Hét év után ismét Budapesten ad koncertet a dEUS. Az európai indie rock színtér kultikus belga csapata harmadik albuma, a The Ideal Crash megjelenésének huszadik évfordulóján turnézik újra, és június 8-án a Barba Negra Trackben is fellép.

Az 1999-ben kiadott album valódi mérföldkő volt a dEUS és az európai indie rock történetében egyaránt. Az idén tavaszi és kora nyári koncertsorozat mellett a jubileumra CD-n és vinylen is megjelenik a lemez újramaszterelt kiadása - közölte a szervező Budapest Promoter kedden az MTI-vel.
Az egyszerre dinamikus és melankolikus zenét játszó antwerpeni dEUS eddigi története során hét stúdiólemezt készített (a legutóbbi, a Following Sea 2012-ben jelent meg), volt számos tagcsere, ötéves szünet (1999 és 2004 között).
A dEUS eddigi lemezei nem határolhatók be egyféle stílusba és hangzásba, az azonban mindenképpen elmondható, hogy a kezdeti karcosabb hangzás érettebb lett, ezzel együtt a düh megmaradt.
"Minden lemez kicsit más volt, de igazából a számok számítanak, ezen belül is az, hogy szúrósak legyenek. Számomra a sötétség és a világosság is inspiráló tud lenni. Egyébként szeretem, ha egy csapat egyféle zenét játszik, magam viszont erre nem vagyok képes" - mondta az MTI-nek a frontember Tom Barman, amikor legutóbb, 2012 augusztusában Budapesten jártak, a Sziget fesztiválon.
A dEUS háromszor lépett fel a Szigeten, ezen kívül is volt magyarországi fellépésük, például az A38 hajón.
A gitáros-énekes hét éve arról is beszélt, miért írja zenekara ilyen különlegesen a nevét, kis dével az elején, utána pedig csupa nagy betűvel.
"Még a dEUS indulásakor történt, a hősidőkben. Egy barátom, aki a low-budget reklámokért volt felelős, véletlenül egyszer így írta le a nevünket. Amúgy meg a Sugarcubes-nak volt egy deus című száma és az nekem nagyon tetszett" - mondta Tom Barman.
A zenész a kilencvenes évek elején a brüsszeli filmiskolában folytatott tanulmányokat, amelyeket abbahagyott, hogy aztán később játékfilmet is rendezzen (ez volt az Akármerre fúj a szél 2002-ben), és számos videoklipet rendezett, a dEUS-nak és más előadóknak is.
A dEUS első három lemeze (Worst Case Scenario - 1994, In A Bar, Under The Sea - 1996, The Ideal Crash - 1999) világszerte összesen több mint 750 ezer példányban fogyott. A zenekar jelenlegi felállása: Tom Barman (ének, gitár), Klaas Janzoons (billentyűs hangszerek, hegedű), Stéphane Misseghers (dob), Alan Gevaert (basszusgitár) és Bruno de Groote (gitár, vokál).
A csapat már dolgozik a nyolcadik albumán, amely a tervek szerint valamikor 2020 legelején érkezik. Tom Barman a dEUS mellett más projektekben is dolgozik, a dzsesszes TaxiWarsban például Nicola Thysszal (nagybőgő) és Antoine Pierre-rel (dob), akik jelenleg Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint kvartettjében is szerepelnek.

Forrás: ujbuda.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.