Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elkészült az új Gondozási Központ első nagy épületegyüttese a Hegedűs Gyula utca 113. szám alatt. Az intézmény segíti az időseket abban, hogy aktívak maradjanak, közösségben éljenek és megőrizzék szellemi frissességüket. Ehhez digitális tér és élménytér is rendelkezésre áll – ismertette dr. Tóth József polgármester a központ átadásakor, 2026. március 31-én.

Új funkciót kapott egy régi önkormányzati panelépület Újlipótváros és Vizafogó határán, a Hegedűs Gyula utca 113. szám alatt. Ott alakítottuk ki a XIII. kerület új Gondozási Központjának első nagyobb egységét, amely a Szociális Szolgáltató Központ (SZSZK) égisze alatt működik. Az intézmény egy részébe az SZSZK teljes adminisztrációs részlege költözött két helyszínről, a Jász utca 130-ból és a Visegrádi utca 96/b-ből. Az új Gondozási Központ másik részében a kerületi idősek számára foglalkoztató szobákat, klubhelyiségeket és az életvitelüket megkönnyítő segédeszközök kölcsönzőjét alakítottuk ki – ismertette dr. Tóth József polgármester, amikor átadta a beruházást.

DIGITÁLIS TÉR, ÉLMÉNYTÉR, KÖZÖSSÉGI TÉR

Milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a kerületi idősek az új Gondozási Központban? Az épületben a foglalkoztatók és a relaxációs szoba mellett működik például Élmény Tér közösségi programok számára. Kialakítottunk egy Digitális Teret is: ott interaktív tábla és a virtuális valóságot megjelenítő VR-szemüveg is rendelkezésre áll. A Digitális Térben működik mostantól a MentálFitness nevű program idősek számára. Ez egy mobiltelefonos alkalmazás révén rövid és játékos feladatokkal, tesztekkel edzi az agyat, rögzíti a mentális állapotot, és fejleszti például a memóriát, a reakcióidőt és a gondolkodást. Mindezek, valamint a szervezett informatikai képzések fontos célt szolgálnak az idősellátásban: a szellemi frissesség megőrzését, a digitális önállóság fejlesztését – mondta el a polgármester.

Az 1000 négyzetméteres épület nemcsak új funkciót kapott, hanem új arculatot és korszerű épületüzemeltetési rendszert is. A tetőszerkezet és a nyílászárók cseréje mellett – a környezettudatosság és az energiatakarékosság jegyében – például hőszivattyús fűtési-hűtési és szellőztető rendszert, valamint LED-es világítást építettünk ki. A tetőre 98 napelem került.

VAN IGÉNY RÁ: MÁR A II. ÜTEM IS ÉPÜL

Az új Gondozási Központ kialakításának 2024. október 10-én adott zöld utat a XIII. kerületi képviselő-testület. Ekkor fogadták el a képviselők az építkezés I. üteméhez kapcsolódó beruházás célokmányát. Dr. Tóth József polgármester ugyanakkor felidézte, hogy minden önkormányzati ciklus elején készül kerületi idősügyi stratégia. Ennek ciklusonként frissített eszközrendszere azt segíti, hogy az érintett korosztály tagjai minél tovább élhessenek otthonukban, megőrizve társadalmi aktivitásukat és emberi méltóságukat.

A polgármester arról is beszámolt, hogy az önkormányzat rendszeresen monitorozza a lakosság összetételét. Napjainkban lakóink 20 százaléka, csaknem 24 ezer ember – tehát minden ötödik kerületi polgár – 65 év feletti. Emiatt megnőtt az igény az időskorúak komplex ellátási formáira. A XIII. kerületben ezért működik házi segítségnyújtás 800–900 fő számára, klubhálózat 10 egységgel, csaknem 1.500 taggal, de 10 ezres kapcsolati hálóval, étkeztetés 800 fő számára és jelzőrendszeres kapcsolattartás 90 időssel. A munkát az új Gondozási Központba áttelepült SZSZK szakemberei szervezik.

Ami pedig a folytatást illeti: már zajlik a beruházás II. üteme a most átadott épület szomszédjában. Ennek keretében a Gondozási Központ ellátó- és rendezvényközpontja épül a telken található másik épületben. Egy 200 fős rendezvényterem, további három klubhelyiség, büfé, melegítőkonyha, fodrászat és kozmetika kialakítása történik meg. Ezt követően kerül sor az udvar teljes megújítására. A kert tervei az idősek igényeihez igazodnak, és egyszerre szolgálnak rekreációs, terápiás és szociális célokat.

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.