Bujtor Balázs nem pusztán amiatt érdekes számunkra, mert kiváló muzsikus, és nem mellesleg olyan családba született, ahol eddig öt Kossuth-díj talált gazdára. A híres felmenők mellett – édesapja Bujtor István, édesanyja Perényi Eszter hegedűművész, nagybátyja Latinovits Zoltán és Frenreisz Károly, anyai ágon pedig a világhírű csellista, Perényi Miklós – a kerületi kötődései is jelentősek.
Bár soha nem lakott Terézvárosban, a fél életét itt, a Bartók Konziban, valamint a Vörösmarty utcai régi és a Liszt Ferenc téri új Zeneakadémián töltötte. Újabban az Eötvös utcában is felbukkan, hiszen Legendák címmel az E10-ben indított afféle standupestet, amelyen rém szórakoztató módon mesél rokonairól és más művészekről, saját magáról és az élet kínálta hihetetlen történetekről. Bujtor Balázs a Budapesti Fesztiválzenekar próbatermében adott ízelítőt a múltidéző utazásból, amelynek február 24-i és március 14-i előadásaira még benevezhetnek. A pilóta kalandos köröket ígér.
Úgy hírlik, odavan a vezetésért, sőt autóversenyző is szeretett volna lenni…
Igen, kiskorom óta autóőrült vagyok. Az első szavam a Trabant volt, úgyhogy amikor hatéves koromban megkérdezték, mi leszel, ha nagy leszel, csípőből rávágtam, hogy autóversenyző. Persze aztán ebből semmi nem lett, de az autózás iránti szerelem máig megmaradt. Gokartoztam, rajongok a Forma–1-ért, évekig voltam a Formabontó című műsor szakértője a Kossuth Rádióban és autómodelleket gyűjtök. No meg van egy rendőrségi kombi ezerkettesem és egy zöld ezerötös Ladám. Ezekkel járjuk a barátaimmal a Balaton környékét minden évben a BujTouron. Hatan vagyunk csupán, de nincs tagfelvétel!
Számtalan módon igyekszik életben tartani az Ötvös Csöpi-filmek nimbuszát, az idén például már tizenötödik alkalommal lenne Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen, csak épp zéró támogatást kapott a kormányzattól. Megtartják azért?
Eredeti formájában az idén valószínűleg nem lesz, lévén a Kulturális és Innovációs Minisztérium elutasította a tizenöt éves múlttal büszkélkedő, tízezer embert vonzó nonprofit rendezvényre benyújtott pályázati kérelmünket. A 4,5 milliárdos keretből nulla forint támogatást kaptunk. No comment. De rendszeresen tartunk Tihanyban tárlatvezetéseket A Pogány madonna forgatási helyszínein, és már a madonnaszobor is megtekinthető az Apátsági Múzeumban, amit korábban évtizedeken át a kiváló vitorlázó, Holovits György őrzött. Egy vitorlásversenynek volt a fődíja a szobor valamikor a nyolcvanas évek elején, amit ő nyert meg. Miután apám meghalt, elvitte a feleségének, hogy mégis inkább nála a helye, Judit meg odaadta nekem, hogy nálam a helye. Évekig állt a zongorámon, aztán 2018-ban, amikor az apátsággal egy Múzeumok éjszakáján közeli viszonyba kerültünk, mondtam, hogy állítsunk oda egy vitrint, hadd legyen ott. Sokan keresték a film után, egy időben ki is volt írva, hogy a Pogány madonna nem látható. Most már igen. Idén amúgy Az elvarázsolt dollárt is belevesszük a programba, amely éppen negyvenéves.
A Legendák című előadóestet is egyfajta nosztalgiavágy motiválta?
