Majdnem 20 éves volt, mire rátalált a hivatására, több mint negyedszázada dolgozik a gyermekvédelem fáradhatatlan bástyájaként. Gyermekotthont vezetett, ám nem simult bele a rendszerbe, ezért távoznia kellett posztjáról. Nem rejti véka alá véleményét a gyermekvédelem állapotáról, a szakmájában mégis bent tartja, hogy érdeklik az emberek és a sorsuk. Váradi Éva jelenleg a FiDóban dolgozik, tavaly az év szociális munkásának választották.
„A sebésznek pontosan kell tudnia, hol kell vágni, fontos a biztos kéz, meghatározó a rutin. A mi szakmánkban is lényeges a biztonság, kellenek az alapok, hogy legyen mihez visszanyúlni, és nem bagatellizálnám a rutint, de úgy vélem, nálunk figyelmeztető jelként kell rátekinteni, mert mindig van mit újragondolni” – vallja Váradi Éva szociális munkás. Szerinte a professzionális segítésnek folyamatosan formálódnia kell, mert változik a világ körülöttünk és benne a gyerekek is. A segítő munkát a dzsesszhez hasonlítja. „Megvannak a klasszikus alapjai, de művelői elrugaszkodnak attól, bátran újítanak a hangzáson.”
Tölgyfák
Váradi Éva ózdi munkáscsaládban nevelkedett. Édesanyja betanított varrónő volt, édesapja sokáig a hengerészgyárban húzta az igát, mára elismert festőművész. A szülők fiatalon ismerkedtek meg és alapítottak családot. „Anyukám rendkívül tiszta lelkülettel rendelkezett, az apám pedig erős, szívós személyiség. Úgyhogy két tölgyfa az én két ősöm, akiktől rengeteg erőt kaptam.” Váradi Éva volt az első a gyerekek sorában, egy húga és 2 öccse született. Amikor az édesanyja várandós volt a kisebbik öccsével, üzenet várta őt és a húgát. „»Szülni mentem, ennivaló a hűtőben.« Anya nem bonyolította túl a dolgokat” – emlékezett vissza egy Facebook-posztjában Váradi Éva.
Édesapja nem akart cigánytelepen élni a családjával. Kinézett Ózd Rózsadombján, a Kerek-hegyen egy telket, oda álmodta meg az otthonukat. A család összefogásával építkeztek, a kétszintes házba az édesapa apró részletességgel tervezett meg mindent. „Egy kész művészeti alkotásban éltünk, ahol rengeteg híresség megfordult, és ezt nagyon élveztem.”
Boldog gyerekkora volt, szeretett a családtagjai között lenni, már akkor is kíváncsi volt az emberekre. 16 évesen például elhatározta, elkészíti a családfájukat. Leutazott Domaházára az anyai dédnagyanyjához, hogy megtudja, kik voltak az ősei, mikor éltek, mit dolgoztak, hogyan gondolkoztak. „Moro dédmama iskolázatlan ember volt, földműveléssel és állattartással foglalkozott, nem értette, hiába magyaráztam, mi is ez a családfakutatás. A harmadik nap hajnalban felkeltett, az ágy szélére ültetett és kérte, hogy mondjam meg őszintén, ugye terhes vagyok és elszöktem otthonról.” Ott akkor vége szakadt a kutatásának, ám a történet bekerült a családi legendáriumba, gyakran emlegetik.
Útkeresés
Nem különösebben szeretett tanulni, azt az édesapja erőltette. „Ő még ahhoz a generációhoz tartozott, amelyik úgy vélte, bizonyítanunk kell, érünk annyit, mint a másik. Bár szerencsés vagyok, mert én úgy nőttem fel, hogy nem hallottam gádzsózást.” Éva számára meghatározó volt, hogy minden felmenőjét dolgozni látta maga körül.
Miután leérettségizett, jelentkezett az óvónőképzőbe, de nem vették fel. „Nem tudtam semmihez elköteleződni. Apám verseket írt, azokat szavaltam, és volt egy idő, hogy fellángoltam az irodalomért. Aztán zenész szerettem volna lenni, gitároztam jó pár évig, jól is ment, de elszállt a lelkesedésem. Már 19 éves voltam, és még mindig nem tudtam, hogy mi leszek. Későn érő típus vagyok. Hogyha belém nem fektetnek a főiskolán hitet a mentoraim, a tanáraim és a legelső munkaadóm, akkor biztos, hogy elkallódom.” Szerinte azért tudott mindenhol megmaradni, mert jó gyerek volt, akit ha megkértek valamire, kétszer annyit végzett el.
Miután a főiskola elutasította, jobb híján piacozni járt a nagybátyjával, szabadidőruhákat árultak. „Profitot ugyan nem termeltem, de nagyon finom melegszendvicsekkel húztam le a nagybátyámat. Ezen jót nevettünk.” Közben felvételt nyert az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság által szervezett szinkronszínész-képzésbe. Menet közben néhány fiatalnak lehetősége nyílt, hogy elhelyezkedjen a Duna tévében bemondóként, Váradi Éva is köztük volt. „Detre Annamáriától és Mohai Gábortól tanultunk beszédtechnikát. Teljesen el voltunk ájulva. De nem maradtam a pályán, mert még ezt sem éreztem a magaménak.”
