Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az elmúlt években már Újpesten is előforduló varjútámadások kapcsán beszélgettünk a Magyar Madártani Egyesület szóvivőjével, a Madártávlat magazin főszerkesztőjével, Orbán Zoltánnal. Ő hasznos tanácsokkal látott el bennünket az ilyen váratlan találkozások kezelésére, rávilágított ezen madarak viselkedésének okaira és azt is elárulta, hogy nagy butaságnak tartja azt, ha valaki egy kis varjúval köti össze az életét.

Milyen körülmények között fordulhat elő, hogy a varjak emberre “támadnak”?
Nagyon fontos megjegyezni, hogy ez nem valódi támadás a madár részéről, sokkal inkább elrettentés. A dolmányos varjak fiókái május második felében, illetve június elején hagyják el a fészküket. A gyakran még röpképtelen kicsik „szélnek eresztésével” a szülők azt próbálják megelőzni, hogy egy ragadozó az egész fészekaljat elpusztítsa. Ezek az esetlen kis jószágok nem éppen macskaügyességűek, így gyakran a fészek közelében lévő zöldterületre esnek. Közben folyamatosan hívják szüleiket, akik ilyenkor védekező mechanizmusba kapcsolnak. Az idősebb madarak mindenkit megtámadnak, aki a fiókák közelébe merészkedik. Nem számít, mekkora a fenyegetés – akár egy elefántnak is nekimennének a kicsinyeik védelmében. Hazánkban leginkább a dolmányos varjak viselkednek így, például 2022-ben Újpesten a Semsey parkban is ezekkel a madarakkal gyűlt meg a baja az embereknek. Az ilyenkor szokásos eljárás, az, hogy figyelmeztető szalaggal kerítjük körbe az agresszív madarak területét, és intjük óvatosságra a környéken járókat, itt is eredményesen vizsgázott.

Létezik olyan madár itthon, amely akár embert is komolyan veszélyeztethet?
Nincs olyan ragadozó madár Magyarországon, amely zsákmányként tekintene az emberre. A madár–ember találkozások konfliktusai jellemzően a fiókák védelméből fakadnak. Európában az egyetlen, emberre potenciálisan veszélyes madárfaj a bütykös hattyú. Ha két, tíz kiló feletti példány megtámad egy gumimatracon sütkérező embert, ott valóban vigyázni kell – olyan erősek, hogy akár csontot is törhetnek.

Előfordulhat, hogy egy madár bosszúból, emlékezetből támad valakire?
A dolmányos varjak fantasztikus memóriával rendelkeznek, még az emberi arcokat is képesek megjegyezni. Ennek ellenére viselkedésük nem megtorláson alapul. Léteznek olyan állatfajok, amelyek képesek bosszút állni – ezek inkább főemlősök –, de a madarak teljesen mentesek az ilyen, személy ellen irányuló indulatoktól.

El lehet kerülni valahogyan ezeket a nem kívánt találkozásokat?
Mivel ezek a madarak magasan, jól elrejtve építik fészkeiket, gyakran csak a szárnysuhogásból érzékeljük, hogy rossz helyre tévedtünk. Ezeket a helyzeteket megfelelő viselkedéssel lehet a legjobban kezelni – így sérülés nélkül távozhatunk a helyszínről

Van valami, amit mindenképpen be kell tartanunk ilyen helyzetben?
Vannak ajánlott és tiltott viselkedési formák is. A varjú ilyenkor csak el akar tántorítani az útjából, legfeljebb kisebb felszíni sérüléseket okozhat csőrével vagy karmaival. Ezek nem jelentenek komoly kockázatot, de ha pánikba esünk és elkezdünk futni, súlyosabb baj is történhet – például, ha az úttestre rohanunk. A legtöbb bajt ilyenkor a saját meggondolatlanságunk okozza. Soha ne veszítsük el a fejünket! Forduljunk szembe a madárral, kiabáljunk, integessünk nagy karmozdulatokkal. Nyugodtan meg is próbálhatjuk megütni – kárt úgysem teszünk benne, annyira gyorsak, hogy el sem fogjuk találni őket.

Sokan szinte rettegnek ezektől a madaraktól, pedig ők csak védekeznek.

Véleményem szerint inkább a saját gondolkodásmódunkban kellene rendet tenni, és nem traumaként kezelni ezeket a helyzeteket. Egy ilyen szemtől szembeni találkozás óriási élmény lehet: ilyenkor igazán közel kerülünk az anyatermészethez, érezhetjük, hogy részei vagyunk valami nagyobbnak – és azt is, hogy igazán élünk.

Tehetünk, vagy kell tennünk valamit a földön ücsörgő, röpképtelen fiókákért?
A dolmányos varjú nem védett faj Magyarországon, de ez nem jelenti azt, hogy közömbösen kellene néznünk a pusztulásukat. A fiókákat célszerű egy biztonságosabb, magasabb helyre – például egy fára – juttatni. Fontos, hogy ezt lehetőleg többen végezzük, mert a szülők addig nem hagyják abba a támadást, amíg a kicsit le nem tesszük.
Ugyanakkor sajnos egyre gyakoribb, hogy valaki hazaviszi a kis totyogót, és otthon próbálja nevelgetni. Ez azonban egy óriási zsákutcába is vezethet! A fióka fokozatosan egy megváltozott lelkiállapotú lénnyé formálódik az őt kiszolgáló környezetben, és egyre agresszívebben követeli a táplálékot. Idővel kezelhetetlenné válik, emberekre, gyerekekre, kutyákra is rátámadhat. Amikor emiatt megszabadulunk tőle, új célpontot keres magának. A járókelőket, óvodásokat, iskolásokat kezdik ilyenkor zaklatni a hasonló módon szocializálódott madarak, és nem riadnak vissza semmitől.
Ez a példa is jól mutatja, hogy nem lenne szabad beavatkozunk a természet megszokott rendjébe, mert gyakran többet ártunk azzal, ha segíteni próbálunk.

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.