2021. január 09. - 10:58

Tavaly a kormány a járvány elleni védekezés mellett nagy hangsúlyt fektetett a kormányablakok szolgáltatásainak fejlesztésére is. Folyamatosan működnek az ügyfélszolgálatok a veszélyhelyzetben is, de szigorú óvintézkedéseket vezettek be az ügyfelek és ügyintézők érdekében. 2020-ban megduplázódott a kistelepüléseken élők ügyintézését segítő kormányablakbuszok száma, három új kormányablak nyílt, idén pedig - további kilenc új ügyfélszolgálattal és négy kormányablakbusszal bővül a hálózat. A személyes ügyfélszolgálatok fejlesztése mellett egyre több ügykör elektronikusan is elintézhető.
 


Rendkívüli év volt a 2020 a közigazgatásban is, hiszen a személyes találkozások csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejárt okmányok érvényességét: a mostani veszélyhelyzet ideje alatt, azaz 2020. november 4. után lejáró okmányok - beleértve a gépjármű forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényesség idejét - a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak. Ugyanez a határidő vonatkozik azokra az igazolványokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, 2020. március 11. és július 3. között jártak le, de automatikusan meghosszabbodott az érvényességük.

Az állampolgárok, valamint az ügyfélszolgálatokon dolgozók egészségének védelme érdekében a kormányhivatalok bevezették a kötelező előzetes időpontfoglalást a kormányablakokban, okmányirodákban és egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálatokon, és - főszabály szerint - az elkészült okmányokat is postai úton kézbesítik. Ezen intézkedések eredményeképp jelentősen csökkent a személyes találkozások száma a kormányablakokban: a tavalyi évben négymillióval kevesebb ügyfél kereste fel az ügyfélszolgálatokat, mint az azt megelőző évben. Míg 2019-ben 14,6 millió, addig tavaly 10,6 millió volt az ügyfélforgalom az ország több mint háromszáz kormányablakában. Ez egyben azt is jelenti, hogy emelkedett az elektronikusan kezdeményezett ügyek száma. A járvány elleni védekezés eszköze továbbá az ügyfélpultokra felszerelt plexifalak, a folyamatos felületfertőtlenítés, valamint a kötelező szájat és orrot eltakaró maszkviselés a távolságtartás. Ezeknek az eszközöknek a hatékonyságát a 2020 év végén a kormányablak ügyintézők COVID-19 szűrésének eredményei is visszaigazolták.
A fejlesztések sem álltak le 2020-ban: új kormányablak nyílt Szegeden, Lengyeltótiban, és Érd-alsó vasútállomáson, az idei év első munkanapján pedig a győri vasútállomáson, így ma már 14 vasútállomáson, országosan pedig 305 kormányablakban intézhetik ügyeiket az állampolgárok.

Tizenöt kormányablakot felújítottak vagy bővítettek 2020-ban, és átadtak tíz kormányablakbuszt is, így immár minden megyében és a fővárosban is elérhetővé váltak a mobilizált ügyfélszolgálatok, amelyek évről-évre nagyobb ügyfélforgalmat bonyolítanak le. Emellett tavaly elérhetővé vált a kormányablakokban a siket és nagyothalló ügyfelek számára teljesen akadálymentes ügyintézést biztosító KONTAKT videóalapú jelnyelvi tolmácsszolgáltatás. A fejlesztések 2021-ben is folytatódnak: idén újabb kilenc kormányablak készül el, és várhatóan négy kormányablakbusz áll majd forgalomba.
Az elektronikus ügyintézés terén is újabb fejlesztések történtek az elmúlt évben: a hatósági erkölcsi bizonyítvány, és a gépjármű átírás mellett ma már a lakcímbejelentés és az elveszett okmányok pótlása is intézhető online. Sőt, január elsejétől az állampolgárok immár 449 kormányhivatali ügykörben nyújthatják be kérelmeiket elektronikus űrlapon. Az e-közigazgatási fejlesztéseknek köszönhetően

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.