó tagjainak, mind önkénteseinek létszáma. Tevékenységük...
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata a képviselő-testület 136/2022. (VI. 16.) határozata alapján jelen hirdetmény útján vállalkozókat keres a kizárólagos tulajdonát képező, 176170...
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal a 2022. évi népszámlálás lebonyolításához – október-novemberi, főállás mellet díjazásért végezhető munkavégzésre – számlálóbiztosokat keres.
A tervvel kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani

A címlapról

A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.