Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy autista kisfiú édesanyjának megrendítő vallomása

Katona Judit fiánál kétéves korában jelentkeztek először az autizmus jegyei, onnantól egyre nagyobbra gömbölyödött a pánik az otthonukban. Végül a magyar fejlesztésű Stabil Pont Technológia jelentett megoldást a problémáikra, és mára élmény együtt lennie a gyermekével.

Egy édesanya néhány éve hatalmas bújócskába csöppent, amikor Mátyás fia kétévesen „elbújt”. Az igazi énjét nem találta, hiába kereste neurológusnál, pszichiáternél és az autizmus kezelésére létrehozott más intézményekben.

Katona Judit és szeretett gyermeke egyedül maradtak a félelmeikre, ketten, bezárva. Innen kellett elindulniuk és meghozni egy döntést.

„Nagy levegőt vettünk, kikapartam magunkat a nyugtatós ajánlatok lavinája alól és körülnéztem, milyen lehetőségeink vannak. Ekkor bukkantam rá a Stabil Pont Technológiára. Nehezen indult az ügy: amikor elindultunk a tréningre Budapestre, vissza kellett fordulnunk, mert a fiam kitépte a hajam, véresre karmolt, mart és harapott. Nem bírt megnyugodni, én kétségbeestem. De valahogy csak eljutottunk Tóth Zoltánhoz, a módszer kitalálójához” – mesélte a szülő.

Az autizmus okával és kialakulásával kapcsolatos felismeréseket Tóth Zoltán és Krisztin Fruzsina kutatócsapata hozta felszínre a 2014-ben kifejlesztett Stabil Pont Technológiával, akik először mondták ki hogy az autizmus egy pánik speciális állapota, illetve egy új fogalmat is elindítottak az OUTizm néven, azaz ki a pánikból.

A tréning hétről hétre egyre jobban alakult, három hónap elteltével pedig egyenesen gyönyörűvé vált. Az anyuka megtanult a fia arca mögé látni és elsajátította azt a felfogást, ami szükséges volt gyermeke felépüléséhez.

Mint fogalmazott, mindig hitt benne, hogy a fia nem autista, hogy a helyzet csak egy állapot és hogy lesz valami, ami kiugrasztja ebből. A csoda megtörtént.

„Megmutatták a fiamnak és nekem, mi az, amitől élhető az itteni lét. Olyan könnyű elfelejteni azokat a kínzó hónapokat, amikor nem beszélt, reggeltől estig dührohama volt és megtépázott engem. A fiam autista, mondták sokszor, én viszont másban hittem” – tette hozzá.

Az anyuka már nem sír semmin, gyermeke már nem bántalmazza őt. Mostanra rá tudja őt bízni a szüleire minden gond nélkül, amennyiben szükséges. Otthon nyugalom van, a nő újra tud edzésre járni és baráti programokra mehet.

Judit átgondolta, mi a célja, és arra jutott, hogy a fia vele nőjön fel, hogy megtanulja az önállóságot és boldog legyen. Mátyás megérezte, milyen jól lenni és ezért azóta szorgalmasan küzd is.

„Beindult a beszédkezdeménye, folyamatosan karattyol, próbálja formálni a szavakat és van, amit ki is mond. Ez előtte sírásban és az üvöltésben fejeződött ki. Megnőtt a logikája, a mérlegelő képessége. Korábban szinte csak bundáskenyeret evett, most egyre több mindent fogad el ételként. Egyre több olyan jelet mutat, ami megfelel egy korának megfelelő normális állapothoz. Mindezt 20 alkalom után a Stabil Pont Technológiának köszönhetően” – mondta felszabadultan az édesanya.

Judit büszkén és lelkesedve vállalja az OUTizm szülői közösségének vezetését, ahol sok hasonló tapasztalattal rendelkező szülő fog össze. A közösséget az Egyenlítő egészségügyi és oktatási alapítvány segíti az útján. A szülők egyöntetűen vallják, hogy hatékony és gyors segítségre lesz szükség a jövőben, hogy hatalmas terhet vegyenek le családok ezreinek válláról.

„Ez a küldetés ma elsőrendű és az egész világot érinti. Azt hiszem, valami elindult. Viszont a legfontosabb, hogy mára élmény a fiammal együtt lenni. A cél eredmény nélkül illúzió. Senki ne adja fel soha!” – üzente sorstársainak.
 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.