Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Komoly mérnöki és kivitelezői kihívás zajlik a Flórián térnél, ahol a déli felüljáró felújítása új fázisába lépett. A szakemberek speciális hidraulikus szerkezet segítségével megemelték a hídfők előtti első támaszköz szerkezetét, hogy a több mint negyvenéves sarukat újakra, korszerűbbekre cseréljék alatta. A ritkán látható emelőmunka és sarucsere várhatóan egy hétig tart.

Alapos előkészítő munka után a szakemberek megemelték a déli felüljáró Árpád híd felőli hídfőjénél az első támaszköz szerkezetét. Ehhez hat hidraulikus emelőt használtak, amelyek egyenként mintegy 40–50 tonnás terhet mozgattak meg, összesen körülbelül 2 centiméteres függőleges elmozdítással. Nagy nehézséget jelentett, hogy a hídfő és a végkereszttartó elem között csupán 8-10 centiméternyi hely van, így olyan emelőszerkezetet kellett találniuk, amelynek megfelelő az emelőkapacitása, és elhelyezhető a rendelkezésre álló nyílásban.

Az emelés után a hídpályát hat ideiglenes máglyára terhelték a szakemberek, majd nekiláttak a régi saruk eltávolításának, illetve az újak beépítésének. A felüljárók felújítása során megváltozik a statikai váz, a hídvégeken nagyobb mértékű igénybevételt kell majd elviselniük a felépítményt tartó saruszerkezeteknek. Ezért a több mint negyvenéves saruk szerepét korszerű, úgynevezett gömbsüvegsaruk veszik át. A hídszerkezetet előreláthatóan jövő héten eresztik vissza a helyére.

Javában zajlik a déli felüljáró felújítása

Folyamatosan zajlik a Flórián térnél a déli felüljáró korszerűsítése; az eddigi munkák során

a híd- és támfal meglévő szegélyeinek bontása már tavasszal megtörtént, helyettük elkészültek az új szegélyek;
a pályalemez konzolos részének javítása teljes hosszban elkészült;
az alépítmények javítása ütemezetten halad;
a végéhez közeledik az acél hídtartozékok telepítése a felszerkezetre, valamint
a vasbeton felületek só- és korrózióvédelmi bevonatainak felhordása tervezetten halad.
A bontási és marási munkák során – amikor eltávolították a pályaburkolatot és a szórt szigetelést – láthatóvá váltak a vasbeton pályalemez hibái, valamint felszínre került az előre nem feltételezett kéregbeton, melyek miatt jelentős pluszmunkákra, a tervezettől nagymértékben eltérő műszaki beavatkozásra volt szükség. Az előre nem látható műszaki akadályokkal kapcsolatos javítások októberre fejeződnek be, az ezt követő munkarészek kapcsán a tervezett munkák előreláthatóan novemberre fejeződnek be. Ezután a déli hídon ismét megindulhat a forgalom a Szentendrei úton Pest irányába. Az északi híd felújítása és autós forgalom előli lezárása majd ezt követően indul.

Elkerülhetetlenné vált a több mint negyvenéves felüljárók felújítása

A Flórián téri felüljárókat legutóbb 2002–2003-ban újították fel. Korszerűsítésük azért szükséges, hogy a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő útszakaszt az elkövetkezendő évtizedekben is biztonságosan lehessen használni.

A déli hidat március 1-jén zárták le; a szükségszerű forgalomkorlátozások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket, hogy – lehetőségük szerint – a felújítás idején a közösségi közlekedést vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését. Egyúttal azt tanácsolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy a Flórián teret elkerülve közelítsék meg úti céljukat.

A felújításról, valamint az ahhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, és a BKK Info mindennap megosztja a legfrissebb tudnivalókat.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.