Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A mozgás és a játék, a rekreáció és a közös együttlét öröme volt a középpontban a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) szeptember 27-én, szombaton megrendezett Családi Napján.

A délelőtt 10-től délután 3-ig tartó rendezvény keretében sportági bemutatókon és nyílt edzéseken is részt vehettek az érdeklődők, akik találkozhattak a BHSE híres sportolóival és edzőivel. A sportnap megnyitóján bejelentették, hogy ettől a tanévtől már nemcsak XIII. kerületi általános iskolások, hanem óvodások is, szám szerint 400 nagycsoportos kapcsolódik be honvédos sportfoglalkozásokba.

Közös bemelegítéssel indult a BHSE Családi Napja az egyesület központi sporttelepén, a XIII. kerületi Dózsa György út 53-ban. Az érdeklődők ezután kipróbálhatták a Honvédban űzhető sportágakat, megismerkedhettek olimpikonokkal és edzőkkel is. A nagyszabású rendezvény része volt két ünnepélyes tanévnyitó: becsengettek ugyanis azok a gyermekeknek, akik az idei tanévben részt vesznek az Iskolám a Honvédban és az Óvodám a Honvédban nevű programokban.

A BUDAPESTI HONVÉD SPORTEGYESÜLET

A BHSE Magyarország elmúlt 30 évének legsikeresebb egyesülete. 1949-es alapítása óta színeiben több mint 300 olimpikon vett részt az ötkarikás játékokon, akik összesen 179 olimpiai érmet nyertek (71 arany-, 42 ezüst- és 66 bronzérem). A Honvéd olimpiai eredményességét jól érzékelteti, hogyha önálló nemzetként tartanák számon az egyesületet, akkor az országok közötti nyári olimpiai örökrangsorban a 21. helyet foglalná el, ezzel olyan nemzeteket megelőzve, mint Spanyolország, Brazília, Törökország és Görögország, amely az olimpia hazája.

A BHSE a több mint 75 év alatt folyamatosan a magyar sport zászlóshajójának számított, ahol hazánk legnagyobb egyéniségei sportoltak. A kezdeti időkben Puskás Ferenc vezetésével az Aranycsapat legendái alkották a Honvéd labdarúgócsapatát, mellettük öt olimpiai bajnoki címet nyert honvédosként Kárpáti Rudolf, valamint Takács Károly is katonasportolóként ért fel a csúcsra. Később a szöuli csodának is tevékeny részesei voltak a BHSE sportolói: Dél-Koreában Martinek János és Gyulay Zsolt is honvédosként szerzett két aranyérmet, mellettük Fábián László, Borkai Zsolt, Szabó József, Nébald György, Ábrahám Attila, Csipes Ferenc és Hódosi Sándor is bajnokként, hősként térhetett haza. A legutóbbi két olimpián is főszereplők voltak a BHSE sportolói, hiszen Milák Kristóf, Csipes Tamara, Lőrincz Tamás, valamint Siklósi Gergely is olimpiai bajnoki címet nyertek a hagyományos magyar sikersportágakban Magyarország és a Budapesti Honvéd színeiben.

A Budapesti Honvéd Sportegyesület elkötelezett abban, hogy a lehető legtöbb magyar állampolgár számára elérhetővé tegye a sportolást. Az egyesület szabadidő szakosztálya olyanoknak szól, akik versenyszerűen, de szervezett körülmények között szeretnének sporttevékenységet folytatni.

ISKOLÁM A HONVÉDBAN PROGRAM

A program célja, hogy a budapesti iskolások rendszeresen, élményszerűen sportolhassanak a Honvéd edzőinek irányításával, megismerjék a sportágak sokszínűségét, egészséges életmódot alakítsanak ki, és inspiráló példát kapjanak egy élsportolókat nevelő klub mindennapjaiból. A programban a XIII. kerületből 8 általános iskola több mint 50 osztálya, mintegy 1200 diák vesz részt. Tanévente egy osztály 4 cikluson vesz részt honvédos szakedzők által vezetett, játékos, speciális testnevelés foglalkozásokon. Minden ciklust nyílt hét zár, ahol a szülők is betekinthetnek a munkába. Sportágak: torna, karate, ökölvívás, atlétika, kosárlabda, labdarúgás, kézilabda, sakktesi, laserrun.

ÓVODÁM A HONVÉDBAN PROGRAM

A Iskolám a Honvédban program sikerére alapozva idén szeptemberben indult az Óvodám a Honvédban program. Ebben 8 kerületi óvoda összesen húsz nagycsoportja, azaz közel 400 gyermek vesz részt, akik heti rendszerességgel látogatják a BHSE létesítményeit. A csoportok gyalogosan, óvodapedagógusi kísérettel érkeznek, erősítve a biztonságos közlekedési szokásokat és a közösségi élményt. A gyermekek három sportággal ismerkednek meg: az úszással, a karatéval és a tornával. A honvédos szakedzők az 5–7 éves korosztály életkori sajátosságaihoz illeszkedő módszertannal dolgoznak majd úgy, hogy fejlesztik a gyermekek testtudatát, egyensúlyát, koordinációját és együttműködési készségét. A foglalkozások biztonságos, korszerű környezetben zajlanak, céljuk a mozgás örömének megalapozása és az egészséges, aktív életmód szokásainak kialakítása.

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.