Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat ezt tudva idén is 25 ezer forinttal segíti a rászoruló családokat. 

Szeptember 30-ig kérhetnek a szülők a tanévkezdéshez támogatást a XV. kerületi önkormányzattól. Sok család számára ugyanis szinte lehetetlen előteremteni a költségeket. Akadnak, aki hónapokon át a tanévkezdésre spórolnak, mások kölcsönt vesznek fel. Bár a tankönyveket a gyermekek ingyen kapják, több iskolában azokon felül más munkafüzeteket, könyveket is kérnek. A felmérések szerint a szülők évről évre magasabb költségekkel számolnak, arról viszont sokuknak az utolsó, sőt gyakran az utolsó utáni percben sincs fogalmuk, honnan teremthetik elő a szükséges összeget. 

Gyermekenként ugyanis akár 40-50 ezer forintba, sőt többe is kerülhet az alaptanszercsomag aszerint, ki hányadik osztályba jár. Friss adatok szerint idén az elsősökre 100 000 forintnál is többet kellene költeni a tanév kezdetén, a nagyobbakra pedig még ennél is többet. A kormány idén először hozzájárul a kiadásokhoz, a rászorulók két részletben: augusztusban, illetve novemberben kapnak támogatást. 

Az önkormányzat segítsége azonban továbbra is elengedhetetlen a rászoruló családok körében. A legtöbb településen 5-10 ezer forinttal járulnak hozzá a költségekhez, a Rákospalotán, Pestújhelyen, Újpalotán élők gyermekenként 25 ezer forintot kaphatnak. Mivel a segítségre jogosító jövedelemhatárt megemelte a Képviselő-testület, így még többen kérhetnek iskoláztatási támogatást. Azok a kerületi lakcímmel rendelkező szülők, akiknek gyermeke az adott év szeptemberében első, ötödik, kilencedik, illetve középfokú tanulmányainak utolsó évfolyamát kezdi meg, és a családban az egy főre jutó nettó jövedelem összege nem haladja meg a 250 000 forintot, jogosultak a Palota iskolakezdési támogatásra. Ezt a segítséget kiskorú a gyermeket nevelő szülő, illetve a szülői felügyeleti jogot gyakorló gyám kérheti.

A Palota iskoláztatási támogatást a szükséges nyomtatványok kitöltését követően ügyfélfogadási időben személyesen a XV. Kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán lehet igényelni, vagy postai úton a 1601 Budapest, Pf. 46 postacímre kell beküldeni. De a nyomtatványokat a szükséges igazolásokkal együtt elektronikusan az e-Papír üzenetküldő alkalmazáson keresztül is be lehet nyújtani Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata számára. A formanyomtatvány az önkormányzat honlapjáról letölthető. Szükség van természetesen jövedelemigazolásra, illetve igazolni kell a gyermek tanulói jogviszonyát, amelyből kiderül, melyik évfolyamot kezdi el szeptemberben. Akinek lakossági folyószámlára érkezik a fizetése, attól a számlaszámot igazoló iratot is kérik.

Az önkormányzat nem hagyja magára a létfenntartási gondokkal küzdő családokat az iskolai étkezés terén sem. Az a szülő, aki kiskorú vagy nagykorúvá vált gyermeket nevel, és a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 180 000 forintot, igényelheti a Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatást. Ennek összege esetenként gyermekeként 6000 forinttól 14000 forintig terjed. Családonként havonta legfeljebb egyszer, egy naptári évben pedig legfeljebb négy alkalommal kaphatnak ilyen segítséget. Emellett a XV. kerületi családok gyermekei születési, oltási támogatásra is számíthatnak, és nem utolsósorban ingyenes vagy kedvezményes bölcsődei, óvodai, iskolai gyermekétkeztetésre.

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.