Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Budapest közlekedése folyamatos átalakulásban van: miközben a baleseti statisztikák javuló tendenciát mutatnak, a mindennapi tapasztalatok még mindig rámutatnak a gyorshajtásból, figyelmetlenségből és szabályszegésekből fakadó kockázatokra.

Egy sűrűn lakott városi környezetben különösen fontos, hogy az utcák ne csupán közlekedési folyosóként, hanem biztonságos, élhető köztérként is működjenek. Kerületünk forgalomcsillapítási beavatkozásai jól példázzák, hogyan találkozik a statisztikai szükségszerűség, a műszaki megvalósítás és a kerületben élők biztonságának igénye. Ennek okán készült el a Hunor és Váradi utcák kereszteződésének régóta várt kiemelése is. Mit jelent ez a mindennapokban?

A rendőrség adatai szerint 2025 első kilenc hónapjában 2157 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt Budapesten, ami az előző év azonos időszakához képest 5,5 százalékos csökkenést jelent. A kedvező tendencia mögött többek között a közlekedésbiztonsági intézkedések erősödése áll, ugyanakkor a statisztikai elemzések továbbra is rámutatnak a városi közlekedés strukturális problémáira.

A baleseti kimutatásokat egyértelműen a személygépkocsik vezetik, és a kritikus helyzetek – ahogyan arra a Hunor és Váradi utca találkozása is számos alkalommal rámutatott – gyorshajtásból eredő figyelmetlenségből, kanyarodási hibákból vagy elsőbbségi konfliktusokból adódnak. A közlekedési gyakorlat általában az autós közlekedést helyezi előtérbe, holott a városi utcák elsődleges funkciója az ott élők mindennapi életének támogatása kellene, hogy legyen.

A szükséges szemléletváltásban kulcsszerepet kapnak a forgalomcsillapított övezetek. Ezek célja alapvetően a járművek sebességének csökkentése. Érthető módon alacsonyabb sebesség mellett nemcsak kevesebb baleset történik, hanem azok következményei is enyhébbek. Ezen felül, amire kevesen gondolnak, a forgalomcsillapítás komplex módon javítja a városi életminőséget, hiszen közvetlenül csökkenti a zaj- és légszennyezést, közvetett módon pedig ösztönzi az aktív közlekedési formák – például a gyaloglás és a kerékpározás – elterjedését is. Ez különösen fontos egy olyan sűrűn lakott, intenzíven használt városi környezetben, mint az óbudai lakótelep.

A forgalomcsillapított övezetek kialakítása gondos tervezést igényel. A zónahatárok és a bennük elhelyezendő forgalomlassító elemek és megoldások (pl. egyirányúsítás, sáveltolás, útszűkítés) terveit kamarai jogosultsággal rendelkező tervező mérnök készíti. A forgalomtechnikai elképzeléseket a Budapest Közút kötelezően vizsgálja és engedélyezi, emellett az illetékes közútkezelő hozzájárulása is szükséges. Kivitelezés előtt az Önkormányzat munkatársai lakossági fórumokon is ismertetik a terveket a közvetlenül érintett lakossággal, lehetőséget adva annak finomhangolására, ami több esetben eredményezett már tervmódosítást.

A Szentendrei út – Bogdáni út – Hévizi út – Kunigunda útja – Fehéregyházi út – Bécsi út – Vörösvári út közötti terület forgalomcsillapítási elképzelései és zónahatárai 2024 januárjában, a Kerék Általános Iskolában lettek bemutatva. A kialakítás nagyrészt ugyan elkészült, legjobban várt utolsó eleme, a Hunor-Váradi kereszteződésének fizikai kiemelése – a komplex, sokszereplős eljárásból adódóan – mégis sokáig váratott magára.

A küszöbépítés előkészítése során egy, a főváros egészét érintő strukturális problémával is szembesülnie kellett Önkormányzatunknak: Budapest víziközmű-hálózatának jelentős része elöregedett, sok helyen műszakilag elavult állapotban van. A több évtizede lefektetett vezetékek cseréje és korszerűsítése folyamatos feladatot jelent, ugyanakkor a rendelkezésre álló források korlátozottak. Emiatt a közműszolgáltató minden olyan beruházási lehetőséget igyekszik kihasználni, amely során más fejlesztésekhez kapcsolódva megvalósulhat a szükséges rekonstrukció is. Ez a gyakorlat érthető módon többletfeltételeket és költségeket jelent az egyes beavatkozások esetében, ugyanakkor hosszabb távon elengedhetetlen a biztonságos és fenntartható infrastruktúra működtetéséhez.

A vízvezeték kiváltásának szükségessége természetesen jelentősen növelte a beruházás költségeit, ugyanakkor a kerület vezetése és Őry László, a terület önkormányzati képviselője végig elkötelezett maradt a projekt megvalósítása mellett. A gondos előkészítés és az egyeztetések eredményeként sikerült olyan műszaki kompromisszumot kialakítani, amely biztosította a szükséges vízcsőcsere megvalósítását, miközben a költségek érdemi mérséklése is megvalósult. Az eset jól példázza, hogy a különböző szereplők együttműködésével a hasonló, összetett infrastrukturális kihívások is hatékonyan kezelhetők.

És ami a lakótelepen élők számára még fontosabb, a Hunor és Váradi utcák kereszteződésének kiemelése nem csupán egy önálló fejlesztés, hanem egy átfogó városfejlesztési szemlélet része: előfutára az Egészséges Utcák Programnak, amelynek keretében a Hunor utca megújítása közel 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósulhat meg. A kezdeményezés célja, hogy a környék – különös tekintettel az itt működő oktatási és gyermeknevelési intézményekre – hosszú távon biztonságosabb, zöldebb és élhetőbb közterületté alakuljon.

A kerületben a közlekedésbiztonsági fejlesztések a jövőben is folytatódnak, újabb területek bevonásával és a tapasztalatok folyamatos beépítésével.

Az idei évben várhatóan megvalósításra kerül az Óbor utca – Mező utca – Hegyláb utca – Zemplén Győző utca – Dózsa György utca – Kőbánya utca – Árok utca – Óbarack utca – Rézsűs utca által határolt területre tervezett lakó-pihenő övezet, amely beruházás a forgalomtechnikai kijelölés mellett forgalomcsillapító küszöbök létesítését és a parkolás rendezését is magában foglalja. Jóváhagyatási folyamatban vannak a Királyok útja – Barátpatak utca – Kossuth Lajos üdülőpart – Seneca köz által határolt területre vonatkozó 30 km/h-s forgalomcsillapított övezet tervei, mely beruházás kivitelezését a közeljövőben szándékozik az Önkormányzat megvalósítani. A kerület hegyvidéki területeinek forgalomcsillapítása komplex feladat, erre vonatkozóan az Önkormányzat tanulmányterv keretében készíttetett forgalmi vizsgálatot és egy, az itt tapasztalható közlekedési nehézségek megoldását célzó javaslatcsomagot. A terület forgalomcsillapítása további szakmai és lakossági egyeztetéseket követően léphet kiviteli tervi fázisba.

Ugyanakkor a hosszú távú cél túlmutat az infrastruktúrán, egy olyan közlekedési kultúra erősítése, amelyben a szabályok betartása és az egymás iránti figyelem természetes alapelv. Ennek megvalósulásával idővel egyre kevesebb fizikai beavatkozásra lesz szükség.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Városfejlesztő Kft. mindaddig következetesen dolgozik a fejlesztések előkészítésén és megvalósításán, amíg a közterületek mindenki számára biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá és élhetőbbé nem válnak.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.