Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pestújhelyre érkezik az Én, Zsa Zsa című előadás! Személyiségében egyszerre van jelen a kislányos báj és az a lehengerlő, nőies erő, ami minden szerepében átüt. 

A Jászai Mari‑díjas Létay Dórát a legtöbben a Jóban Rosszban orvosnőjeként ismerik, de pályája jóval gazdagabb: gyerekszínészként indult, számos vidéki és budapesti társulatnál játszott, elismert szinkronszínész, mindemellett remekül ír. Augusztus 30‑án a Pestújhelyi Közösségi Házban az Én, Zsa Zsa című előadásban láthatja a kerületi közönség, amelynek társszerzője és főszereplője is. A darabban egyszerre csillog hollywoodi dívaként és mutatja meg Gábor Zsazsa mögött rejlő, sokszor fájdalmas, mégis elementáris történetet. Lapunknak arról nyilatkozott, hogyan lett végül „ő maga is egy kicsit Zsazsa”.

– Amikor 2024-ben végül igent mondott az előadásra – egy olyan szerepre, amelyet korábban határozottan elutasított –, mi volt az a belső felismerés, amely miatt mégis úgy érezte: Zsazsa történetét el kell mondania?

– Valóban, amikor Czeizel Gábor rendező felkért a szerepre, tulajdonképpen rácsaptam a telefont. Ugyanaz az előítélet működött bennem, mint sokakban. Ki ez a gyémántgyűjtő, férfifaló celeb? Miért érdekes, miért kell belőle darabot csinálni? Aztán Gábornak sikerült meggyőznie, és ahogy elkezdtünk mélyebben beszélgetni róla, ahogy elkezdtem Zsazsa életében kutatni, rájöttem, hogy egy végtelenül izgalmas, traumákkal és hullámvölgyekkel teli életút az övé, amivel érdemes foglalkozni.

– Mi jelentette a legnagyobb művészi kihívást az Én, Zsa Zsa létrehozásában, és miért gondolja úgy, hogy ma is érdemes foglalkozni Zsazsával? 

– Elolvastam egy háromszáz oldalas életrajzot róla, megnéztem minden létező felvételt és vele készült interjút. Aztán arra jutottunk, hogy ez az egész akkor lesz érdekes, ha én legalább annyira benne vagyok, mint ő, vagyis személyessé tudom tenni az előadást. Felajánlottam Gábornak és Sándor Annának, a Spinoza Színház igazgatójának, hogy megírom a színpadi szöveget. Így is lett: 2024 nyarán megírtam, úgy, hogy Gábor Zsazsa életét, híres sztorijait és mondásait megtartva beleszőttem sok mindent saját magamból. Ezért lett Én, Zsazsa a címe.

– Melyik jelenet ragadta meg leginkább és miért? 

– Az egész egy másfél órás hömpölygés, nehezen tudnék kiemelni egy-egy jelenetet. De ami nagyon fontos eleme az előadásnak, az a Francesca‑vonal. Ő volt Zsazsa egyszem lánya, akivel meglehetősen bonyolult volt a kapcsolata. Utolsó éveiben egy lakókocsiban élt a macskájával. Egy évvel Zsazsa halála előtt, hatvanhét évesen, elszegényedve, magányosan halt meg, úgy, hogy az édesanyja nem is tudott róla.

– Van olyan színpadi gesztus vagy részlet, amely talán nem feltűnő a nézők számára, mégis fontos? 

– Remélem, hogy mindent észrevesznek a nézők, hiszen ezért állunk színpadra. De talán az nem mindenkinek tűnik fel, hogy bár „zsazsás” akcentussal beszélek végig az előadásban, időnként elhagyom, és a saját hangomra váltok bizonyos részeknél. Ezeknek megvan a maguk jelentősége.

– Milyen felismeréseket hozott ön számára a személye? 

– Zsazsától sokat lehet tanulni! Egy nagypolgári zsidó család középső lányaként már tizenhét évesen hozzáment a török attaséhoz. A mama mindhárom lányt a sztárság felé hajtotta. A háború alatt a család kimenekült Amerikába, ahol folytatták a Pesten bevált gyémántkereskedést, tehát Zsazsa nem szorult rá, hogy gazdag férjet fogjon magának. És bár híres mondásai szólnak erről, nem igaz, hogy kisemmizte volna a férjeit: pont a leggazdagabb, Conrad Hilton bánt el vele a legcudarabbul. Azt is felmérte, hogy a férfiak által uralt filmipar őt tönkretenné, ezért kitalálta magának a tv‑show‑it, amelyekkel óriási sikert aratott. Fantasztikus humora volt, éles esze és hatalmas életereje. Nem hagyta magát eltaposni. Nem véletlenül élt csaknem száz évig, és nem véletlenül beszélünk róla a mai napig.

– Mit jelent ön számára, hogy az előadást Pestújhelyen is láthatja a közönség, van kötődése a XV. kerülethez? 

– Az ötös busz végállomásánál lakunk a kislányommal, Pasaréten. Örülök, hogy most a város másik végére is elvihetem Zsazsát!

– Mit szeretne, hogy a nézők magukkal vigyenek az előadásból?

– Talán azt, hogy érdemes mindig a látszat mögé nézni. Nem csak a sztárok, a legtöbb ember maszkol, viselkedik, szerepet játszik. A legnagyobb ajándék, ha olyan kapcsolatokat találunk, ahol nem kell alakoskodnunk, biztonságosan önmagunk lehetünk.

– Min dolgozik jelenleg és hol láthatja a közönség a közeljövőben?

– Az Én, Zsazsa című előadást ősztől tovább játsszuk, nagy sikerrel megy a Spinozában. Imádok szinkronizálni, ezen a nyáron újra a csodálatos Charlize Theron magyar hangja lehettem az Odüsszeia című Chris Nolan‑filmben. Járok castingokra, és nem tettem le arról, hogy újra megtalál a filmezés. Az írással továbbra is vannak terveim, minden héten megvannak az írásra kijelölt napjaim, ez boldoggá tesz.

  • Fotó: Véner Orsi
  • A SPINOZA SZÍNHÁZ előadása
  • Helyszín: Pestújhelyi Közösségi Ház
  • Időpont: 2026. augusztus 30. 16:00 (vasárnap)

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Regisztrálni az alábbi elérhetőségeken lehet:

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +36 70 621 1538

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.