A bonus-malus rendszert valószínűleg minden gépjármű-tulajdonos vagy üzembentartó ismeri, hiszen a kötelező biztosítás díjának egyik meghatározó eleme. A rendszer felépítéséről és a közlekedési baleset okozásának következményeiről egy korábbi cikkünkben írtunk bővebben, ebben a cikkben a már elért bonus fokozat egyik autóról másikra való átviteléről lesz szó – ami leggyakrabban a gépjármű lecserélésénél merül fel, de egyéb speciális esetei is lehetnek.
Budapest ― Csak néhány nevezetesség közelében, eldugott helyeken ismerik a beavatott idegenvezetők a budapesti illemhelyeket, s odaterelik a szükséget érző turistákat.
Az egyesülést és beolvadást még szeptember 19-én határozták el a cégek, mostanra a Cégbíróság is jóváhagyta az ügyletet.
Több hajléktalant, köztük idősebbeket és fiatalabbakat is arra kényszerített egy XIX. kerületi férfi, hogy gyűjtögetésből szerezzenek bevételt a számára. Mindez akkor derült ki, amikor egyiküket, egy 25 éves nőt úgy megvert, hogy életveszélyes állapotban került kórházba - közölte szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtótájékoztatón.
Mintha járvány lenne az örökös fáradtság és az energia hiánya, különösen nőknél, akik általában két végén égetik a gyertyát. Az alábbiakban alváskutatók, táplálkozástudományi szakemberek, pszichológusok és természetgyógyászok néhány jó tanácsát adjuk közre fáradtság ellen.
2010. január 16-tól a mobil hálózatokon belül már nincs lehetőség az eddigi hét számjegyes tárcsázásra, vagyis ettől kezdve kizárólag a tizenegy számjegyes tárcsázás működik.
Izrael lesz a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, az április 22-én nyíló könyves seregszemlén a Budapest Nagydíjat Ámosz Oz izraeli író veheti majd át - tájékoztatta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE).
Egész éves programsorozattal ünnepli 170. születésnapját a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, az egykori Nemzeti Zenede. A jubileumi eseményeket egy különleges évfordulón mutatták be, Liszt Ferenc ugyanis pontosan 170 évvel ezelőtt, 1840. január 11-én adta legfontosabb hangversenyét az intézmény javára.
Akadt bőven látnivaló a 17. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. 25 ország csaknem 40 ezer kiadványa között válogathattak a könyvek szerelmesei.
A tűzoltók is segítenek megfékezni a méhek és darazsak rajzásakor kialakult veszélyeket, de arra kérik a lakosságot, csak közvetlen életveszély esetén értesítsék a tűzoltókat.