Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nők elleni erőszak nem magánügy! Nem csendben elintézendő családi probléma. Ez egy társadalmi járvány, amely generációkat mérgez, és amelynek minden egyes áldozata egy el nem mondott történet, egy eltépett lehetőség, egy elnémított élet.

Ezen a napon nemcsak megemlékezünk. Felemeljük a hangunkat azokért, akikét elvették. Mert a csend nem védelem, csak teret ad a bántalmazónak. Mi elvesszük ezt a teret, és hangszóróba kiálltjuk az üzenetet!

Erzsébetváros és a KULT7 számos ingyenes programmal készül a világnap alkalmából:

November 21. 19.00

Buying her című film vetítése és beszélgetés

Egy amerikai dokumentumfilmet vetítünk a Király utca 11-ben, majd meghívott szakembereinkkel beszélgetünk.

A film után vendégeink beszélgetnek:

Dr. De Coll Ágnes szociálpolitikus, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának vezetője

Dr. Nógrádi Noá nőjogi szakértő

A Buying Her című dokumentumfilm már több mint 40 millió megtekintésnél jár, most angol nyelven, magyar felirattal a KULT7-ben tudjátok megnézni ingyenesen! A film azt vizsgálja, hogy hogyan működik a szexvásárlás rendszere, és milyen összefüggésekben áll a nemi kizsákmányolással és emberkereskedelemmel.
Olyan férfiak történeteit ismerhetjük meg, akik szexuális szolgáltatást vásároltak. A narratíva feltárja, hogy a szexvásárlók lépései hogyan vezethetnek a kizsákmányoláshoz.
Ezen felül túlélők beszámolói is elhangzanak, akik az emberkereskedelem áldozataivá váltak, így a film egyszerre mutatja be az elkövetői oldalt és az áldozatok perspektíváját.

Az alkotás bemutatja a folyamatot: olyan tényezőket, mint például gyermekkorban történő pornográfikus tartalmaknak való kitettség, majd a fokozódó szexuális kizsákmányolásban való részvétel, illetve hogy miként lehet ebből kiszállni.
A film célja nem csupán a probléma feltárása, hanem a közvetett társadalmi felelősség hangsúlyozása, az elkövetők számonkérése és az áldozatok melletti kiállás.

A film 60 perces, utána pedig beszélgetés következik meghívott vendégeinkkel.

November 25.

A szeretet nem bánt!

Elhelyezünk egy 2 méter X 6 méteres üzenetet az Almássy téri park kerítésére, amely felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjára.

November 27. 19.00

KV Társulat: Ne bánts!

Performansz - kísérletikiállítás

Koncepció: Száger Zsuzsanna

Közreműködik: Sárközi-Nagy Ilona

A Ne bánts! című projekt a láthatatlan és a lelki bántalmazás témáját járja körül, új megközelítésben. A performansz fókuszában a bántalmazást elszenvedő áldozat áll. Köztünk van, mégis izoláltan, céltáblaként, védtelenül kiszolgáltatva. A kiállított műtárgy, a dobozba zárt - irigylésre méltó életet sugalló, jól szituált, gyönyörű nő - „láthatóvá teszi” a sokszor falakon belül maradó csöndes szenvedést, kérdőre vonja a mindannyiunkban ott rejlő kívülállót, az „én nem láttam, nem hallottam semmit”, a „nem az én dolgom” hozzáállást, a néma környezetet… a néma szemtanút…

Az eseményt a valóság inspirálta.

Mert ő te is lehetnél…

A performansz után kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik az est meghívott szakemberek részvételével.

Segélyvonalak

Még több hír a Belvárosból

A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.
Öngondoskodás és öngondolkodás – többek között ez jellemezte a Kisvilág Alapítvány workshopjait, amit neurodivergens, azaz az átlagtól eltérő idegrendszeri tulajdonságokkal élők számára szerveztek a...
Egy hónapon át még biztosítjuk az idősek világnapjára szóló utalványok átvételét.
Szeretettel meghívjuk Önöket egy ingyenes látogatásra az etyeki Korda Filmparkba. Tartsanak velünk, és nézzenek be a filmek kulisszái mögé! A 2,5 órás program során betekintést nyerhetnek egy...
Idén november 20-22. között kerül sor Erzsébetvárosban a lakossági lomtalanításra. A MOHU BUDAPEST Zrt. kérése, hogy mindenki a meghatározott időpontban és csakis a háztartásban feleslegessé vált...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata ADY VERSMONDÓ VERSENYT hirdet „IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK” címmel.
Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.