A gabonapelyhek közül az egészséges termékek a legkeresettebbek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe szerint, amelyből kiderül az is, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott a gabonapelyhek összetétele: csökkent a szénhidrát- a cukor és sótartalmuk, míg a fehérje, zsír- és rosttartalom emelkedett, így egyes gyártók esetében a jelenleg forgalomban lévő termékek már nem tartoznak a népegészségügyi termékadó alá – ismertette a kamara pénteki közleményében.
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki határozatot kap a befizetési határidő változása miatt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben lép fel az utazó társulat – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Cirkusz az MTI-t kedden.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A nemzeti ünnepen a Magyar Nemzeti Múzeumnál mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bangkokban.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkár a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) együttműködési megállapodásának csütörtöki aláírásán Budapesten.
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró értékben lakásokat és irodaházakat építenek, közparkot alakítanak ki és fejlesztik a közösségi közlekedést.
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna szerda reggeli műsorában.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.