Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

ÁPRILIS 1-ÉN ÚJRA MEGNYITJA KAPUIT EURÓPA LEGNAGYOBB VASÚTI ÉLMÉNYMÚZEUMA: A MAGYAR VASÚTTÖRTÉNETI PARK!

AZ IDEI ELSŐ RENDEZVÉNY ÁPRILIS 2-ÁN, HÉTFŐN A HÚSVÉTI NYUSZIKERESÉS

Idén április 1-től egészen október végéig várja a látogatókat Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park! A szezon április 2-án, hétfőn a húsvéti tojásvadászok kedvenc eseményével, a Húsvéti Nyuszikereséssel indul, ahol a számtalan kézműves-, és hagyományőrző program mellett koncert és bábelőadás várja a családokat.

A húsvéti ünnepséget gyerekekből álló fúvószenekar nyitja meg, a nap végéig kitartó jó hangulatról pedig 12.30-kor kezdődő Katáng zenekar fellépése, illetve az Ákom-Bákom bábszínház 15:30-as előadása, hagyományőrző néptáncbemutató és egy bűvész show gondoskodik. Természetesen lehetőség lesz kipróbálni a mindig népszerű hajtányozást, a kerti vasutazást, a lóvasutat és a sínautót is, vagy akár egy nagy mozdonyon is lehet utazni. A rendezvény 10:00 és 18:00 között várja a látogatókat.

Az áprilisi szezonnyitás után a május is számos izgalmas programot tartogat: május 19-20-án Mozdony Matinénak, a május 26-27-én Gyermek- és Közlekedésbiztonsági Napnak ad otthont a Park. Az évek óta nagy sikerű Európai Kerti Vasutak Találkozója augusztus 18-19-én várja az érdeklődőket, ahol külföldről érkező kicsinyített gőzmozdonyok felvonulása nyújt maradandó élményt. Szeptember 8-9-én a Nemzetközi Gőzmozdony Találkozón parádés gőzmozdony felvonulás várható. Tradicionális december elején a Télapó Expresszel érkezik a Mikulás a Parkba, a gyerekek nagy örömére.

A Vasúttörténeti Parkot tehát egyszerűen nem lehet kihagyni, mert a muzeális értékek és a különleges élmények nem mindennapi ötvözete várja a látogatókat. Részletes programkínálata megtalálható a www.vasuttortenetipark.hu honlapon és a Facebook oldalukon.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.