Újpestért Díjat vehetett át Andorfer János, az UMSZKI oktatója az Újpesti Városnapokon, augusztus utolsó hétvégéjén. A patinás intézmény pedagógusa már 50 éve tanít az UMSZKI-ban, tanári munkásságával és közösségi szerepvállalásával kiemelkedően hozzájárult Újpest oktatási életéhez.
Érdeklődő tekintet, búzavirágkék szemek, megnyugtató kisugárzás. Talán el sem képzelhető Andorfer János személye nélkül az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum. A gépészek oktatója sportszervezőként is jelentős munkát végez az ifjú technikusokkal, hiszen hitvallása szerint a sport maga az élet.
A megszállott kerékpáros tanár úr őszintén meglepődött a felterjesztésen, s már annak is nagyon örült, hogy egyáltalán szóba került a neve. Andorfer János imádja Újpestet, bár nem itt született, hanem 1962-ben került a városba, ma már tősgyökeres helyinek tartja magát. „Szeretek itt élni. Nyugalom van, pihentet a zöldövezet, és nagyon tetszenek a fejlesztések. Imádom az új főterünket is, jólesik arrafelé sétálnom” – áradozik a pedagógus. „Nyergesújfalun születtem, Esztergomba jártam iskolába, 17 évesen kerültem Újpestre, az akkori Bányagépgyárba.
Azonnal megszerettem itt, imádtam a Baross utcai épületet, a kollektívát, na és persze a Bányagépgyár mögötti focipályán is szívesen rúgtam a bőrt. Közben pedig rendkívüli munkát végeztünk, hiszen nemcsak Magyarországra, hanem a világ minden tájára, Indiába, Iránba, Irakba gyártottuk a bányagépeket, a szénfejtőket vagy a világítástechnikai berendezéseket” – emlékszik vissza a hőskorszakra Andorfer úr, akinek már akkoriban is a foci volt a mindene. S mivel szakmát is akart szerezni a munkája mellé, beiratkozott az UMSZKI elődjébe, a Landler Jenő Gépipari Technikum dolgozói tagozatára. Igen ám, de alighogy megkezdte a gépészeti képzést, megérkezett a behívója. 3 kemény év következett a seregben, majd vissza az iskolapadba, ahová – természetesen – ismét felvételt kellett nyernie. „1968-től 1972-ig jártam az UMSZKI-ba, általános gépész és technikusi oklevelet szereztem.”
Két évvel később pedig már oktatóként tért vissza az iskolába, amelyben az első időkben biztonságtechnikát tanított. „Nagyon sajnáltam, hogy ott kellett hagynom a Bányagépgyárat, de időközben megnősültem, és stabilabb anyagi feltételeket biztosított a középiskola. Jó döntésnek bizonyult. Sose felejtem el a napot: 1974. május 29-én léptem be az UMSZKI tanári karába.”
Az ifjú tanár fejest ugrott a mélyvízbe a kamaszgyerekekkel, ráadásul ne feledkezzünk meg róla, hogy a gépészet veszélyes üzem. Ő azonban remekül szót értett és ért a diákokkal, sőt, az intézmény sportéletében is megkerülhetetlen személyiséggé vált. Megszervezte az UMSZKI focicsapatát, sportlövész egyletet alakított az iskolában, tekézni jártak, valamennyi városi futáson részt vett az iskola, sőt, még curlingezni is hordta a srácokat a budai hegyekbe. „Büszke vagyok arra, hogy olyan élsportolók kerültek ki az UMSZKI-ból és a kezeim közül, mint Guczoghy György tornász, Brockhauser István vagy Lőw Zsolt válogatott labdarúgók. Ám a sport mindenkit fegyelemre, szívósságra és kitartásra nevel. S a csapatszellem sem elhanyagolható.”
Mindez meggyőződés és megszállottság nélkül aligha működhetett volna. 60 évesen ment nyugdíjba, de azóta is folyamatosan foglalkoztatják, óraadóként, jelenleg pedig részmunkaidős pedagógusként dolgozik. „Jelenleg heti 12 órát tanítok, és nem akaródzik pihenni mennem” – mondja az életerős tanár. A tanár úr ugyanis nem akar megöregedni. 75 évesen élete első ejtőernyős ugrását mutatta be, ami élete egyik legnagyobb vágya volt. Rendszeresen fut, és nem is keveset, akár a 13 kilométeres futótávoktól sem riad vissza. Többször is átúszta a tihanyi öblöt a Balatonban, de legnagyobb szerelme mindenképpen a kerékpározás. Néhány éve egy komolyabb műtéten kellett átesnie, az orvos pedig elismerően nyilatkozott a fizikai és mentális állapotáról. Andorfer János búcsúzóul hozzátette, ki ne maradjon az írásból, hogy mindig hatalmas élmény számára a Sportparti. Az ő vezetésével vett részt az UMSZKI retro focicsapata és röplapda egyesülete az újpesti sporteseményen, s bízik benne, még lesz alkalmuk ott is együtt rúgni a bőrt. Gratulálunk és jó egészséget kívánunk!
Besztercey Judit
