A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

sajtájékoztató

  • Áttörés az autizmusban szülői szemmel

    Egy autista kisfiú édesanyjának megrendítő vallomása

  • Egyre inkább divatba jön a téli esküvő

    9.jpg 6.jpg 8.jpg

    Hazánkban is évről évre folyamatosan nő a téli esküvők száma, ami nem véletlen. Amellett, hogy az évszak varázslatos hangulatot kölcsönöz az eseménynek, a dátumok tekintetében bőven van miből választani, ráadásul a nyugodtabb időszak miatt kipihentebb szolgáltatókkal találkozhatunk. A zalacsányi Zala Springs Golf Resort 2018 óta szervez téli esküvőket a legprofibb szakemberek közreműködésével.

    Az esküvőknek minden évszakban megvan a maga szépsége, de egészen különleges, leírhatatlan varázsa van annak, ha két ember egy téli napon erősíti meg szerelmét és köti össze az életét.

    A téli esküvő már önmagában magával ragadja az embert, hiszen nem egy szokványos esemény, és az is lehet, hogy a meghívottak zöme nem is járt még korábban hasonló rendezvényen.

    „Én 2017-ben voltam először téli menyegzőn, amikor Zita és Gianni felejthetetlen napján vettünk részt. Emlékszem, Gianni akkor azt mondta, a hideg miatt a tűz jobban összehozza az embereket, mert együtt melegednek. Ez így is történt, a hegyekben az étterem előtt raktak egy óriási máglyát, és tűz körül körül ünnepelt a násznép. A Zala Springsben mi 2018 februárjában tartottuk meg az első téli esküvőnket havas tájjal és hétágas napsütéssel” – mondta Kotsy Zsófia, a Resort event managere.

    A rendezvényszervező arról beszélt, a nyári esküvők megszokottak, nagyon nehéz váratlant húzni, de télen már a természeti körülmények is adnak egyfajta pluszt.

    „Kint ropogósan friss a levegő, hópelyhek és jégkristályok borítanak be mindent. Bent a melegben pedig forralt bor, narancs és ánizs illata lengi be a teret. Télen mások a színek és olyan alapanyagokat, ízeket használhatunk, melyekre a meleg időben nem is gondolunk. Klubházunkban a 2019-es szezont hópehely dekorációval tettük különlegesebbé. Ez még jobban tükrözi az egyediséget, hiszen a hópihék is mind különbözőek” –fogalmazott Kotsy Zsófia.

    A Zala Springs Golf Resort event managere szerint mivel a téli esküvő még csak most kezd divatba jönni, bőven van milyen dátumból választani, és szintén pozitívum, hogy a nyugodtabb időszak miatt kipihent szolgáltatókkal találkozhatunk.

    Mint fogalmazott, mivel télen nehezebb lehet a közlekedés, rendkívül hasznos, ha az esküvői helyszín szálláshelyet is tud biztosítani. Ezért is szerencsés választás a Zala Springs Golf Resort.

    „A ceremónia és parti helyszínéül szolgáló klubház mellett modern szobák is rendelkezésre állnak, sőt, a házasulandók egy csodás panorámájú penthouse lakásban készülődhetnek a nagy eseményre” – vázolta a lehetőséget a rendezvényszervező, megjegyezve, hogy ruhaválasztás szempontjából fontos számolni a hidegebb időjárással. Ilyenkor a meleg kiegészítők nagy segítségére lehetnek a párnak.

    A Zala Springsnél a helyszín lefoglalása után segítenek a házasulandóknak a legprofibb szolgáltatók beajánlásával, és általában minden párral készítenek egy forgatókönyvet a nagy napról.

    Az esküvőket egyébként manapság már két évvel hamarabb el kell kezdeni megszervezni, de a téli menyegzőket elég fél-egy évvel előbb elkezdeni.

     

  • Ezer négyzetméteren nyílik közösségi élelmiszer stand az OMÉK-on

    Az Agrármarketing Centrum évtizedek óta számtalan külföldi kiállításon népszerűsíti a magyar élelmiszereket közösségi megjelenés formájában. 

