Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az idei, immár 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 28 ország képviselteti magát, a három és fél nap alatt közel 850 vendég –  művészek, írók, tudósok – részvételével.

150 kiállító várja a közönséget színes könyvkínálattal, valamint író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel és kiállításokkal – összesen csaknem 500 eseménnyel – 2017. április 20–23. között aMillenárison. A könyvkínálat szerteágazó, minden korosztály számára tartogat újdonságokat. A programokról, a könyvekről és a kiállítókról már elérhetők a folyamatosan frissülő információk a  www.konyvfesztival.com honlapon.

Könyvfesztiválunk közel két évtizedes hagyománya, hogy a nyitónapon nagyszabású pódiumbeszélgetés keretében mutatkozik be a fesztivál díszvendég-írója, idén a Nobel-díjas török Orhan Pamuk. Az íróval D. Tóth Kriszta beszélget, majd Péterfy Gergely laudációja után a világhíres török író Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettesétől, Szalay-Bobrovniczky Alexandrától veszi át a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Fővárosi Önkormányzat közös alapítású Budapest Nagydíját. 2017 júniusától Magyarország látja el a visegrádi együttműködés soros elnöki feladatait. Ebből az alkalomból szeretné felhívni a figyelmet a KKM – Balassi Intézet felügyeletével működő Publishing Hungary program a V4-es országok közötti irodalmi együttműködés fontosságára. A V4-es díszvendég stand megvalósulása lehetőséget kínál arra, hogy minél több lengyel, cseh és szlovák író, műfordító, könyves szakember látogasson el Közép-Kelet-Európa e rangos könyves eseményére, elősegítve egymás irodalmának még jobb megismerését, szakmai együttműködés elmélyítését és a szerzők, kiadók személyes eszmecseréit.

Tizenhetedik alkalommal adunk otthont Európa legtehetségesebb pályakezdő prózaírói nemzetközi bemutatkozásának. Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára idén 18 országból jönnek el fiatal írók, hazánkat Szaniszló Judit képviseli. A könyvtárosok szakmai fóruma, a Könyvtáros Klub, valamint a külföldi íróvendégek eszmecseréje, az Európai Írótalálkozó is folytatódik. Több kiadó összefogásával a költészet témája köré szerveződő programok és kötetek várják a látogatókat a Versstandon. A 6. Kis Könyves Éjen közel 30 budapesti és vidéki könyvesbolt szervez saját stílusához illő kulturális programot pénteken, bővebb információk megtalálhatók a kiskonyves.blog.hu-n.

Felsorolni is nehéz azt a sok játékos ötletet, amivel a gyermekkönyvkiadók az olvasás szeretetére ébresztik rá a gyerekeket, szólítják meg szüleiket. Lesz mesemondás, bábelőadás, koncert és közös éneklés, felolvasó- és papírszínház, játszóház, gyermekfoglalkoztató, s több vetélkedő – és persze könyvbemutató, dedikálás a Gyermek(b)irodalomban.

A könyvfesztivál szép hagyománya, hogy a rendezvény vasárnap a magyar irodalom legjobbjai előtt tisztelgőSzületésnapi Irodalmi Szalonnal zárul. Az idén kerek születésnapjukat ünneplő jeles alkotóink közül Lator Lászlót, Almási Miklóst, Kántor Lajost, Marék Veronikát, Győri Lászlót, Nádasdy Ádámot, Nógrádi Gábort, Csaplár Vilmost, Bán Magdát és Visky Andrást hívtuk meg a Tarján Tamás vezette pódiumbeszélgetésre.

Budapest, 2017. március 27.

MKKE Fesztiváliroda

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.