Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fotó: terezvaros.hu
Fotó: terezvaros.hu

A Magyar Fotóművészek Szövetsége Senior Alkotócsoportjának kiállítása látható november 5-étől az Eötvös10-ben. A neves művészek képeiből összeállított tematikus kiállítást Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere nyitotta meg. 

Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10. Térkép

Az alkotóművészek nevében a tárlatot ajánlva Módos Gábor úgy fogalmazott: bár a kiállítás képanyaga egy adott témát dolgoz fel, ennek ellenére végtelen lehetőséget ölel át. Hiszen minden, amit látunk, a fényben születik, válik láthatóvá. Fény nélkül nincs semmi, a fény maga az élet.

Hassay Zsófia a kiállító művészek és a megnyitón résztvevők üdvözlése után beszédében a témaválasztás aktualitásáról szólva elmondta: az Európai Fizikai Társulat az UNESCO és az ENSZ támogatásával 2015-öt a fény nemzetközi évévé nyilvánította. Kezdeményezésük célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a fény és a fénnyel kapcsolatos technológia fontosságára. A fizikai vetület mellett természetesen kiemelkedő a fény biológiai és spirituális értelmezése. Naponta találkozhatunk tudományos, oktatási, orvosi és művészeti alkalmazásával – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a fény és árnyák váltakozása, kontrasztja vagy egymásba tűnése tesz láthatóvá minden fotográfiát. A tárlaton szereplő felvételek többsége a fényt direkt módon is megjeleníti, az alkotások érdekességét, dramaturgiáját maga a fény alakítja ki. A fotográfusok nem mindennapi nézőpontból és színvonalon ragadják meg azt a képet, amit a civilek a mindennapokban ugyanúgy láthatnak, pontosabban láthatnának akárcsak ők. Hozzátette: a mobiltelefonok világában korábban soha nem látott mennyiségű felvétel készül, a jó fotó azonban korántsem pusztán „célzás”, kattintás vagy szerencse dolga. A közlés belső késztetése mellett a jó fotográfus akár a másodperc tört része alatt remekül komponál, a fény és az árnyék megfelelő alkalmazásával képes az érzést vagy gondolatot sugalló látványt emlékezetes módon kiemelni egy adott térből. 

A polgármester megköszönte a fotóművészek jelenlétét és együttműködő felajánlásait, a nézőközönséghez fordulva úgy fogalmazott: nézzék meg a képeket, „forduljanak a fény felé”. 

Sokan voltak kíváncsiak a senior alkotók fotóira

Módos Gábor, az alkotócsoport egyik vezetőjeként köszönetet mondott a polgármesternek a kiállítás megnyitásáért, valamint kollégáinak a tárlat anyagának elkészítéséért. Mint mondta: a szövetségben 15 évvel ezelőtt megalakult alkotócsoport összetétele állandóan változik. Hiszen a „seniorságba” csak beleöregedni lehet.

Emlékezetett rá, hogy az elmúlt 10 esztendőben tematikus kiállításokon mutatták be alkotásaikat a tagozat tagjai. Idei választásukat kétségkívül az motiválta, hogy 2015 a fény nemzetközi éve, de sokkal többet nyomott a latban, hogy a fény maga az élet. Világunkban a Nap az origó. Nap nélkül nincs fény, fény nélkül nincs élet, nincs semmi.

Minden, amit látunk, a fényben születik, válik láthatóvá. Ezért azután a kiállítás képanyaga végtelen lehetőséget ölel át. Ki hogyan élt, s mire jutott vele, ezt a néző dönti el – mondta a november 29-éig látható kiállítás megtekintését ajánlva. (terezvaros.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.