Kulturális hír - színházi ajánló
A Botrány az Erzsébetligeti Színházban!
Botrány az Operában címmel, május 12-én, pénteken 19 órától a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban mutatja be Ken Ludwig fergeteges vígjátékát Mikó István rendezésében a Pesti Művész Színház, olyan neves színészek főszereplésével, mint Straub Dezső, Beleznay Endre, Csengeri Attila, Nyertes Zsuzsa, Fogarassy Bernadett, Sáfár Anikó.
Az idei, immár 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 28 ország képviselteti magát, a három és fél nap alatt közel 850 vendég – művészek, írók, tudósok – részvételével.
Idén ötödik alkalommal kerülnek a BKV-dolgozók munkái a Földalatti Vasúti Múzeum vitrinjeibe és falaira, akik – mint az a kiállított művekből is kiderül – hobbiként szívesen foglalkoznak fotózással, festészettel, rajzolással, faragással, gobelinkészítéssel vagy éppen pirográfiával.
Az Európa-napon Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásának 13. évfordulóját ünnepeljük.
Június 25-én első alkalommal kerül megrendezésre a törökbálinti családi futófesztivál.
Az idén immár huszonnegyedik alkalommal rendezik meg Csömör legnépszerűbb találkozóját, a Csömöri napokat.
Az újonnan megnyílt weboldalon a kígyós utak és a többszínű golyók mágikus világába merülhetnek.
Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először.
Stanley Jordan, a nemzetközi jazzélet sztárgitárosa, zeneszerzője koncertezik szeptember 30-án a Fertőrákosi Barlangszínházban.
Rendkívüli programmal fogadjuk a magyar beatzene hőskora (Illés, Szörényi, Tolcsvay), és a délszláv népzene rajongóit a Budapest Kongresszusi Központban.
Vegyen részt egy új szórakoztató weboldal megnyitásában, ahol a játékos és a Tűz és Víz közösen számos rejtvényt megoldani és több tucat szintet különböző helyszíneken megoldani.