Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Trendiséggel csupán nem lehet jóllakni, az agrárium által előállított javakkal viszont annál inkább, de a legjobb, ha a trendiség és a szakmaiság kéz a kézben jár. Az agrárszakma elismertségének növelése, az abban elhelyezkedők számának gyarapítása a célja az Agrármarketing Centrumnak (AMC) is, amely örömmel csatlakozott az Agroinform.hu és a HR Portál által szervezett AgroHR konferenciához. A 2018. szeptember 25-én, kifejezetten agrárszakmai szereplőknek, munkáltatóknak és HR szakembereknek szóló rendezvény többek között arra igyekszik rávilágítani, mivel tehetik vonzóvá az agrárcégek az ágazatban történő elhelyezkedést, valamint milyen szaktudásra érdemes szert tennie azoknak, akik a mezőgazdaságban képzelik el a jövőjüket.

A digitalizált mezőgazdaság – avagy más néven precíziós gazdálkodás – technológiai háttere hazánkban is rendelkezésre áll és egyre több gazdálkodó ismeri fel fontosságát. Ennek megfelelően a munkaerőpiaci kereslet-kínálat is változóban van, hiszen a hagyományos szaktudás mellett az agrárinformatikailag képzett munkaerőre is egyre nagyobb az igény. A jövő agrárszakemberei és gazdálkodói számára ez a „befektetés”, azaz az agrárinformatikai képzés mindenképpen megtérül, hiszen a jelenlegi becslések szerint 2050-re a jelenleginél 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség. Ez a kihívás jelentősen átalakítja majd az agrárszakképzési rendszert, valamint az ágazat munkaerőpiaci sajátosságait.

A konferencia szakmai partnereként az AMC célja az, hogy minél több fiatallal és munkavállalóval felismertesse, hogy miért érdemes az agrárium és az élelmiszeripar területén lévő foglalkozásokat választani. A több évtizede javarészt bel- és külföldi kiállítási megjelenéseket, fogyasztásösztönző kampányokat szervező AMC a marketing és kommunikációs eszközök tárházával kíván hozzájárulni ahhoz, hogy informatikai tudással rendelkező, a legmodernebb eszközöket is használni tudó és akaró agrárszakemberek segítsék a modern, hatékony, adatalapú mezőgazdaság megteremtését. Az AMC arra törekszik, hogy méltó rangja legyen az agráriumban biztos megélhetést és karrier lehetőséget kínáló munkának. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója már több ízben elmondta: „Szeretnénk eljutni oda, hogy a fiataloknak az agrárium területén egy minden szempontból vonzó életpályát tudjunk felvázolni, amely életcél lehet a XXI. században. Azt gondolom, ez egy klasszikus agrármarketing feladat is egyben, hiszen el kell mondanunk, meg kell mutatnunk a fiataloknak, hogy a gazdálkodás megbecsült, trendi foglalkozás. A fiatalok eléréséhez pedig a jövőben a legújabb marketing és kommunikációs eszközöket – például a közösségi média adta lehetőségeket - is igénybe kívánjuk venni”.

Az ügyvezető igazgató szerint minden olyan kezdeményezés fontos, amely a mezőgazdaság megújítását és az agrárszakma megbecsültségét célozza, ezért az Agrármarketing Centrum örömmel vállalta a szakmai partnerséget a konferenciával. Ondré Péter hozzátette: az Agroinform.hu-val, - mint az egyik legnagyobb agrárszakmai hírportállal – kitűnő a Társaság kapcsolata, hiszen számos alkalommal, többek között a 78. OMÉK szakmai napjának megszervezésében is közösen működtek együtt, de az AMC-t szakmai partnerként jegyzik a precíziós gazdálkodásról szóló PREGA kapcsán is.

Az AgroHR konferencia neves szakmai előadók tolmácsolásával az agrárágazat legújabb kihívásaira és azok megoldásaira helyezi a hangsúlyt és emellett praktikus tanácsokat kínál HR szakmai kérdésekben. A konferencia nem véletlenül viseli a „Befektetés az emberbe - szerezz előnyt, legyél menő munkáltató – amíg nem késő” alcímet, ugyanis a jól képzett munkavállaló mellett fontos a cégek hozzáállása, a humán erőforrás képességeinek fejlesztése, jó értelembe vett kiaknázása is. A résztvevők választ kaphatnak a rendezvényen arra, hogy például hogyan lehet megszólítani a különböző generációkat, hogyan tehetik vonzóvá a szakmát az agrárcégek, milyen képzési lehetőségeket érdemes kínálni, vagy hogyan lehet motiválni az alkalmazottakat. Ezeket a témákat azonban nem csak az agrárvállalkozóknak, hanem valamennyi munkaadónak érdemes körbejárnia. A konferenciát 2018. szeptember 25-én, 9 és 12.30 között a MÜPA Kék termében rendezik meg. Előzetesen regisztrálni, illetve a konferencia előadóiról és az elhangzó előadásokról bővebben érdeklődni a www.agrohr.hu/konferencia weboldalon lehet.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.