  • Megnyitott a berlini Nemzetközi Zöld Hét

    igw_magyar_stand_megnyitas.jpg igw_berlin_magyar_stand_szinpad.jpg igw_berlin_nagy_istvan_agrarminiszter.jpg

    Magyarország 12 kiállítóval, 600 négyzetméteren várja a látogatókat.

    Több mint 1700 kiállítóval, 115 ezer négyzetméteren nyílt meg a Nemzeti Zöld Hét (International Grüne Woche – IGW) Berlinben, amelyen Magyarország közösségi megjelenéssel képviselteti magát. A 2019. január 27-ig tartó nemzetközi vásáron hazánk 13 társkiállítóval – többek között helyben sült házi rétessel, füstölt termékekkel, hidegen sajtolt magolajokkal, kürtőskaláccsal és kalocsai népművészeti termékekkel – várja a látogatókat. A magyar standot dr. Nagy István agrárminiszter, dr. Györkös Péter Magyarország berlini nagykövete, valamint Ondré Péter, a megjelenést koordináló Agrármarketing Centrum ügyvezetője nyitotta meg.

    Több mint 400 ezer látogató jelenlétére számítanak a 10 napos rendezvény alatt a Nemzetközi Zöld Hét (IGW) szervezői. A vásár Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, amelyen hazánk 1972 óta vesz részt. Magyarország eddig kétszer töltötte be a vásár hivatalos partnerországi szerepét: 2010 után mindössze hét évvel, 2017-ben is megkapta ezt a rangos kitüntetést, amelyre idén Finnország kapott lehetőséget.

    Társaságunk 2019-ben bruttó 600 négyzetméteren szervez közösségi standot 13 társkiállítóval, amelyben egy magyar bisztró és színpad is helyet kap. A kiállítás minden napján kóstoltatásokkal, színvonalas kulturális produkciókkal (néptánccal, népzenével, operettel és szalonzenével) maximalizáljuk a magyar stand látogatói számát és erősítjük a német közönség számára Magyarország pozitív imázsát” – mondta el Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője. A cégvezető hozzátette: „a vásáron való magyar megjelenése mind politikai, mind gazdasági téren elősegíti a magyar-német kapcsolatok további elmélyülését, amely hazánk szempontjából stratégiai fontosságú cél.”

    Az IGW minden évben nagy népszerűségnek örvend a magyar kiállítók körében is, hiszen Németország hazánk legjelentősebb külkereskedelmi partnere a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén.

    A látogatók a vásárközpont mind a 26 csarnokában, 10 napon keresztül, mintegy 80 ország élelmiszer különlegességeit kóstolhatják meg. A vásár jelentőségét mutatja az is, hogy a berlini Nemzetközi Zöld Hét az európai agrárminiszterek és agrárszakmai képviselők legfontosabb találkozóhelye, s így az egyik leghatékonyabb eszköze az agrárkereskedelmi és agrárpolitikai együttműködések erősítésének.

  • Mexikó szúrós csodái

    IMG_3293 (2).JPG    IMG_2612 (2).JPG  IMG_2580 (2).JPG

     

    Tavaszi Országos Kaktuszkiállítás és Vásár: május 24-26-ig az ELTE Füvészkertben.

    Közép-Amerika keleti oldalát átszelő hegylánc a Sierrre Madre Oriental  nyugati oldalán a Sierra Madre Occidental 3000-4000m magas hegycsúcsokkal , felföldekkel és a hegység lábánál trópusi esőerdőkkel, a piramisok, az orchideák, broméliák, kaktuszok  otthona. A hegység Észak- Mexikótól Dél-Mexikóig  terjed, a felföldek és magas hegyek völgyei adnak otthont az egzotikus külsejű oszlop kaktuszok, arany gömbkaktuszok és a kövek közt rejtőzködő  papsapka kaktuszok világának, melyek a bennszülötteknek élelmet, vizet és építőanyagot is adnak, de itt élnek a kaktusz-világ ékszerei a fehér vagy lila virágban pompázó Turbinicarpusok és az igen különleges Ariocarpus nemzetség sokasága is.

