Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Székely János szombathelyi megyés püspököt választották meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökének a testület őszi rendes ülésén; az elnökhelyettesi feladatkört Udvardy György veszprémi érsek tölti be – közölte az MKPK titkára csütörtökön, a háromnapos ülés zárónapján az MTI-vel.

Németh Gábor tájékoztatása szerint az Állandó Tanács további két tagja Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek és Felföldi László pécsi megyés püspök. A kihelyezett ülésen, amelynek ezúttal a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely adott otthont, a püspökök közösen mutattak be szentmisét a kegytemplomban. Az ülésen részt vett Michael Wallace Banach érsek, apostoli nuncius is. A közlemény szerint az MKPK tagjait előreláthatólag 2026 novemberében ad limina látogatás keretében fogadja majd Rómában XIV. Leó pápa. Azt írták: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatja Martincsevits Pál vértanú boldoggá avatási ügyének elindítását; az egykori gyékényesi plébános 1945. április 1-jén, Gyékényesen halt vértanúhalált a hitéért. A testület tagjai országos cigánypasztorációs referensnek kérték fel Molnár-Gál Béla állandó diakónust, egyben megköszönték elődjének áldozatos munkáját.

Az MKPK döntése értelmében az országos katolikus egyetemi referens feladatait a továbbiakban Muhari Máté látja el, egyúttal megköszönték Kulcsár Dávid eddigi munkáját, aki 2025 augusztusától az Apostoli Nunciatúrán a helyi titkári feladatokat látja el. „Görögkatolikus testvéreink főpásztoraik döntése értelmében 2025. szeptember 1-től a Hitvallást a nicea-konstantinápolyi formula görög szövege szerint imádkozzák” – ismertették, kiemelve, hogy ebben az ősi hagyományhoz való visszatérésben a Katolikus Egyház kulturális és liturgikus hagyományainak gazdagsága és változatossága nyilvánul meg, hiszen a latin egyház liturgiájában használt formula is az egyetemes hitet tükrözi. Emlékeztettek arra: 2026-ban ünnepeljük az első teljes, magyar nyelvű katolikus bibliafordítás megjelenésének 400. évfordulóját. „Az MKPK tagjai támogatják, hogy a katolikus tudományos közélet tagjai tárják fel és méltó módon mutassák be a Káldi-Biblia jelentőségét” – írták.

A tájékoztatás szerint 2025. szeptember 19-21-én rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat, az idei esemény házigazdája Vác lesz. A fesztivál központi programjai a teremtésvédelem, a család és a kultúra mentén szerveződnek. Jelmondata: „Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg!”. Az összegzés szerint az idei évben ismét emelkedett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre felvettek száma. A 2025/26-os tanévet 3544 hallgató kezdheti meg alap-, mester- vagy osztatlan képzésben; 580-nal, azaz mintegy 19,6 százalékkal több, mint az előző évben. Kitértek arra: az idén november 15-én az MTK Sportparkban lesz a Forráspont ifjúsági rendezvény. A 2018 óta megszervezett eseményen 2023-ban Ferenc pápával is találkozhattak a jelenlévők. A szervezők idén novemberben is zenés dicsőítéssel, tanúságtételekkel, szentségimádással és szentmisével várják a gimnazista és egyetemista korú fiatalokat.

A Katolikus Karitász rászoruló gyerekeknek szóló táboroztatási programja, a „Vár a nyár!” révén idén is több mint négyezer gyermek nyaralhatott az ország számos pontján, változatos napközis vagy bentlakásos táborokban. A szünidő teljes időtartamában futó turnusokban elsősorban hazai, de néhány alkalommal délvidéki, kárpátaljai és ukrajnai csoportokat is fogadtak. Még zajlik a szervezet szeptember 30-ig tartó, „Legyen öröm az iskolakezdés!” elnevezésű segélyprogramja, amelynek keretében nehéz sorsú gyermekek tanévkezdési és tanév közbeni támogatása a cél. A szeptember 18-án a Mátyás-templomban, négy népdalénekes közreműködésével megrendezendő, „Zúgjon fel hát a magyar Zsoltár” című jótékonysági koncert szintén ezt a célt szolgálja. Az adománygyűjtéshez online is lehet csatlakozni a www.karitasz.hu oldalon vagy az 1356-os adományvonal hívásával – áll a közleményben.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.