Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az ünnepek közeledtével több szervezet is adománygyűjtésbe fogott, hogy segítsenek szebbé tenni a szegényebb körülmények között élők karácsonyát.

Gyümölcsöt, édességet, apró karácsonyi ajándékokat, ajándékcsomagokat gyűjt, de pénzadományt is szívesen fogad a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola (JEGYMIAI), hogy a nehéz körülmények között élő tanulói is átélhessék az ünnep örömét. A tárgyi adományokat az iskola titkárságán, a Tolnai Lajos utca 11–15. szám alatt lehet leadni reggel 7 és délután 5 óra között.

Mivel az intézmény nem rendelkezik alapítvánnyal, a pénzfelajánlásokat az intézményvezető, Jenei Andrea számlájára lehet utalni az LT20 3250 0275 1495 9569 számú Revolut bankszámlaszámra. A közleménybe írandó: Józsefvárosi EGYMI, adomány.

Az iskolában kézműves vásárt is tartanak december 8. és 12. között napközben 12.45 és 13.30, valamint 15.30 és 16.15 órák között, ahol a gyerekek által készített portékákat lehet megvásárolni. Az eladásból befolyó összeggel is a gyerekek ünnepét teszik élménydúsabbá.

A Józsefvárosi Önkormányzat is szervez adománygyűjtést, a kerületben több gyűjtőpontot is kijelöltek, ahol tartós élelmiszert – lisztet, rizst, cukrot, olajat, száraztésztát, teát, kakaóport, levesport, leveskockát, konzervet, tartós tejet és édességet – adhatnak le az adományozni vágyók.

A gyűjtőpontokat az alábbi helyszíneken találják:

a Polgármesteri Hivatalban, a Baross utca 63–67. szám alatt, hétfőn 8.15–18.00-ig, kedden 08.15–16.00-ig, szerdán 08.15–16.30-ig és csütörtökön 08.15–16.00-ig
az önkormányzat ügyfélszolgálatán, a Baross utca 66–68. szám alatt, hétfőn 8.15–18.00-ig, kedden 08.15–16.00-ig, szerdán 08.15–16.30-ig, csütörtökön 08.15–16.00-ig, és pénteken 8.00–13.30-ig
a H13-ban, a Horánszky utca 13. szám alatt hétfőtől péntekig 8–19-ig
a Vaj Pékségben, a Rákóczi tér és a körút sarkán hétfőtől vasárnapig 7.00–20.00-ig
a Mátyás pékség Mátyás téri üzletében hétfőtől péntekig 7.00–18.00-ig, szombaton 8.00–13.00-ig, vasárnap 8.00–12.00-ig.
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ (JSZSZGYK) juttatja el a felajánlásokból összeállított élelmiszercsomagokat a józsefvárosi rászorulóknak.

November közepén indult és még néhány napig tart az Új Start Alapítvány akciója. Újszerű, új, jó állapotú játékokat, mesekönyveket és édességet gyűjtenek december 5-ig, amit az ország legszegényebb családjainak juttat el december 24-ig. A szervezetet a Déri Miksa utca 3. szám alatt találhatják, oda várják a felajánlásokat. Pénzadományt is fogadnak a csomagolás és a szállítás költségeire a 11708001-22240761 számlaszámra. A közleménybe azt írják, karácsony.

Az Egyszülős Központ karácsonyi angyalokat keres, akik a honlapjukra feltöltött gyerekek rajzain szereplő ajándékok megvásárlását magukra vállalnák: online megrendelnék, kifizetnék, szállítási címként a gyermekét adva meg. A jótevőknek elsőként ki kell választaniuk ezen az oldalon, kinek az álmát váltanák valóra, majd küldenek egy e-mailt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, a levélben pedig megírják a választásukat. A központ kollégái válaszukban megosztják a felajánlóval a gyermek címét. „A gyermekek az ajándékot szenteste megtalálják a saját karácsonyfájuk alatt, így érezni fogják: angyalok pedig léteznek.”

Még több hír a Belvárosból

A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.
Öngondoskodás és öngondolkodás – többek között ez jellemezte a Kisvilág Alapítvány workshopjait, amit neurodivergens, azaz az átlagtól eltérő idegrendszeri tulajdonságokkal élők számára szerveztek a...
Egy hónapon át még biztosítjuk az idősek világnapjára szóló utalványok átvételét.
Szeretettel meghívjuk Önöket egy ingyenes látogatásra az etyeki Korda Filmparkba. Tartsanak velünk, és nézzenek be a filmek kulisszái mögé! A 2,5 órás program során betekintést nyerhetnek egy...
Idén november 20-22. között kerül sor Erzsébetvárosban a lakossági lomtalanításra. A MOHU BUDAPEST Zrt. kérése, hogy mindenki a meghatározott időpontban és csakis a háztartásban feleslegessé vált...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata ADY VERSMONDÓ VERSENYT hirdet „IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK” címmel.
Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.