A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az időskor kihívásairól.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig villamos hálózat kertészeti, erdészeti jellegű...
Rákosmente Önkormányzata hosszú évek óta harcol azért – jogi eljárásokban való részvétellel vagy támogatással -, hogy minél kevesebb zajterhelés érje a
Szombat Éva fotóművész „A Rostás család” című kiállítása nyílt meg csütörtökön a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A romák világnapjához (április 8.) is kapcsolódó kiállítás...

hirdetés
gastrobot

Programok, események

13 énekes, 17 táncos, 10 zenész, 2 artista és egy 8 fős kórus, vagyis összesen 50 előadó lép majd fel április 17-én az MVM Dome...
2014 tavaszán az ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszéke és Vallástudomány Programja „Az Írás arcai: fejezetek a...
Az ELTE Vitaklub következő közéleti estjét 2014. március 10-én rendezik az ÁJK-n. A vita tételmondata: A Ház szerint a múlttal...
A Gestapo Magyarországon című előadásában Szita Szabolcs professzor a német Titkos Államrendőrség magyarországi tevékenységét...

Hírek Budáról...

Ez nem csak egy piknik – ez a lakótelepi közösségek ünnepe. A Miutcánk és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös szervezésében...
A gyerekek visszajelzései jelentik a legnagyobb elismerést Sapszon Borbála, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola pedagógusának,...
A PesthidegkútON elnevezésű beszélgetéssorozat, amelyben Őrsi Gergely polgármester beszélget a városrész egy-egy közismert...
Már lehet jelentkezni az Erődtér nyári táboraiba! Az idei nyáron is várják a II. kerületben lakó vagy II. kerületi iskolában...

...és Pestről

Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az...
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.
BAKA DOROTTYA " SZÍNARANY" címmel kortárs művészeti kiállítás nyílik február 3 .-án hétfőn 18:00 órai kezdettel a Moha Házban . A megnyitóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Az egész úgy kezdődött, hogy hamburgerre fájt a fogam. Olyanra, ami nagy. Olyanra, ami laktató. Olyanra, ami gazdaságos.

sajtótájékoztató

  • Interjú a Budapestre készülő Chris Bottival

    2019. június 5-én a MoM Sportban ad koncertet Chris Botti, a Grammy-díjas trombita művész és zeneszerző, a fiatal trombitás generáció talán legnagyobb alakja. Nevét a hazai jazz közönség jól ismeri, és most újra visszatér Magyarországra.

    Honnan jött a trombita szeretete nálad?

    Az anyukám felelős azért, hogy már kiskoromban megismertetett a zenével és a zene szeretetével. Mivel ő zongoraművész, először zongorázni tanultam, de mint minden gyerek, lázadtam az ellen, amit anyám akart. Valami mást akartam csinálni, más hangszeren játszani. A tévében láttam Doc Severinsent és azt gondoltam, hogy ez a trombita nagyon menő dolog. Szóval elkezdtem trombitázni, és pár évvel később, mikor 12 éves voltam, meghallottam az első három hangot Miles Davis’ “My Funny Valentine” című dalából és abban a pillanatban tudtam, hogy jazz zenész szeretnék lenni.

    Néhány évvel ezelőtt az Impressions című albumod Grammy-díjas lett. Milyen érzés volt ez számodra?

    Hogy őszinte legyek a Grammy egy zenésznek más, mint egy Oscar egy színésznek. A Grammy annyit jelent, hogy képes vagy minden este színpadra lépni. Sokan vannak olyanok is, akik nyertek Grammy-díjat, de nincs sikeres koncert turné „üzletük”. Én fogtam magam és éltem a lehetőséggel, hogy egy bandát egyben tartva bejárjuk a világot és színpadra lépjünk minden este. És ez az én „Grammy-m”. Szóval nagyon örülök a megtisztelő díjnak, de hogy őszinte legyek nekem többet jelent a másik út, a koncertezés.

    Mit vársz legjobban a budapesti útból?

    Hogy játszhassak a rajongóimnak. Egyáltalán nem tartom kis jelentőségűnek, hogy vannak rajongóink, akik megveszik a jegyet, lemondanak minden mást aznap estére, és eljönnek, meghallgatni, megnézni minket.

    Tudnál néhány szót mondani arról, hogy mire számíthatunk a koncerten?

