2020. december 30. - 16:47

Tizenkét milliárd forintos támogatási programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az építőipari ágazat termelékenységének, hatékonyságának növelésére - jelentette be Boros Anita, az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a szaktárca szerdai közleménye szerint.

A nagysikerű ÉPÍTŐ-támogatási programot a kormány ötödik alkalommal írja ki, ezúttal kifejezetten azért, hogy a koronavírus-járvány építőiparra gyakorolt negatív hatását enyhítse.
    Boros Anita kiemelte, hogy az ÉPÍTŐ-5 program célja az építőipari kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztéseinek, gépbeszerzéseinek, újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak finanszírozása vissza nem térítendő támogatással, amivel javul a vállalkozások hatékonysága, és termelékenysége.
    A program a kapacitáshiány csökkentésének érdekében kiemelten kezeli a képzések, továbbképzések támogatását és a digitalizáció elterjedését az ágazatban.
    Az államtitkár emlékeztetett, az építőipar kiemelkedő teljesítményt nyújtott 2019-ben. Az idén pedig jól alkalmazkodott a járványhelyzethez, ennek és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az év második felében folyamatosan javult az ágazat teljesítménye, így októberben már újabb 1,3 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, illetve májushoz képest összesen 11,8 százalékkal javult a termelés. Az építőipari termelés értéke októberben folyó áron 389,4 milliárd forint volt, amely az idei második legmagasabb érték. Ez az érték a 2015-ös év havi átlagainak másfélszerese a nyers adatok alapján.
    A közlemény rámutat, hogy az ágazat továbbra is a munkaerőpiac meghatározó szereplője, hiszen 2020 októberében több mint 368 ezren dolgoztak az építőiparban: 2020 január-júliusban mintegy 37 ezerrel nőtt az építőiparban alkalmazásban állók száma 2010 azonos időszakához képest.
    Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány az építőipart továbbra is stratégiai ágazatnak tekinti, ezért hirdették meg a Gazdaságvédelmi akcióterv beruházási támogatásait, illetve a lakóingatlan-piacon a január elsején hatályba lépő támogatásokat. Ezek olyan gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek az építőipari vállalkozások versenyképességét, a munkahelyek megvédését, és nem utolsó sorban a hazai építőipar további fejlődési lehetőségeit támogatják.
    "Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ágazat a gazdaságélénkítő programok és beruházások segítségével a járvány idején is vezető szerepet töltsön be, hiszen az elkövetkező években óriási mennyiségű infrastrukturális beruházást tervezünk. Ehhez kíván a kormány segítséget nyújtani az ÉPÍTŐ-5 támogatási konstrukció kiírásával, célja annak támogatása, hogy az ágazat kellő kapacitással, megfelelő technológiai és infrastrukturális feltételekkel rendelkezzen" - fogalmazott az államtitkár a közleményben.
    A támogatási program részletes tájékoztatója és a kiírás 2021 januárjában fog megjelenni a www.kormany.hu és a www.emi.hu felületen.

MTI 2020. december 30.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.