Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A II. kerület adott otthont az idei Karig Sára-díj és az ahhoz kapcsolódó oklevél átadásának. Az elismerésekkel dr. Fabiny Tamás, Iványi Gábor és dr. Merza József munkássága előtt tisztelegtek.

A Karig Sára-díj ünnepélyes átadása a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület, a Karig család és Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzata szervezésében a Marczibányi Téri Művelődési Központban rendezték meg ünnepélyes keretek között a Karig Sára-díj átadását szeptember 12-én. A példamutató életutat bejárt műfordító, tanár és embermentő politikai elítélt nevét viselő elismerést második alkalommal, kerületünkben pedig először adták át.

Az ünnepségen Sipos András, a Raoul Wallenberg egyesület leköszönő elnöke üdvözölte a megjelenteket, beszédében hangsúlyozva a díj megalapítását kezdeményező elnökhelyettes, Horváth-Lindberg Judit elévülhetetlen szerepét abban, hogy Karig Sára kiemelkedő egyéniségének emléket állítottak, valamint köszönetet mondott a szervezésben szerepet vállalóknak, köztük a Karig családnak és a II. kerületnek.

A kitüntetetteket és a megemlékezés résztvevőit – köztük Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert és Andreas Attorpsot, a svéd nagykövetség munkatársát – a család és a szervezők képviseletében Karig Luca köszöntötte.

Őrsi Gergely polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy városrészünk lehet a rendezvény házigazdája. Kiemelte, hogy a ma elismerésben részesülőket és az egykori embermentőket az köti össze, hogy mindnyájan a lelkiismeretük hangját követték.

A díjátadást megelőzően dr. Szabó Tóth Kinga szociológus, egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományi Intézet igazgatója és dr. Lengyel László közgazdász, politikai közíró, egyetemi oktató, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója tartott előadást és osztotta meg családi emlékeit Karig Sáráról.

A díjazottak személyéről szóló döntést és az indoklásokat Horváth-Lindberg Judit állította össze, amelyet Rauh Edit elnökségi tag osztott meg a jelenlévőkkel. A laudációkat Herczog László, a Karig Sára-díjat odaítélő bizottság elnöke, a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület tagja ismertette.

Dr. Fabinyi Tamás

Az idei Karig Sára-díjat dr. Fabiny Tamás evangélikus lelkész és püspök, Iványi Gábor teológus és lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület alapítója, valamint dr. Merza József, az erőszakmentességet és szelídséget hirdető, a hadkötelezettség megszüntetéséért kiálló matematikus, pedagógus, szakfordító és író részére ítélték oda.

Ifjabb Merza József

Az elismerések indoklásaiból kiderült, hogy mindhármuk életútja az egyházi körökhöz köthető, és életútjuk méltóan követte Karig Sára megalkuvás nélküli példáját.

A díjakat Karig Zsuzsa, Rauh Edit és Herczog László adta át.

Szabó Gergely

Karig Sára (1914–1999) Baján született, ahol egyházi elemi és polgári iskoláit is végezte, majd a németországi Neuhaus am Innben tanult az angolkisasszonyok zárdájában. Később a szegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban, majd a Ferenc József Tudományegyetem magyar–német szakán tanult, a Kereskedelmi Akadémián pedig mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett. Angliában nevelőnőként dolgozott és egyetemre járt. 1944-től a Svéd Vöröskeresztnél dolgozott, megannyi zsidó származású gyermek, magyar katonaszökevény és angol hadifogoly megmentése fűződik a nevéhez. 1947-ben választási biztosként jelentést tett a kék cédulás szavazásról. Útja a gyűjtőfogházból az Ural-hegységbeli vorkutai munkatáborba vezetett, ahol szénbányában dolgozott. 1953-ig volt politikai fogoly, 1957-ben rehabilitálták, ezt követően kiadóknál dolgozott szerkesztőként. 1985-ben a Jad Vasem a Világ Igaza kitüntetéssel ismerte el embermentő tevékenységét. 1999-ben hunyt el Budapesten. A II. kerületben 2023 óta utca viseli nevét: a Karig Sára köz.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.