Ernest Hemingway többszöri elektrosokk kezelés után olyan állapotba került, hogy főbe lőtte magát.
Nem figyel oda a gyerek az iskolában, nem tud tanulni, esetleg zavarja a tanítást?
Komoly botrányt kavart az utóbbi hónapokban a szexuális zaklatások napvilágra került szökőárja. Indult először Hollywoodból, ahol egy Oscar-díjas producert, majd számos ismert színészt illettek ezzel a váddal, azután kiderült, hogy a téma legalább annyira élő és érzékeny Magyarországon is, mint a tengerentúlon – művészeti vezetők, tanárok, művészek kerültek ily módon kényszerű reflektorfénybe. Közben kevesebb szó esik arról, milyen szexuális visszaélések történnek a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb rétegével, a pszichiátriákon kezelt emberekkel – pedig nekik is lenne mit mesélniük.
Hatvankilenc éve, 1948. december 10-én fogadta el az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, hogy rögzítsék a minden embert megillető alapvető jogokat. Több mint fél évszázad elteltével a Nyilatkozat betartása még mindig hagy kívánnivalót maga után. Egy emberjogi szervezet szerint a pszichiátriai osztályok, intézetek sokszor még ma is a sérelmek, visszaélések melegágyai.
A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete megalakulása óta kiemelten fontosnak tartja az állatvédelem területén a megelőző tevékenységet, így az ivartalaníttatást is.
Február 11-én, a betegek világnapján emlékezünk meg azokról, akiknek életét betegség keseríti, nemkülönben azokról, akik a betegek, a szenvedők szolgálatában töltik életüket.
Nem egy híres ünnepnap… Nem veszünk egymásnak ajándékokat, nem szaladunk kétségbeesetten virágcsokorért és nem keresünk bonbont az üzletben. Pedig jeles nap… A legkisebbeké… Március 25-e a magzatgyermekek világnapja!
Ön vagy szerette sérelmet szenvedett pszichiátriai kezelése során? Ne hagyja annyiban!
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) célja a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, rászoruló gyermekintézmények segítése.
A Megálló Csoport Alapítvány 2019. novemberében egy egyhetes szemináriumon vett részt Izlandon az Erasmus+ program keretében, melynek szakmai tapasztalatait cikkünkben foglaljuk össze.
Miért nem járnak a nők szűrővizsgálatokra? A 2020 - A Női Egészség Éve kampány országos, reprezentatív kutatásának eredményei „Félek a diagnózistól. Nincs rá szükségem. Az orvos jobban tudja” – válaszolták nők az EgészségKalauz.hu Női Egészség Éve 2020 című kampányának országos, reprezentatív kutatásában.