Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szeptember 13-14-én került megrendezésre a Jubileumi Budapesti Nagy Sportágválasztóa Merkapt Sportközpontban.

A rendezvény huszonötödik alkalommal, több ezer ember szeme láttára és tapasztalatára alapozva érte el célját. Miszerint fiatalok és idősek, gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálhatják a számukra megfelelő sportágat, kortól és nemtől függetlenül. Jól példázza ezt a futball legenda, Dunai Antal, illetve az úszó, Késely Ajna és a kardvívó, Pusztai Liza esete, hiszen előbbi 76 évesen látogatott el jubileumi eseményünkre, utóbbiak pedig 18 évesen képviselték méltón saját sportágukat.

Az eseményen edzők, szakemberek instruálása mellett kipróbálható volt 109 sportág, amely aktív tapasztalást, igazi sportélményt adott, s ezáltal pozitív irányba tudta befolyásolni a sporthoz való hozzáállást, viszonyulást.

Köszönjük a több mint 37 olimpiai aranyérmet és a több mint 200 Európa- és Világbajnoki érmet felvonultató sportolóinknak,hogy kilátogattak hozzánk, rengeteg gyermeknek okozva így boldog pillanatokat és jelenlétükkel megtisztelték a XXV. Budapesti Nagy Sportágválasztót. Többek között: Kökény Roland, Storcz Botond, Szabó Gabriella, Steinmetz Barnabás, Búr Zsolt, Roczanov Dezső, Baji Balázs, Rippel Ferenc, Rippel Viktor, Kammerer Zoltán, Harsányi Gergely, Mocsai Tamás, Pusztai Liza, Dunai Antal, Gergely István, Kovács Katalin, Wichmann Tamás, Imre Géza, Dr. Kiss Gergely, Kozák Danuta, Varga Roland, Gróf Dávid, Nagy László, Gazdag Dániel, Földházi Zsófia, Késely Ajna, Debreczeni-Klivinyi Kinga, Háfra Noémi, Milák Kristóf, Cseh László, Tóth Ildikó, Marosi Ádám, Kovács Ágnes, Miklós Edit, Staicu Simona.

Nagy érdeklődés kísérte a Sportágválasztó testvérrendezvényét, a Nagy Hangszerválasztótis, ahol a nagyközönség zenészek és zenetanárok segítségével próbálhatott ki 20 hangszert. Számos fellépő színesítette a programot: Bűdi Szilárd és Zenekara, a Tutta Forza Piccola zenekara, a Stringendo Vonószenekar, Novák Anikó zenei élmény , Szekszárdi klarinét kvartett, MAZ Big Band zenekara, Grenella Orsi és Patyi András ének, Benji, Molnár Antal Zeneiskola vonószenekara, Novák Anikó zenei élmény, Virtuózok Kamara együttes, Etüd Fúvós zenekar, Arpeggio Gitár zenekara.

A rendezvényen kiállítóként jelen volt a YELLOW ROAD SYSTEM csapata, melynek élén Harsányi Gergelyvolt válogatott kézilabdázónk áll. A szombati napon több mint száz gyermek fizikumát, fizikai teljesítőképességének határait és lehetőségeit vizsgálták.

A rendezvényen a korábbi alkalmakhoz hasonlóan véradásra is volt lehetőség. A Magyar Vöröskereszttel együtt szervezett kampányra 55 véradó jelentkezett.

Nagy köszönet a Sportágválasztó támogatóinak, akiknek standjaival a helyszínen is találkozhattak a látogatók. A XXV. Budapesti Nagy Sportágválasztó támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatala, Budapest 2019 Európa Sportfővárosa, Merkapt Zrt., Mercedes-Benz, Rexona, NHKV Zrt.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.