    Az oszlop kaktuszok egy faja fehér hajas „ruhát” hord, ez védi a növényt a károsító magashegyi napfénytől és az éjszaka zord hidegeitől, ezeket a kaktuszokat népiesen Őszapó kaktuszoknak is hívják.

    Kiállításunkon a közönség elé kerül az Mexikó völgyeit és felföldjeit benépesítő ritkán látható oszlop és gömbkaktuszok sok faja, köztük az „Őszapók” is, de megcsodálhatják Mexikó gömbkaktuszainak változatosságát, az Astrophytumokat, Ariocarpusokat, Echinocactusokat, Turbinicarpusokat az epifiton azaz fán lakó növényeket pedig a levélkaktuszok és a bromélia -félék képviselik.

    Mindezek mellett természetesen helyet kapnak a hazai kaktuszgyűjtők feltett kincsei, több száz kaktusz és pozsgás ritkaság Amerika és Afrika egzotikus tájairól!

    Aki kedvet kap a növények tartásához a kiállítás alatt beszerezheti első vagy több századik kaktuszát, az egyesület tagjai pedig tartási tanácsokkal is ellátják az érdeklődőket.

    A kisgyermekes családokat kézműves programokkal várjuk szombaton és vasárnap!

    Nyitva tartás: május 24-26. között naponta 9-17 óráig.

    Cím: 1083 Budapest, Illés u. 25.

    Bővebb információ: https://www.kaktuszgyujtok.hu/

  • Öltözői titkok

    Kozák Danutával készült interjúnkban megkérdeztük ötszörös olimpiai bajnok kajakozónkat, milyen hatással volt rá várandósága, hogyan élte meg a szülést és a terhesség után, hogyan tudott ilyen rövid időn belül visszatérni a versenypályára!

  • Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatója (videó)

    Nézze vissza Tarlós István főpolgármester 2017. szeptember 29-i sajtótájékoztatóját:

