Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Title

Ahogy közeledik a 36. Lidl Balaton-átúszás nagy napja, úgy nő az izgalom a versenyzők között. Legyen szó a legidősebb, vagy a legfiatalabb indulóról, újoncokról, rutinosakról – június 30-án a közel 9000 csobbanónak ugyanaz a célja: teljesíteni az 5,2 km-es távot. De vajon ki, hogyan készülődik?; kinek mit jelent az átúszás?

Gurbán Béla azon kevesek egyike, aki elmondhatja magáról, hogy eddig minden átúszást teljesített! Saját bevallása szerint ő egy igazi, a Balatonhoz hűséges veterán, akinek ez az esemény évről-évre ott a naptárában. Mint mondta, rengeteg barátot szerzett az évek alatt, számára mindegyik úszás emlékezetes élmény, de ha mégis ki kellene emelnie egy alkalmat, akkor az első közös úszás a gyerekeivel. Szeretné majd az unokáival is ugyanezt átélni, a 80 fölötti körben is rajtolni.

A legidősebb női induló már be is töltötte a 80. életévét! Kertész Zsuzsa első alkalommal 1994-ben, az unokája miatt úszott. Azóta már 10 tó-átúszáson vett részt. Idén legnagyobb örömére ismét csatlakozik hozzá a már felnőtt unokája, így ez egy mérföldkő úszás lesz. A felkészülése legnagyobb titka az egészséges életmód, a rendszeres mozgás. Hetente úszik 2-2,5 km-t; tornázik; naponta sétálnak a férjével, és sok időt tölt a kertjében. A legnagyobb értéknek a családját tartja, mert az egymásról való gondoskodás értelmet ad és fitten tart. Az átúszást mindig egy hosszabb pihenéssel, alvással „nyomtatja el.” Ezt még rímekben is megfogalmazta: „Egész nap a Balatont átalúszva, másnap a napot átalussza."Úgy látja, az utóbbi két évben javult az úszók visszaállítása Révfülöpre, és ennek nagyon örül.

Az esemény két nagykövete Biros Péter háromszoros és Székely Bulcsú egyszeres olimpiai bajnok vízilabdázó. A két pólós hosszú ideje nem úszott ekkora távot,  nekik most  a táv teljesítése a céljuk. Mindketten „újoncok”, ugyanis első alkalommal vesznek részt az átúszáson.

„Már többször terveztem, de valahogy mindig közbejött valami. most azonban nincs visszaút!” – mondta Székely Bulcsú. Nem úgy vág neki az 5,2 km-nek, mint egy versenynek, így az idő-eredmény sem mérvadó. Jól szeretné érezni magát, a hangulat, a pozitív élmény a fontos.

Biros Péternek is a családias hangulat, a közös élmény a legfontosabb. Ő fiaival úszik, akik már izgatottan várják a június 30-at, a gyerkőcök viszont igazi versenyzőkként rajtolnak.

És hogy milyen komoly-vicces tanácsaik, tippjeik vannak az átúszásra készülőknek?

  • Fokozatosan, heti 1-2 alkalommal beiktatni az úszásba, akár a futásba a hosszabb távokat – a cél az állóképesség kialakítása;
  • Türelemmel és nagy kitartással úszni, mert ez azért elég hosszú táv;
  • Nem szabad üres hassal indulni, mert az energiára szükség van, de azért lehetőleg reggelire a hűtőt nem felfalni;
  • Úszás előtt pár órával max. banán, energiaszelet
     

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.