Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A II. Kerületi Önkormányzat és a Delta Produkció közös kampányának célja az iskolai zaklatás és érzelmi bántalmazás visszaszorítása.

Az első eseménynek a Marczibányi Téri Művelődési Központ adott otthont, ahol délelőtt egy kerekasztal-beszélgetésre került sor, délután bemutatkozott a NEM OKÉ kampány, majd a meghívott vendégek megtekinthették a Darázs című előadást, és meghallgathatták az azt követő szakértői véleményeket.

Az egyedülálló összefogásban a Delta Produkció és a II. kerület mellett a II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ, a BRFK Bűnmegelőzési Osztálya, a gyerekeket körülvevő jelzőrendszer intézményei, a tankerület, pedagógusok, szülők és diákok, valamint közéleti szereplők és vállalkozások is részt vesznek, hogy a közösségi felelősségvállalás erejével fékezzék meg a súlyos, életre szóló traumát okozó bántalmazást.

Az est háziasszonya, Kende-Hofherr Krisztina kommunikációs szakember, az MVÜK Női Üzleti Klub igazgatója köszöntőbeszédében elmondta, hogy – különösen az online tér és a mesterséges intelligencia megjelenésével – a kortárs zaklatás mára olyan méreteket öltött, ami mellett már nem lehet szó nélkül elmenni, társadalmi összefogásra van szükség. – A gyermekkorban elszenvedett bántalmazások olyan mély sebeket ejtenek, amelyeket egész életünkben magunkkal hordozunk; visszük a párkapcsolatunkba, a munkahelyünkre, felnőtt életünk minden színterébe – hangsúlyozta az igazgató.

– Csak akkor tudunk ezen a téren eredményeket elérni, ha olyan közösségi védőhálót alakítunk ki, amelynek minden szereplő tagja: a gyerek, a szülő, a pedagógus, illetve más, gyerekekkel foglalkozó szakember is.

A kampány védnökei közül Sulciová Silvia személyes vezetői tanácsadó, a See & Solve Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Schwab Richárd belgyógyász, gasztroenterológus és Musimbe Dávid Dennis humorista személyesen is eljöttek, hogy elmondják, miért csatlakoztak a kampányhoz.

Sulciová Silviát, aki magyarként élt Szlovákiában, és akinek sok saját története van az iskolai bántalmazásról, „rémülettel tölti el a gyerekek között elharapózott lelki és verbális bántalmazás”. Ugyancsak aggasztónak nevezte, mit jelent és mit okoz, amikor felnőtt emberek gyermeki sebekkel kerülnek vezetői vagy döntéshozói pozícióba.

– Sok bántalmazó valamikor bántalmazott volt. Nemcsak az szenved, aki a sebeket kapja, hanem az is, aki adja – fogalmazott az ügyvezető, hozzátéve, hogy ezek a gyerekek lesznek holnap a jövő formálói, ők ülnek be a társadalom, a gazdaság, a politika vezetői székeibe, és nekünk ma kell tennünk azért, hogy belőlük egészséges lelkű felnőtt váljék.

Dr. Schwab Richárd véleménye szerint az elmúlt harminc évben drasztikusan romlott a közbeszéd állapota, ezt hallják, másolják a gyerekeink, és ha javítani szeretnénk ezen, azt az iskolákban kell elkezdenünk. Szomorú, hogy a Pál utcai fiúk és Nemecsek Ernő óta nem tanultunk semmit, mondta, hozzátéve, hogy nem véletlenül indul a kampány a II. kerületből, hiszen ez a kerület egy olyan üde, zöld szigete hazánknak, ahol a megosztottság helyett közös ügyek vannak.

Musimbe Dávid Dennis azért lett védnöke a kampánynak, mert – mint fogalmazott – kísérti a múlt. Elmesélt egy történetet arról, hogy nemrég, már ismert humoristaként egy elegáns társaságba hívták fellépni, és egyszer csak rátörtek a régi rossz érzések, felidéződött a húsz évvel azelőtti fájdalom, amikor szeretett volna beilleszkedni társai közé, és azt kívánta, hogy elfogadják és szeressék.

Gazsi Zoltán, a Kék zóna közösség alapítója személyesen nem tudott részt venni az eseményen, de üzenetében feltette a kérdést: miért kellene hozzászoknunk ahhoz, ami nem oké, amire van ráhatásunk, és amin összefogással változtatni tudunk? Ilyen a bullying, ami a gyermekek személyiségfejlődésében komoly törést okoz, és ami kihat egész további életükre.

Gerlóczi Judit, a Delta Produkció ügyvezető igazgatója, egyben a NEM OKÉ kampány megálmodója és Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere is köszöntötte a vendégeket. Az ügyvezető beszámolt arról, hogy aznap délelőtt tartották meg az első Oké Cafét, ahol hatvan-hetven ember beszélgetett órákig a gyerekek mentális jóllétéről és arról, miként lehetne javítani ezen. – Színházcsinálóként állok most itt – mondta –, és ahogy a színházban, úgy ebben a projektben is az a feladatom, hogy összetereljek számos tehetséges embert, hogy azok együttműködésével valami jó és hasznos dolog jöjjön létre. Hiszem, hogy ha leülünk egy asztal mellé, és valóban meghallgatjuk és meghalljuk egymást, akkor ez a világ egy jobb hely lehet.

A polgármester hangot adott kívánságának, hogy ez a kísérleti együttműködés példamutató legyen, ami akkor válhat valóra, ha megoldást is kínálnak. Megoldás pedig akkor születhet, „ha fórumot biztosítunk egy közös beszélgetésre, ha egy asztalhoz ültetjük az érintetteket, a szakembereket és azokat, akik tudnak segíteni. Szükség van a tudásukra és tapasztalataikra, hogy észrevegyük a jeleket, és tudjuk, kihez fordulhatunk”. Őrsi Gergely egy kézfelemeléses teszttel (ki volt már bántalmazó vagy bántalmazott, illetve ki volt szemtanúja bántalmazásnak) azt is igazolta, hogy a jelenség mindenkit érint, és éppen ezért minden erővel, energiával és lehetőséggel tenni kell ellene.

A beszédeket követően az esemény résztvevői megnézhették a Darázs című darabot Kiss-Végh Emőke és Sodró Eliza előadásában, majd egy feldolgozó beszélgetést hallgathattak végig, amelynek vendégei Bagdi Bella pszichológus, a Boldogságóra Program elindítója, Gulyás Eszter, a SEK Budapest főigazgatója, Hábencius Judit, a II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője, dr. Oczella Péter pszichiáter és Palugyai Sára színészhallgató voltak. A kerekasztal-beszélgetésben a szakemberek az előadás egy-egy jelenetére reflektáltak, és ezek mentén fejtették ki véleményüket az iskolai zaklatás és bántalmazás jelenségéről, a megélt és nehezen feldolgozható traumákról és a megoldás lehetőségeiről, amelyben a közösségnek döntő szerepe van.

Péter Zsuzsanna

A II. kerület és a Delta Produkció szakemberek bevonásával és közreműködésével közösen lép fel az iskolai bántalmazás megelőzése érdekében. A figyelemfelhívás egyik eszköze az a köztéri vándorszobor, amelyet nemsokára több helyen is láthatunk, és amely azt a fájdalmat hivatott szimbolizálni, amit a bántalmazás és zaklatás okoz.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.