Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Idén ősszel is ellenőrzött keretek között szabadulhattak meg a lakásokban felhalmozott elektronikai hulladéktól, rossz háztartási gépektől, a lemerült elemektől, akkumulátoroktól és festékektől a hegyvidéki polgárok. A veszélyes hulladék ingyenes leadására a Thomán István utcai parkolóban biztosított lehetőséget az önkormányzat.

Hegyvidéken kiemelt figyelmet kapnak a zöld kezdeményezések, az önkormányzat számos környezetvédelmi programot indított el, és működtet sikeresen. Ezek közül az egyik a lakossági veszélyes hulladék szervezett begyűjtése, amit több mint egy évtizede, minden évben késő ősszel hirdetnek meg. Célja, hogy a kidobásra ítélt elektronikai eszközök, az akkuk, elemek, valamint a festékek, hígítók és más vegyi anyagok ne kerüljenek a kommunális hulladékba, illetve a szelektív tárolókba. Így elkerülhető, hogy károsítsák a környezetet.

A környezettudatos gondolkodást népszerűsítő akción a Természetvédelmi Polgárőrség is tevékenyen részt vett. Önkénteseik segítettek a pakolásban, valamint irányították a forgalmat. Utóbbira különösen nagy szükség volt, hiszen ezúttal a már megszokottnál jóval többen jöttek el.

Köztük volt a Sárosi család, akik ezúttal régi tévéjüket adták le a gyűjtőponton. A családfő Sárosi Tibor elmondta, hogy minden évben eljönnek, és mindenkit arra buzdítanak, hogy éljen az önkormányzat által biztosított lehetőséggel és ellenőrzött körülmények között szabaduljanak meg elektromos berendezéseiktől. Mártonék az unokájukat is elhozták, a kisfiú ugyanis kíváncsi volt, hova kerül a régi monitoruk. „Ez külön jó pont, mert a gyerekek a legjobban a tapasztalataikból tanulnak, most pedig Zoli láthatta, hogy nem kell mindent a szemétbe dobni” – vonta le a következtetést Márton Imre.

Nem véletlen tehát, hogy néhány óra alatt mind a három rendelkezésre álló 12 tonnás teherautó megtelt, ahogyan a biztonság kedvéért elhozott pótkocsi sem maradt kihasználatlanul.

A hulladékot a program állandó partnereként a FCC Magyarország Kft. vette át, az elektronikai eszközöket az újrahasznosítható összetevők kinyerését követően az uniós előírásoknak megfelelően megsemmisítik, ugyanígy járnak el a vegyi anyagokkal, míg az akkumulátorokat lehetőség szerint felújítják.

Forrás: hegyvidek.hu

Még több hír Budáról

Munkás légkalapáccsal dolgozik a Normafa Síház melletti parkoló elbontásának megkezdésén 2021. május 10-én.
Elkészült a Budavári Palota első felújított épületrésze, rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát.
A megújult, 46.000 négyzetméter alapterületű bevásárlóközpont a jövőben Észak-Buda első számú élményközpontjává, valamint népszerű találkozóhelyévé válhat.
A Zigzag kültéri mászófala a Petőfi-híd budai hídfője mellett kapott helyet. A moduláris eszközt egy magyar csapat fejleszti, az első darabot Grönlandon építették fel.
Korrupcióval vádol a Fővárosi Főügyészség egy budapesti háziorvost, aki hamis igazolást állított ki egy büntetőügyben érintett férfinak.
Megmenekül a pusztulástól és újjászületik a Jókai-kertben álló Steindl-villa, amiben a terület kezelője, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság egy új látogatóközpontot hoz létre.
„Szívből jövő KÖNYVajándék” címmel indított gyűjtőakciót a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, hogy szociálisan hátrányos helyzetű erdélyi gyerekek és fiatalok magyar nyelvű könyvekhez...
Egy kreatív hobbi kedvezően befolyásolja a kedélyállapotunkat. Az Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegyi Könyvtárával két olyan kézimunka-technika is elsajátítható, ami jól oldja a stresszt és a...
Átlátható lakáspiac, élhető Budavár: elindul a Budavári Lakásügynökség
Budafok-Tétény Kempelen Farkas Gimnáziumának diákja lett az idei év pénzügyekben legtájékozottabb középiskolása.
Hatékonyabbá, átláthatóbbá és gazdaságosabbá tenné kulturális intézményeinek működését a Hegyvidéki Önkormányzat. Ennek megvalósítására előterjesztés is született, amelyről a képviselőtestület...
A feltételezett kábítószer-kereskedőket őrizetbe vette a XI. kerületi rendőrség.
Az első élőben közvetített táncprodukció a Fonó Online műsorán
2021. április 13-ától az újrainduló könyvcsomag szolgáltatás keretében ismét kölcsönözhetnek a könyvtári tagsággal rendelkező olvasók. Az előre kiválasztott és igénylésként leadott könyveket,...
Piros virágú vadgesztenyefákatt ültettek el.
Szeretnénk jelezni, hogy a 2021. március 17-én elrendelt rendkívüli szünet alatti ügyeleti ellátás a tegnapi napon meghosszabbításra került.
Egy-egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett mossák szombaton a Rákóczi hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.) pénteken...
A Magyar Kerékpárosklub újra összesítette a biciklis forgalom méréseit a BKK több, bicikliutakon telepített, nyilvános adatokat nyújtó számlálóinak mérései alapján.

A címlapról

A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány...
Az esti meseolvasás mind a szülőre, mind a gyermekre jó hatást...

Könyvajánló

Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség
Megjelent a Pallas Athéné Kiadó legújabb kiadványa, Gill Hasson: Bánj jól magaddal – Az öngondoskodás kézikönyve című könyve.
A csapathatékonyság hét összetevője

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt