Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A hollywoodi Magic Castle

Milyen közös elfoglaltsága van Károly hercegnek, Steve Martinnak és Woody Allennek? Talán kevesen tudják, hogy a világ hírességeinek nagy része rajong a bűvészetért és a mai napig komoly szinten űzi azt szabadidejében. Hogy kiket babonázott még meg a bűvészkedés, elárulják nekünk az Illúzió Mesterei bűvész show szervezői.

Napjaink sztárjai közül az Így jártam anyátokkal sorozatból ismert Neil Patrick Harris az egyik legismertebb bűvész. Fellépett trükkjeivel a The Tonight Showban, a Letterman Showban, de még az  Oscar gálán is bűvészkedett, korábban pedig elnöke volt a híres hollywoodi The Magic Castle-nek. Woody Allen gyerekkorában megszállottan bűvészkedett, rengeteget gyakorolt és minden zsebpénzét trükkökre költötte. Később Füles című 2006-os filmjében tért vissza gyerekkori álmához, ahol bűvészt alakított. A Brit trónörökös Károly herceg is amatőr bűvésznek számít. 1975-ben tett vizsgaelőadást a világ egyik legnevesebb bűvészklubja a The Magic Circle bizottsága előtt, ahol a pohár-golyó játékot adta elő.

Johnny Carson, a The Tonight Show legendás házigazdája is bűvészként kezdte pályafutását. The Great Crasini néven lépett fel rendezvényeken és katonasága alatt is szórakoztatta katonatársait, ahol egy alkalommal még a haditengerészet titkárát is elkápráztathatta előadásával. Habár a trükkök helyett a műsorvezetést választotta, a bűvészet iránti rajongása továbbra sem csökkent: több mint 30 rendszeresen visszatérő bűvész vendége volt az általa vezetett The Tonight Showban.

Steve Martin a Disneylandben található bűvészboltban dolgozott fiatalkorában, majd profi komikus bűvészként The Great Flydini című műsorával még a The Tonight Showban is fellépett. A mai napig hobbiból bűvészkedik, részt szokott venni New Yorkban a Monday Night Magic összejövetelein és ott a műsor után kártyatrükközik az előadókkal.

A tavaly elhunyt ökölvívó legenda, Muhammad Ali egész életében rajongott a bűvészetért. Visszavonulását követően komolyan tervezte, hogy profi bűvész lesz. Számos felvétel fennmaradt róla, ahol bűvészkedik. Azt mondják, hogy mindig volt nála egy selyemkendő és egy csomag kártya, hogy szórakoztatni tudja vele környezetét.

A híres írók közül Charles Dickens lelkes amatőr bűvész volt. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a világ leghíresebb bűvésze David Copperfield az ő egyik regényének karakterétől kölcsönözte művésznevét.

Hazaiak közül Karinthy Frigyes rajongott trükkökért, tagja volt a Magyar Amatőr Mágusok Egyesületének és számos olyan kép maradt fenn róla, amin bűvészkedik. A bűvész rajongóknak száma egyre inkább növekszik napjaikban. Az Illúzió Mesterei márciusi bűvész showján, olyan hazai- és nemzetközi előadók lesznek láthatók, akik már világszerte több hírességet ejtettek ámulatba egyedi trükkjeikkel.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.