Hollywoodi dívaként hódít létay dóra

Pestújhelyre érkezik az Én, Zsa Zsa című előadás! Személyiségében egyszerre van jelen a kislányos báj és az a lehengerlő, nőies erő, ami minden szerepében átüt. 

A Jászai Mari‑díjas Létay Dórát a legtöbben a Jóban Rosszban orvosnőjeként ismerik, de pályája jóval gazdagabb: gyerekszínészként indult, számos vidéki és budapesti társulatnál játszott, elismert szinkronszínész, mindemellett remekül ír. Augusztus 30‑án a Pestújhelyi Közösségi Házban az Én, Zsa Zsa című előadásban láthatja a kerületi közönség, amelynek társszerzője és főszereplője is. A darabban egyszerre csillog hollywoodi dívaként és mutatja meg Gábor Zsazsa mögött rejlő, sokszor fájdalmas, mégis elementáris történetet. Lapunknak arról nyilatkozott, hogyan lett végül „ő maga is egy kicsit Zsazsa”.

– Amikor 2024-ben végül igent mondott az előadásra – egy olyan szerepre, amelyet korábban határozottan elutasított –, mi volt az a belső felismerés, amely miatt mégis úgy érezte: Zsazsa történetét el kell mondania?

– Valóban, amikor Czeizel Gábor rendező felkért a szerepre, tulajdonképpen rácsaptam a telefont. Ugyanaz az előítélet működött bennem, mint sokakban. Ki ez a gyémántgyűjtő, férfifaló celeb? Miért érdekes, miért kell belőle darabot csinálni? Aztán Gábornak sikerült meggyőznie, és ahogy elkezdtünk mélyebben beszélgetni róla, ahogy elkezdtem Zsazsa életében kutatni, rájöttem, hogy egy végtelenül izgalmas, traumákkal és hullámvölgyekkel teli életút az övé, amivel érdemes foglalkozni.

– Mi jelentette a legnagyobb művészi kihívást az Én, Zsa Zsa létrehozásában, és miért gondolja úgy, hogy ma is érdemes foglalkozni Zsazsával? 

– Elolvastam egy háromszáz oldalas életrajzot róla, megnéztem minden létező felvételt és vele készült interjút. Aztán arra jutottunk, hogy ez az egész akkor lesz érdekes, ha én legalább annyira benne vagyok, mint ő, vagyis személyessé tudom tenni az előadást. Felajánlottam Gábornak és Sándor Annának, a Spinoza Színház igazgatójának, hogy megírom a színpadi szöveget. Így is lett: 2024 nyarán megírtam, úgy, hogy Gábor Zsazsa életét, híres sztorijait és mondásait megtartva beleszőttem sok mindent saját magamból. Ezért lett Én, Zsazsa a címe.

– Melyik jelenet ragadta meg leginkább és miért? 

– Az egész egy másfél órás hömpölygés, nehezen tudnék kiemelni egy-egy jelenetet. De ami nagyon fontos eleme az előadásnak, az a Francesca‑vonal. Ő volt Zsazsa egyszem lánya, akivel meglehetősen bonyolult volt a kapcsolata. Utolsó éveiben egy lakókocsiban élt a macskájával. Egy évvel Zsazsa halála előtt, hatvanhét évesen, elszegényedve, magányosan halt meg, úgy, hogy az édesanyja nem is tudott róla.

– Van olyan színpadi gesztus vagy részlet, amely talán nem feltűnő a nézők számára, mégis fontos? 

– Remélem, hogy mindent észrevesznek a nézők, hiszen ezért állunk színpadra. De talán az nem mindenkinek tűnik fel, hogy bár „zsazsás” akcentussal beszélek végig az előadásban, időnként elhagyom, és a saját hangomra váltok bizonyos részeknél. Ezeknek megvan a maguk jelentősége.

– Milyen felismeréseket hozott ön számára a személye? 

– Zsazsától sokat lehet tanulni! Egy nagypolgári zsidó család középső lányaként már tizenhét évesen hozzáment a török attaséhoz. A mama mindhárom lányt a sztárság felé hajtotta. A háború alatt a család kimenekült Amerikába, ahol folytatták a Pesten bevált gyémántkereskedést, tehát Zsazsa nem szorult rá, hogy gazdag férjet fogjon magának. És bár híres mondásai szólnak erről, nem igaz, hogy kisemmizte volna a férjeit: pont a leggazdagabb, Conrad Hilton bánt el vele a legcudarabbul. Azt is felmérte, hogy a férfiak által uralt filmipar őt tönkretenné, ezért kitalálta magának a tv‑show‑it, amelyekkel óriási sikert aratott. Fantasztikus humora volt, éles esze és hatalmas életereje. Nem hagyta magát eltaposni. Nem véletlenül élt csaknem száz évig, és nem véletlenül beszélünk róla a mai napig.

– Mit jelent ön számára, hogy az előadást Pestújhelyen is láthatja a közönség, van kötődése a XV. kerülethez? 

– Az ötös busz végállomásánál lakunk a kislányommal, Pasaréten. Örülök, hogy most a város másik végére is elvihetem Zsazsát!

– Mit szeretne, hogy a nézők magukkal vigyenek az előadásból?

– Talán azt, hogy érdemes mindig a látszat mögé nézni. Nem csak a sztárok, a legtöbb ember maszkol, viselkedik, szerepet játszik. A legnagyobb ajándék, ha olyan kapcsolatokat találunk, ahol nem kell alakoskodnunk, biztonságosan önmagunk lehetünk.

– Min dolgozik jelenleg és hol láthatja a közönség a közeljövőben?

– Az Én, Zsazsa című előadást ősztől tovább játsszuk, nagy sikerrel megy a Spinozában. Imádok szinkronizálni, ezen a nyáron újra a csodálatos Charlize Theron magyar hangja lehettem az Odüsszeia című Chris Nolan‑filmben. Járok castingokra, és nem tettem le arról, hogy újra megtalál a filmezés. Az írással továbbra is vannak terveim, minden héten megvannak az írásra kijelölt napjaim, ez boldoggá tesz.

• Fotó: Véner Orsi