Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén, szeptember 7-én ad otthont a Vasúttörténeti Park az év egyik egyedülálló eseményének, a Mozdony Matinénak. Igazi családi program kultúrával és edukációs tartalommal töltve, a repertoárban gőzmozdony különlegességeket is felvonultatva.  

A Vasúttörténeti Park évente egy alkalommal rendezi meg a Mozdony Matiné elnevezésű programját, melynek alkalmával csakis a mozdonyoké a főszerep. Egyedülálló és hiánypótló rendezvény, amely hagyományőrző jelleggel a gőzmozdonyok kiállításával igazi unikumokat is felvonultat. A rajongók számára egy egész napos valódi kalandot jelenthet az ikonikus mozdonyokkal a középpontban, hiszen a 411,118 „Truman”, vagy a 22,034 „Nyalóka” névre hallgató gőzösök is láthatók lesznek. A mozdonyok nem csupán lenyűgöző látványukkal, de manővereikkel is várják a látogatókat, a felfűtött mozdonyok bemutatóját a 411-es Truman Gőzmozdony Alapítvány jóvoltából láthatjuk. A „Truman” mozdony közel 80 évesen, a háta mögött 40 éves pályafutásával 1944 és 1984 között vontatott személy- és tehervonatokat.

A színes program azoknak sem okoz csalódást, akik kikapcsolódás, vagy kíváncsiság miatt érkeznek a matinéra, hiszen többek között mozdonyverseny és mozdonyparádé is szerepel a látnivalók között. A gyermekeket a sok érdekesség mellett az Apacuka zenekar 11 órával kezdődő koncertje is szórakoztatja, emellett természetesen a vonatok, mozdonyok világáról is sok érdekességet tanulhatnak. Ugrálóvár, kézműves foglalkozások, valamint az interaktív programok, így a megunhatatlan kerti vasút, hajtány és sínautó várja a családokat.

Az eseményt a Vasúttörténeti Park vezetője, Schvéd Norbert is egyedülállónak tartja:

„Örömmel adunk otthont minden évben ennek a hiánypótló eseménynek, amellyel a vasúti élmények világába kalauzoljuk a látogatókat, egyben a különleges mozdonyokkal a hagyományőrző törekvéseink is megvalósulnak. A manapság kuriózumnak számító mozdonyok látványa a közlekedést és a kulturális élményeket kötik össze. Hiszünk abban, hogy a köréjük épülő tartalom és tudás a mai kultúrát is gazdagítja.”  

Egy igazán izgalmas, őszi szezonnyitó rendezvénnyel vár mindenkit a Vasúttörténeti Park szeptember 7-én, szombaton 10 és 18 óra között.

További információ: www.vasuttortenetipark.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.