Inkább szeretnék picit szembemenni a felejtéssel. A régi történetek elmesélésével éppúgy apám emlékét ápolom, mint a filmek folyamatos felszínen tartásával vagy a különböző balatoni túrákkal. Az idén már tizenhat éve lesz, hogy meghalt, és nem szeretném, hogy elfelejtsék. De azt sem szeretném, hogy más nagy művészeket elfelejtsenek. Kállai Ferencet, Kiss Manyit, Darvas Ivánt. Sorolhatom az összes régi színészóriást. Hogy fordulhat elő, hogy egy harmincéves ember ma már nem tudja, ki volt a Kállai Feri bácsi? Úgyhogy amikor Danks Emese és Plitz Zoltán rábeszélt, hogy csináljam meg ezt az előadóestet, már eleve úgy álltunk neki, hogy abban ne csak a saját családomról legyen szó.
Volt személyes kapcsolata is a régi nagy színészekkel?
Bár apám engem nem hurcolt forgatásokra, színházba, azért szinkronban egyszer-kétszer voltam vele, ott például találkoztam a régi nagyokkal. Egyszer mentünk fel a Pannónia Filmstúdióba – mint zenész egyébként rendkívül sokat dolgozom most abban a stúdióban, ahol édesapám annak idején szinkronizált –,a lépcső tetején lévő büfében ott ült Darvas Iván és Kállai Feri bácsi. Apám bemutatott nekik, és ők is bemutatkoztak nekem. Máig a fülemben cseng Kállai Feri bácsi hangja, ahogy mondja, hogy „Szervusz, kis Bujtor, gyere ide”, és hallom Darvas Iván hangját is, ahogy nyújtja a kezét, és mondja, olyan darvasivánosan: „Szervusz, kérlek, én Darvas Iván vagyok.” Számtalan olyan sztorit mesélek el, amik ma már nem történnek meg. Nyilván abban a korban is rettenetesen rohanós életet éltek, de azért a maihoz képest nem volt annyira veszélyes. Mindenre volt idő. Például munka után leülni a büfében egy fél órára, kicsit beszélgetni a világról, egymásról. Ma háromkor végez az ember az egyik helyen, fél négykor már kezd is a másikon. Nem tudunk ott maradni kicsit dumálni, öt perc múlva már senki sehol, ha vége van egy felvételnek vagy egy próbának. Ez a világ mostani rendje, gyorsulnak a dolgok. Dédapám, Gundel Károly a 30-as évek elején írta le azt, hogy mennyire nem járja, hogy a sportkocsijaikon megérkeznek a Gundelbe az úri osztály fiatalurai és hölgyei, délben bejönnek ebédelni, négykor pedig felpattannak és elrohannak. Hogy lehet így? Krúdy mindig 11-re ment és hatig maradt. Ehhez képest ma száguld az idő.
Szeretné kicsit lelassítani?
Picit igen. Mondom ezt úgy, hogy magam is rettenetesen gyors életet élek. Hozom a mai kor standardjait. Abban az egy és negyed órában, ameddig az est tart, jólesik elidőzni a múltban.
Mesél a saját családjáról is?
Abszolút. Előkerül például egy régi családi kisfilm, amit le is vetítek a közönségnek. Egy nyáron például abban a szerencsés helyzetben volt részünk, hogy meghívást kaptunk Végvári Tamásék balatonlellei nyaralójába, ahol eltöltöttünk pár napot. Ott aztán minden volt! Minden vagy mindenki? Minden és mindenki. Nagy vendégjárás volt. Tisztán emlékszem, pedig még csak hatéves voltam. Természetesen filmet forgattunk. Apám és Végvári Tamás volt a két gengszter, mi a szomszéd kissráccal a nyomozók. Super 8-asra készült. Mivel némafilm, alámondom a hangot az előadáson.
Érdekli a filmezés is?
Mindig is izgatott a filmes világ, ez a mai napig így van, csak aztán tizenhárom éves koromban felvettek a Zeneakadémiára a különleges tehetségek osztályába, úgyhogy eldőlt, hogy anyámat követem a pályán, és hegedűs leszek. Hamar kiderült, hogy abszolút hallásom van. Négyéves koromban már zongorázni tanultam Perényi nagypapától, öt-, majd kis kihagyással nyolcévesen már hegedültem. Szóval, adott volt az utam. De a Covid alatt csináltam egy-két kisfilmet, ami régi vágyam volt. Ezek paródiaféleségek, amelyekből szintén láthatnak részleteket a nézők az előadóesten. Mint ahogy rengeteget mesélek komolyzenészekről is, hogy például mik esnek meg a különböző turnékon. Vannak olyan történetek, amiket nem kell kiszínezni, mert amikor megtörténnek, már akkor is olyan színesek, hogy az hihetetlen.
