gazdaság

  • 376 milliárd forint beruházást vállaltak a versenyképességi pályázat jelentkezői

    A múlt héten zárult versenyképesség-növelő pályázat jelentkezői 376 milliárd forint beruházást, és 143 600 munkahely megtartását vállalták - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a program keddi sajtótájékoztatóján. 

  • 4,4 százalékos volt a munkanélküliség a harmadik negyedévben

    A július-szeptemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 208 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt. A munkanélküliek száma 46 ezerrel, a ráta 0,9 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • 44 ezer négy- vagy többgyermekes anya élt az adókedvezménnyel

    Soha nem látott összeg marad idén a családoknál, csak az adókedvezményekkel 380 milliárd forintot spórolhatnak a gyermekes szülők - mondta Tállai András az MTI-nek, kiemelve, hogy már több mint 44 ezer négy- vagy többgyermekes anya élt az új adókedvezménnyel, ők nem fizetnek egy forint személyi jövedelem adót (szja) sem.

  • 480 Forint lehet egy liter benzin vagy gázolaj

    A kormány úgy döntött, november 15-től a 95-ös benzin és a gázolaj árát 480 forintos felső határral rögzíti, három hónap időtartamra - jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

  • 700 ezerrel többen intézték adóügyeiket online

     Az előző év első hét honapjához képest idén júliusig az adóhivatalnál 700 ezerrel többen intézték ügyeiket online - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

  • 88 hónapja tart a reálkeresetek emelkedése Magyarországon

    Kedvező képet mutatnak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2020. április havi kereseti adatai, amely alapján az idei év első négy hónapjában a havi bruttó átlagkereset elérte a 388 000 forintot, áprilisban a 400 200 forintot. 

  • A 15 ezer forintos PIN-kód nélküli limit fenntartását javasolják

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a magyarországi pénzügyi infrastruktúrák megfelelően kezelték a koronavírus-járvány pénz- és értékpapírforgalmi hatásait, és a jelentősen megnövekvő elektronikus fizetési tranzakciókat; a jegybank az érintőkártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó, március 20-tól ötezer forintról 15 ezer forintra megemelt értékhatár megtartását javasolja hosszú távon is - mondta Bartha Lajos az MNB ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatójánn Budapesten

  • A banki osztalékstop meghosszabbítására szólít fel az MNB

    Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának döntése alapján a járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt a jegybank felszólítja a hitelintézeteket, hogy 2021. január 1-jéig hosszabbítsák meg az osztalékfizetés felfüggesztését. A bankoknak fel kell készülniük a személyes helyett az esetleges újbóli írásbeli panaszügyintézésre és a jelzáloghitelekhez kötődő igazolások, dokumentumok ilyen befogadására is - jelentette be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

  • A beruházások hozzájárulnak az agrárium fejlődéséhez

    Nemcsak túlélte, hanem a nehéz idei év ellenére erősödött a mező- és élelmiszergazdaság, sőt olyan lépések történtek a beruházások és szabályozó rendszerek révén, amelyek megalapozzák és elő is segítik majd az agrárium stabilitását és fejlődőképességét a következő években - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) államtitkára csütörtökön az online térben tartott Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

  • A beruházásokon is múlik a gazdasági újrakezdés

    A járvány elmúltával az új beruházásoktól is függ majd a gazdasági újrakezdés sikere - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.