    Sok különböző dalt fogunk játszani az Impressionstől kezdve a régebbi lemezekig, és ami a legfontosabb, a világ egyik legjobb zenekarát láthatjátok, hallhatjátok majd, úgyhogy számíthattok arra, hogy nagyon jól fogjátok érezni magatokat, és a jazztől a klasszikus zenén át, a rockig sok fajta műfajba belehallgathattok. Vannak olyan nagyon jó barátaim, akik még sosem láttak engem játszani, de most arrafelé fogok játszani, ahol élnek, úgyhogy meg fogom őket hívni a koncertre. A koncert napjára majd összegyűjtik a bátorságot, hogy megkérdezzék: „Szóval csak te leszel meg egy szál trombita?” Tényleg úgy érzem, hogy a karrierem arról szól, hogy egyenként megnyerjem magamnak az embereket, mint egy párbajban. Egyszerre egy közönség, egy ember, mivel amint látják, már felfogják az egészet. A koncert után pedig odajönnek és azt mondják: „Úristen, sírtam a koncert alatt”, agy „Soha nem láttam még ilyen zenészséget”, vagy „Ez tényleg nagyon vicces volt és a gitáros teljesen őrült”, vagy hogy tényleg nagyon élvezték a koncertet és nagyon jól érezték magukat. Az emberek nem tudják mire számítsanak egy trombitástól, így az emelkedő még meredekebb. Ez az egyik oka annak, hogy ilyen kitartóan turnézok, meg akarom mutatni mindenkinek, hogy mit tudok, és persze miután egyszer megtapasztalod milyen érzés ez, már abba sem akarod hagyni.

    Mit jelent a világ legkelendőbb jazz-crossover zenészének lenni?

    Megpróbálok nem foglalkozni a címkékkel. Engem csak az érdekel, hogy a közönségem növekszik-e, és hogy a rajongóim jól érzik-e magukat a koncertjeimen. Amíg ez a két dolog igaz, addig én teljesen elégedett és boldog vagyok.

    Voltál már valaha Budapesten? Lesz időd városnézésre? 

    Igen, már volt koncertünk Budapesten 2010-ben és ez egy nagyszerű város, nagyon jól éreztük magunkat itt. Sajnos sosincs időnk városnézésre, így a tapasztalataim limitáltak, de abban biztos vagyok, hogy az ételek mindig nagyszerűek voltak, az emberek pedig nagyon vendégszeretőek és kedvesek.

  • Ipar napjai - Automotive Hungary

    A koronavírus-járvány miatt a megszokottnál kevesebb kiállító és látogató ellenére pozitívan értékelték a részvevők a most véget ért IPAR NAPJAI szakkiállítást.

  • IPARTERV 50+

     

    Ötven éve került megrendezésre az Iparterv I. (1968) és az Iparterv II. (1969) kiállítás, amely kánonteremtő fogalommá válva egy egész művészgeneráció névadójaként vonult be a hazai művészettörténetbe. Az aczéli kultúrpolitika ellenszelében a kor nemzetközi tendenciáinak (pop art, arte povera, informel, hard edge, konceptualizmus) és a nyugati művészeti világ eseményeinek (1964-es Velencei Biennále, 1968-as kasseli dokumenta) fonalát felvéve szerveződött kiállításokra az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában került sor Sinkovits Péter művészettörténész rendezésében. Az 1968 decemberében 11 fiatal művész, Bak Imre, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Lakner László, Molnár Sándor, Nádler István, Siskov Ludmil és Tót Endre részvételével a cenzori hivatal megkerülésével nyílt „zsűrimentes” tárlat csak néhány napig volt látható. 1969 októberében Baranyay Andrással, Major Jánossal, Méhes Lászlóval és Szentjóby Tamással, valamint új irányzatokkal kiegészülve újra megrendezték a kiállítást.

    Az „Iparterv-jelenség” ugyanakkor nem csupán két kiállítást és egységes csoportot nem képező, egymástól nagyon különböző pozíciókat képviselő művészeket sűrít magába, hanem egy korszakot, egy szélesebb szellemi közeget jelöl.

    Az évforduló kapcsán a Ludwig Múzeum IPARTERV 50+ címmel programsorozatot szervez, melynek célja, hogy az egykori kiállítók, szervezők, pályatársak és az esemény feldolgozásával foglalkozó szakemberek közreműködésével megidézzük a 60–70-es évek társadalmi-politikai valóságának különböző regisztereit, az Iparterv kiállítások kortárs közegét, művészettörténeti előzményeit és az azt követő generációkra gyakorolt hatását. Célunk nem a mára legendává vált kiállítások rekonstruálása, sokkal inkább egy diszkurzív szituáció megteremtése, melynek súlypontja az Iparterv-jelenség nyomában című tudományos konferencia, valamint az „Iparterves” művészek részvételével zajló kerekasztal-beszélgetések és a legújabb munkáikat bemutató kiállítás. Reményeink szerint fél évszázad távlatából lehetőség nyílik a személyes és kollektív emlékezet nézőpontjainak összevetésére, új kérdések megvitatására, valamint a lokális szempontból megkerülhetetlen esemény tágabb kontextusba helyezésére.