Lehet, minden másképp alakul, ha ötévesen megkapja A Pogány madonna gyerekszerepét…
Majdnem én lettem benne a kisfiú. Kívülről tudtam a szövegét, voltam is próbafelvételen, de nem szólaltam meg. Így elég nehezen lehet egy hangosfilmben szerepet kapni.
Később dolgoztak együtt az édesapjával?
Igen. Volt egy előadóestünk, amin ő szavalt, én meg hegedültem. Egy filmzenében is közreműködtem: a harmadik tévéfilmes Csöpi zenéjét Élő Péter barátommal együtt írtuk, és statisztáltam a Hamis a babában, illetve a Három testőr Afrikában című filmben. Előbbiben nem kis bátorsággal bekopogok Színész Bobhoz, a mindenre elszánt gyilkoshoz. Szövegem is van: Bob! Mire ő válaszol, hogy mindjárt jövök, én meg mondom, hogy oké! Nem nagyon látszom, nem is ismerni meg engem, de én vagyok az, nagy fekete bongyor hajjal. Furcsa világ volt akkoriban, például volt az embernek haja.
Nem merült fel, hogy legyen valamilyen „tisztességes polgári” foglalkozása is?
Nem, ezt Karesz (Frenreisz Károly) már kitaposta előttem. Latinovits építész volt, apám közgazdász, Karesz pedig fogorvosnak tanult volna. El is kezdte, csak aztán abbahagyta. Nagymamám (Gundel Katalin) szerette volna, hogy minden gyereknek legyen polgári foglalkozása, ahová ha nem sikerül a művészpálya, vissza lehet vonulni. Latinovits kapott is egy pesti állást, miután lediplomázott, ami nagy dolog volt, mert a több száz végzősből csak kettejüknek ajánlották fel ezt a lehetőséget, de mondta, hogy köszöni, ő már elszegődött Debrecenbe segédszínésznek. Apámnál már fel sem merült, hogy közgazdászként dolgozzon. Ő az egyetemi évei alatt végig forgatott, jól el is húzta a dolgot, 1972-es a diplomája. De a lényeg, hogy megvan, mint ahogy a diplomamunka is: Az albán nyersacél helyzete a nagyvilágban, különös tekintettel az export-importra.
Úgy tűnik, a családban mindenkinek sikerül a művészpálya. Ha nem is Kossuth-díjjal, de elismerésekkel ön is büszkélkedhet: 2010-ben például az év legkedvesebb komolyzenészének választották. Miféle díj ez?
A pécsi Pannon Filharmonikusoknál ez a közönségdíj. Ugye milyen jó neve van? Abban az évben egyébként a zenekartól is én kaptam az évad muzsikusa címet.
Most milyen formációkban játszik?
A Budapesti Fesztiválzenekarban vagyok tutti, vagyis első hegedűs, a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikusoknál koncertmester és van egy saját zenekarom, a Hungarian Studio Orchestra, amellyel alapvetően stúdiófelvételeket csinálunk. Olykor koncertezünk is, volt például turnénk Ennio Morriconéval. Az nagyon nagy élmény volt.
Morricone is elégedett volt?
Nagyon. Azt mondta, hogy sokszor dolgozott olyan emberekkel, akik nagyon szerették az ő zenéjét, de nem voltak olyan jó zenészek. Sokszor dolgozott olyanokkal, akik nem szerették az ő zenéjét, viszont nagyon jó zenészek voltak. És velünk dolgozott először egy olyan zenekarral, amelyben nagyon jó zenészek voltak és nagyon szerették az ő zenéjét. És ezt szeretné nekünk megköszönni. Ez Bécsben történt, 2014. február 16-án, a feleségem születésnapján. Számomra ez egy Oscar-díj. Vagy a hatodik Kossuth.