Ekkoriban kereste meg az ózdi roma kisebbségi önkormányzat azzal a lehetőséggel, hogy járhat Pestre, a Molnár utcai tanodába előkészítőbe, és utána nagyobb eséllyel jelentkezhet szociális munkás szakra a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. „Úgy voltak vele, hogy ez egy büfészakma. Azt mondták, »jaj, hát ezt elvégzi ez a lány, nem annyira buta, hogy ne tudná megcsinálni«.” Nem tudta akkor még, mit is takar a szociális munka. Sikeresen felvételizett.
Azonban az első gyakorlati helyén lett biztos abban, hogy megtalálta az útját. „A VII. kerületben voltam szabadidő-szervező és családgondozó. Ahogy elkezdtem dolgozni a szakmában, úgy erősödött meg bennem az érzés, hogy a helyemen vagyok. És akkor végül is lett belőlem valaki, hála istennek.”
2002-ben diplomázott, családgondozóként kezdett, 17 év után váltott, mert érezte magán a kiégés jeleit, és egy csecsemőotthonban dolgozott tovább. 2023-ban megválasztották egy gyermekotthon vezetőjének. Mivel nem volt hajlandó aláírni a gyermekvédelmi törvény részeként bevezetett, kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlapot – mert méltatlannak tartotta a magánélet határainak erős megsértését –, tavaly nyáron lemondott vezetői tisztségéről, és az aláírás híján nem is dolgozhat már a szakellátásban.
Feszítő kettősség
Bár kapott hideget és meleget a lemondása miatt, novemberben rangos szakmai elismeréssel tüntették ki: átvehette az Év Szociális Szakembere díjat a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetétől. „Zajos siker alakult ki körülöttem, ami óriási kettősséget szült bennem. Nem a döntés meghozatala, hanem a következmények viselése nehéz. Egy rendszer, ha elindul, viszi magával az embert.” Rengeteg támadás érte és hatalmas veszteségeket szenvedett el: a barátai közül többen megtagadták. „Azt mondták, a magánéletükben ott maradhatok, de nyilvánosan nem mutatkoznak velem. Volt, aki arra kért, ne tegyek ki közös képet a Face-re.”
Nem tör pálcát senki fölött, aki aláírta az űrlapot. Szerinte ugyanis a bent maradók és a kiugrók kiegészítik egymást. Míg az előbbiek viszik a hátukon a szakellátást, addig a távozók folyamatosan kongatják a vészharangot, remélve, az eléri a döntéshozók ingerküszöbét. „Nagyon megterhelő most benne lenni a szakmában. Valaki feladja, valakinek eltorzul a segítségnyújtási attitűdje, kiég, mégis marad a pályán, de már csak árnyéka önmagának. Újjá fog születni a szakma. Setét Jenő szavaival élve, én ebben sziklaszilárdan hiszek. Most azonban lefelé megyünk, és nem tudom, hol lesz a megállj. Most rengeteg gyerek sérül, és az nagy baj” – mondja Váradi Éva.
Minden gyerek különleges
Tavaly ősz óta a FiDóban szociális munkás. A Józsefvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője, Uray Gergely biztatta, jöjjön ide dolgozni. „Gergővel az erzsébetvárosi gyermekjóléti központban dolgoztam együtt, nagyon sokat tanultam tőle, Révész Magda és Tánczos Éva mellett őt tartom az egyik mesteremnek.” Igent mondott a hívásra, most az ő feladata, hogy az alacsony küszöbű szolgáltatás keretein belül megteremtse a szociális munka alapjait: bizalmat építsen ki a gyerekekkel és a hozzátartozóikkal, találjon eszközt a megközelíthetőségükre, hogy elfogadják a segítséget.
Nem bratyizik a gyerekekkel, nem fogadja a Facebook-jelöléseket, és igyekszik magázódni az ügyfelekkel, bár utóbbit nehéz tartania. „Van egy csomó dolog, amiben merev vagyok, de mondhatom, oda tudom adni magam a gyerekekért. Ha úgy van, akkor utánuk megyek akárhová. És talán ez az, ami megmaradhat bennük, hogy ott voltam mellettük. Ez nagyon kevés, de sokszor azt látom, hogy csalódtak a szüleikben, a tanáraikban és a barátaikban is. Itt a FiDóban a kollégáimmal mindannyian arra törekszünk, hogy érezzék, ránk tudnak számítani.”
Váradi Éva szerint minden gyerek különleges belső világgal bír, ami nem feltétlenül könnyen megközelíthető, ám az őszinteség, a hitelesség és az odafigyelés segít áttörni a gátakat.
„Mindegy, hogy a Doboziban vagy a Rózsadombon nevelkedik egy gyerek, ha van stabilitás az életében.”