    Az IPARTERV 50+ című csoportos tárlat az 1968-as és 1969-es Iparterven kiállító művészek legújabb munkáiból, ill. a már lezárt életművek legutóbbi szakaszából nyújt válogatást. Emellett pedig a rendszerváltás utáni generációk reflexiói számára is megnyitjuk a teret a jelenkori művészet azon alkotásait bemutatva, amelyek az Iparterven szereplő művészek egyes műveire és általánosságban a magyar neoavantgárdra reflektálnak. 

    A programsorozat záróeseménye a 2019. március 22–23. között megrendezendő konferencia,melynek első napján az egykori résztvevők emlékezetén át pillantunk vissza a múltba. A második napon művészettörténészek, elméleti szakemberek előadásain keresztül szeretnénk újragondolni az Iparterv-kiállítások művészeti jelentőségét, megvitatni a neoavantgárd kánonképzés kérdéseit, górcső alá venni az Iparterv örökségét és hatástörténetét.

    Kiállító művészek

    BAK IMRE | BARANYAY ANDRÁS |ERDÉLY MIKLÓS |FREY KRISZTIÁN |HENCZE TAMÁS |JOVÁNOVICS GYÖRGY |KEMÉNY GYÖRGY |KESERÜ ILONA |KONKOLY GYULA |LAKNER LÁSZLÓ |MAJOR JÁNOS |MÉHES LÁSZLÓ |MOLNÁR SÁNDOR |NÁDLER ISTVÁN |PÁLFALUSI ATTILA |SISKOV LUDMIL |SZENTJÓBY TAMÁS |TÓT ENDRE

    +

    ANDREAS FOGARASI | BORSOS LŐRINC | HORVÁTH TIBOR | KASZÁS TAMÁS |KIS VARSÓ |KEREZSI NEMERE

    Készman József és Popovics Viktória
    Az IPARTERV 50+ programsorozat szervezői

  • Irány a Liget!

    Title

    Az erzsébetvárosiak kedvenc futónapja a megszokottól eltérően idén tavasszal került megrendezésre. Bár az idő nem igazán kedvezett a kültéri sportok szerelmeseinek, ennek ellenére nagy volt az érdeklődés az esemény iránt. 1911 nevezőt regisztrálhattak a szervezők a 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapon.
    Az 1507 méteres futás és gyaloglás mellett az 5007 méteres távot is választhatták a sportolni vágyók. Az Erzsébetvárosiak szabadidősport eseményén ezúttal is elsősorban a helyiek vettek részt -a legtöbb iskolai nevezőt a VII. kerületi intézmények hozták- , de szép számmal futottak és sétáltak olyanok is, akik távolabbi kerületekből vagy vidékről érkeztek. A helyi sulik mellett sok más budapesti iskola is jelen volt az eseményen: összesen több mint 1000diák állt rajthoz a nap folyamán, ami annak is köszönhető, hogy mindkét táv teljesítői emblémázott pólóval térhettek haza. A korábbi évekhez hasonlóan ezen a délutánon is futott Vattamány Zsolt a kerület polgármestere és dr. Vető Marietta alpolgármester.

     

  • Ismerni kell a hívószavakat a sikeres toborzáshoz

    A munkanélküliség trendje néhány éve ellenkezőjére billent, ma már sokkal inkább munkaerőhiányról beszélhetünk, a cégek nehezen tudnak megfelelő, tehetséges, képzett munkaerőhöz jutni.

  • Ismét „Környezettudatos karácsony” a Városháza parkban

    Elindult a szavazás az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásáron kiállított környezettudatos adventi koszorúkra.

  • Ismét Budapesten a Bocuse d’Or Europe!

    Ismét Budapesten versenyeznek Európa legjobb séfjei 

  • Ismét elindult a tavaszi sertéshús fogyasztásösztönző kampány

    2020-ban ismét sertéshús fogyasztásösztönző kampányt folytat az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), illetve a Magyar Húsiparosok Szövetsége, melynek része áruházi- és rendezvényeken való kóstoltatás, valamint intenzív kommunikációs kampány (televíziós és rádió-, továbbá influencerek bevonásával online kampány). A 2020. augusztusáig tartó kampány elsődleges célja, hogy ösztönözze a fogyasztókat a kitűnő, minőségi sertéshús tudatos vásárlására és fogyasztására.

  • Ismét tömegeket mozgatott meg a Nagy Sportágválasztó

    Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt látogatott el pénteken és szombaton.

  • ITM: bővül a Fulbright ösztöndíjprogram

    A jelenlegi mintegy 250 millió forintról 2022-re 400 millió forintra emelkedik a magyar-amerikai Fulbright ösztöndíjprogram támogatási összege - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium uniós fejlesztésekért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.