oktatás

  • Ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt kisgyermekesek és húsz év alattiak

    Ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt csed-, gyed-, gyes-ellátásban részesülők és húsz év alatti fiatalok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Mogyoródon, a Groupama tanpályánál.

  • Iskolás gyermeke van? Vegyen részt a szülői konzultációban!

    A pedagógusok után most a szülők mondhatják el véleményüket az oktatásról – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi odalán.
  • Ismét lehet jelentkezni a kutatási és innovációs menedzserképzésre

    Még várják az érdeklődők jelentkezését a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem kutatási és innovációs menedzser szakirányú képzésére - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette, a hazai innovációs rendszer megújításának egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az egyetemi tudásközpontok és a vállalati szféra szoros együttműködése elősegítse a kutatás-fejlesztési tevékenység gyakorlati hasznosulását.

  • Javultak a magyar diákok eredményei

    A PISA-méréshez hasonlóan javultak a magyar tanulók eredményei az országos kompetenciamérés adatai alapján is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

  • Jó döntés volt megtartani az érettségit

    Jó döntésnek bizonyult az érettségi megtartása a járványhelyzetben, hiszen végül egyetlen megbetegedést sem regisztráltak a vizsgázó diákok között - mondta a köznevelési államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • Június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek

    Június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek, a vidéki bölcsődék és óvodák hétfőtől, a fővárosiak pedig szintén június másodikától térnek vissza a "normális működési rendhez" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

  • Kásler: gyermekközpontú és hazafias szemléletű a megújult Nemzeti alaptanterv

    A megújult Nemzeti alaptanterv (Nat) egyszerre 21. századi, gyermekközpontú és hazafias szemléletű dokumentum - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A miniszter bejelentette, hogy elkészültek és az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a módosított Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó kerettantervek.

  • Két középiskolai és egy általános iskolai tanár nyerte a Pénziránytű Tanári Díjat

    Az idei Pénziránytű Tanári Díjat, és a vele járó 100 ezer forint támogatást két középiskolai és egy általános iskolai tanár nyerte el, ezen kívül a Pénziránytű Alapítvány különdíjjal jutalmazott egy-egy pedagógust - közölte az alapítvány pénteken az MTI-vel.

  • Kétszázötven diákot támogat a főváros a Trambulin-ösztöndíjjal

    Kétszázötven középiskolai diák nyerte el a 2021/2022-es tanévre a Trambulin-ösztöndíjat, amellyel a főváros a hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat kívánja segíteni - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

  • Kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozunk létre Bangladessel

    Banglades a világ egyik legnépesebb országa, és az egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával is rendelkezik, "ez pedig megteremti az alapot arra, hogy egy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozzunk létre, amely magyar cégeknek megteremti a piacra lépés lehetőségét" a dél-ázsiai országban - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Dakkában tárgyalt A. K. Abdul Momen bangladesi külügyminiszterrel.