  • UTAZÁS kiállítás 2019

    Az aktív kikapcsolódás és a kaland áll a 2019-es Utazás kiállítás
    középpontjában. Magyarország első számú turisztikai vásárán 30
    ország 300 kiállítója mutatja be újdonságait február 21–24. között a
    HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A szervezők idén a látogatók
    mind teljesebb körű kiszolgálása érdekében egy „régi- új”
    társkiállítással, a már eddig is sikeres Budapest Boat Show-val együtt
    rendezik meg az eseményt.
    Az idei Utazás kiállításon, amely Magyarország legnagyobb turisztikai
    seregszemléje az érdeklődők egy időben és egy helyen kaphatnak meg minden
    információt a legtöbb desztinációról, bel- és külföldi nyaralóhelyekről,
    szálláshelyekről.
    Millió program – egy helyen
    A számos program közül kiemelkedik a már tavaly is népszerűnek bizonyult
    Aktív sziget, amelyen a látogatók virtuális segítséggel járhatják be az ország
    legszebb tájait. Az új virtuális tartalmak között lesz szabadulószoba, biciklitúra
    és katonai sátor-kaland. A Blogger Corner-en találkozhatnak a legismertebb
    utazó bloggerekkel, akik megosztják a tapasztalataikat, és hasznos
    tanácsokkal látják el az utazókat. A kiállítás idején rendezik a Járatlan
    Utakon Fesztivált, Magyarország legnagyobb, független és extrém utazókat
    megszólító rendezvényét. Ezen a szervezők több mint 60 előadást, workshop
    és kerekasztal-beszélgetést terveznek az aktív turizmus, a
    környezettudatosság és a fenntartható turizmus témákban.
    A Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ házigazda városként egy 400 m2-
    es interaktív élményeket kínáló standot épít fel Budapest Európa
    Sportfővárosa cím apropóján. A nyitott „élmény aréna” középpontjában
    felállított életnagyságú bokszringben folyamatos kulturális programokkal,
    sport- és táncbemutatókkal várják a kiállítás vendégeit. A látogatók a
    színpadon találkozhatnak sztársportolókkal és a Sportfőváros hivatalos
    nagyköveteivel.
    A hazai lakókocsi és lakóautó kínálat egészét felvonultató KARAVÁN SZALONban
    több mint 50 járművet és az eddiginél is nagyobb számú eszközt mutatnak
    be a látogatóknak. Megtalálhatók lesznek itt a kempingezéshez kapcsolódó
    szolgáltatók, felszerelések és kiegészítők, valamint bemutatkoznak hazai és
    nemzetközi kempingszövetségek és maguk a kempingek is.
    Minden eddiginél nagyobb alapterületen (800 nm), interaktív programokkal
    várja az érdeklődőket az Afrika Expo, amely 2011 óta Kelet-Közép Európa
    egyetlen, első, ezáltal legexkluzívabb négy napos nemzetközi Afrika tematikus
    fóruma.
    A színpadon a Momentán Társulat improvizációs előadása mellett más
    izgalmas produkciók és érdekes beszélgetések várják az érdeklődőket.
    A kiállításhoz ezúttal is számos szakmai program kapcsolódik. A turisztikai
    fejlesztések, a kiemelt régiók mellett ezúttal a sportturizmus lesz a
    fókuszban. Az előadók között többek között ott lesz Révész Máriusz
    Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztos, Czene Attila,
    a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, és Holczhauser András, a Magyar
    Vitorlás Szövetség főtitkára.
    A Diák Szakmai Napon, amelyen az Európai Unió EU Next Tourism Generation
    projektje is bemutatkozik, most hat magyarországi egyetem hallgatói mutatják
    be turisztikai témájú projektjeiket, szakmai zsűri előtt.
    A kiállítás második napjától működik a Kölyökpark gyermekjátszó és -
    megőrző, ahol a 3 évesnél idősebb gyermekekkel szakképzett animátorok
    foglalkoznak.
    Ahol Afrika és az Alföld találkozik – díszvendégek az Utazáson
    Algéria az idei Utazás kiállítás külföldi díszvendége. A kiállításon zenével,
    gasztronómiával, izgalmas tájakkal és kalandos programokkal mutatkozik be
    az afrikai kontinens legnagyobb országa
    A belföldi díszvendég ezúttal Bács-Kiskun megye és Kecskemét. Az ország
    legnagyobb területű megyéje 28 település és 6 szervezet összefogásával
    mutatja be sokszínű vidékét. A látogatók a kiállítás ideje alatt megismerhetik a
    hajósi pincesort, a bugaci pusztát, képzeletben egy sétát tehetnek a bajai
    Duna-parton, csobbanhatnak a félegyházi fürdőben, megcsodálhatják a
    kecskeméti Cifrapalotát, és természetesen megkóstolhatják a bajai halászlét,
    az alföldi borokat és a kecskeméti barackpálinkát.
    A kiállítás kulturális díszvendége a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti
    Várprogram. A 39 műemléket – 20 kastély és 19 vár – magában foglaló
    projekt fejlesztéseinek köszönhetően ezek az épületek nemcsak régi
    szépségüket nyerik vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodnak. Egyebek
    mellett ezeket mutatják be az Utazás kiállításon, ahol az érdeklődők ízelítőt
    kaphatnak egy-egy helyszín hangulatából. A cél – a programok gazdái szerint –
    az, hogy a komplex funkciót betöltő objektumok egységes rendszerbe foglalt
    láncot alkossanak a jövőben egységes, nyugat-európai színvonalú turisztikai
    desztinációként.
    A kiállítás idején a látogatók nyereményjátékon vehetnek részt, amelyen a
    díszvendégek által felajánlott 30 értékes nyeremény bármelyikét
    megnyerhetik. A fődíj algériai utazás és hazai, családi wellness üdülés. A
    játékszelvények a kiállítás idején a Fogadócsarnokokban találhatók.
    A kiállításról és a programokról bővebben a http://utazas.hungexpo.hu/
    oldalon tájékozódhat.

  • Változik a CSOK: jóval könnyebb lesz lakáshoz jutni

    2018. március 15-től lép életbe a CSOK egyszerűsítéséről szóló új rendelet. Az egyik legfontosabb változtatás a már ingatlannal rendelkező családokat érinti, de könnyebben vásárolhatnak a külföldiek és az adminisztráció is egyszerűbb lesz.