Két éve történt: a Győri Egyházmegye Váczi György csepeli kárpitosmestert kérte fel, hogy újítsa fel azt a 1800-as évekből származó, szépen díszített trónszéket, amelyet II. János Pál pápa használt, amikor Magyarországra látogatott. Azért esett a választás Váczi Györgyre, mert munkái révén elismert kárpitos az országban. A trónszéken kívül imaszékeket is gyártott és ő kárpitozta a Győri Egyházmegye egyik termének falát is. Szintén az ő nevéhez fűződik, hogy elkészítette azt a bársonyos párnahuzatot, amelyre az Országház épületében található Szent Koronát helyezték.
Váczi György műhelye Csepel külterületén található: néhány helyiség, köztük raktárak, ahol kárpitozásra váró székek, különféle bútorok sorakoznak, valamint egy ipari varrógép, szerszámok sokasága, szövetminták, egyéb kellékek. Váczi György eredetileg óbudai, de felesége csepeli, így költözött a kerületbe. A Kaesz Gyula Szakközépiskolában érettségizett és szerzett kárpitos szakmai végzettséget, 2010-ben pedig mestervizsgát tett. Miközben egyre kevesebb a kárpitosmester az országban, ő huszonhat éve vállalkozóként végzi a munkáját, amelyre folyamatosan igény van.
A kezdetekre így emlékezik: „Amikor Óbudán laktunk, az egyik szomszédunk kárpitos volt. Szüleim úgy látták, hogy ez jó szakma, és nekem is megtetszett. Nincs két egyforma munka: másképp kell kárpitozni a székeket, foteleket, kanapékat, díványokat és a többi bútort. A kárpitos munka azzal kezdődik, hogy szétszedem a bútordarabot, aztán következik a hagyományos rugókötözés és alappárnázás. Az alappárnázás során a nővényi és állati anyagból álló afrikot, szőrt, vattát használunk, amely megadja a bútor formáját és puhává teszi a felületét. Az afrikkal olyan párnázást hozhatunk létre, hogy az ülőrész harminc év múlva is megtartja a rugalmasságát. Sokkal jobb a szivacsnál, igaz, időigényesebb az elkészítése. Az afrikra jön rá a zsákvászon, majd a szőr és a néhány centiméteres vatta. Utána húzzuk rá a szövetet és készítjük el a díszítést a megrendelő kívánsága szerint. Ajánlhatok biedermeier, barokk vagy modern stílusú huzatot, kinek milyen az igénye.”
Váczi György korábban tanoncokat is oktatott a szakmára, de az utóbbi időben egyre kevesebben képezik magukat kárpitossá, noha nagy szükség volna jó iparos emberekre.
„Ahhoz, hogy valakiből valamirevaló szakember legyen, nem elég a hároméves szakiskola, hanem legalább még öt év gyakorlat is szükséges. Fontos a kézügyesség, a stílusérzék, a szakma szeretete és a türelem, hogy csak hosszú évek múltán válik a tanulóból mesteremberré. A hozzáállásból rögtön kiderül, kiből lesz alkalmas szakember. Jó páran gyorsan akarnak meggazdagodni, de ez nem olyan szakma, hogy egykettőre megszedje magát az ember. Amióta a multicégek, a bútoráruházak megtelepedtek az országban, tömegárut kínálnak, amelynek a minősége olyan, amilyen; néhány év múlva már ki lehet dobni őket. Sokan ki is dobálják, és vesznek újat; ez a gyártók érdeke is. Emlékszem, szüleink, nagyszüleink még őrizték a régi bútorokat, amelyek évtizedekig tartósak maradtak. A tömegárut nem minőségi alapanyagból állítják elő; a fa nem fa, hanem pozdorja. A műbőr hamar szétreped és lepereg. A nagy cégek egy-egy termékből több ezer darabot legyártanak, de én mindent kézzel, méretre és egyedi igények szerint készítek. Szükség szerint összedolgozom egy varrónővel és asztalossal, hogy a lehető legtökéletesebb árut adjak ki a kezemből. Vallom, hogy a kárpitos munka alkotó tevékenység, amelyből meg lehet élni, ha becsületesen végzi az ember. Manapság azonban sokan csupán betanított munkásként űzik a mesterséget, mert megelégednek tömegáru minőségű termék előállításával. A színvonalasan elkészített darabokra ugyanakkor továbbra is igény van, ezt érdemes szem előtt tartani” – mondja a csepeli mesterember.
Csarnai Attila