Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A modern fuvola virtuóza, az amerikai Claire Chase az UMZE Kamaraegyüttessel szerepel este a BMC-ben. A koncerten három magyarországi bemutató is elhangzik Vajda Gergely irányításával. A koncertről és a kortárszenéről a fiatal fuvolaművésszel beszélgettünk. 

- Először jár Magyarországon. Milyen a kapcsolata a magyar kultúrával?

- Meglehetősen új számomra ez az ország, de amit az elmúlt héten tapasztaltam amióta Budapesten vagyok kifejezetten lenyűgözött. Rajongok a városért és minden igazán érdekes, amit eddig itt láttam és hallottam. Az esti koncertre több napon keresztül próbáltunk. Úgy érzem, hogy ez alatt az idő alatt nagyon sokat tanultam kiváló muzsikustársaimtól, ami által közelebb kerülhettem magához a magyar kultúrához is. Mindig is vonzott az ismeretlen, ezért foglalkozom a kortárszenével. A zene világán keresztül különös és az ember számára ismeretlen érzéseket tapasztalhatunk meg, olyanokat, amelyeknek valójában a tudatában vagyunk, de a komolyzene segítségével tudjuk azokat a felszínre hozni. Szemlélődőnek tartom magam, mint előadóművészt azok a jelenségek motiválnak, melyekről tudjuk, hogy léteznek, de egyenlőre nem érhetjük meg. Talán ez az érzésem ebben a pillanatban a magyar zenével és a magyar kultúrával kapcsolatban is.

image

- Mely darabokban hallhatja Önt a közönség?

- David Lang művén kívül minden kompozícióban van szerepem. Az UMZE Kamaraegyüttessel összeállított közös program egy igen különös párosítás, amely megeleveníti mind a magyar, mind pedig az amerikai kortárszenét. Előadjuk Eötvös Péter Psy és Sáry József Násszene című alkotását, valamit David Lang child című művének bemutatójára is sor kerül. Marcos Balter és Felipe Lara mindketten brazil származású, de New Yorkban élő alkotók, akik szintén az elmúlt évben komponálták most bemutatandó darabjukat. Különös kihívás ezeket a műveket előadni, hiszen az a megtiszteltetés ért, hogy az alkotók nekem ajánlották a darabjaikat. Előkerül még egy fiatal Londonban élő japán komponista műve is. A darabok nagy része tehát magyarországi premier vagyis nem csak számomra, de a közönségnek és az együttesnek is új. Örülök azonban, hogy egy koncerten tudunk ízelítőt adni az amerikai és a magyar kortárs repertoárból.

image

- Miért a kortárszenét választotta profilként? Más, hagyományos értelemben vett klasszikus zenét is játszik?

- Közel áll hozzám minden, ami képes az újdonság erejével hatni. Természetes, hogy mint minden zenésznek, nekem is foglalkoznom kellett  a hagyományos értelemben vett klasszikusokkal. Ezeket a műveket most is repertoáron tartom, de számomra elsődleges, hogy egy darab előadása által képesek legyünk megújulni és magát a művet is újraértelmezni. Úgy vélem, hogy egy bizonyos szinten helytelen különbséget tenni magas és alacsony kultúra között. Ugyanúgy meg lehet találni az értéket más és más műfajokban is. A kortárszenét  éppen ezért tartom nagyon különlegesnek, hiszen megpróbálja ötvözni a különböző műfajokat: úgy a jazzt mint akár a népzenét, nem beszélve arról a tényről, hogy néhány századdal korábban gyakorlatilag csak a kortárszene fogalma létezett.

- Ön több kortárs kezdeményezésnek is részese. Mit kell tudnunk a Density 2036-ról?

- Edgard Varese 1936-ban Georges Barrere számára komponált egy szóló fuvoladarabot. A szólista ezen a koncerten játszott először platinából készült fuvolán, amelynek anyagsűrűsége 21,5 gramm/cm3 volt. Innen a darab elnevezése: Density 21.5. Bach a-moll partitája mellett számomra ez a mű  a zeneirodalom másik alappillére. A Density 2036 nem más, mint egy felhívás a kortárs szerzők részére. Nagyon sokat gondolkodtam azon, milyen lesz a 21. század emblematikus zenei alkotása. A 18. század legnagyszerűbb művét úgy érzem megtaláltam Bach alkotásában, a 20. századét pedig a Density 21.5-ben. A szóban forgó projekt pedig azt tűzte ki célul, hogy megtalálja saját századunk klasszikus zenei csúcspontját. Ez egy nagyszerű lehetőség a fiatal komponisták számára, és természetesen az sem másodlagos, hogy a fuvola mint hangszer megtartsa, vagy éppen visszanyerje az őt megillető szerepet a szólóhangszerek között. Újra és újra be kell bizonyítani, hogy ez a hangszer is képes a virtuozitásra és az erő közvetítésére.

image

- Nem csak művész, de aktivista is. Mit jelent ez az Ön számára?

Ez egyfajta társadalmi felelősségvállalás. A közös zenélésnek nagyon sok pozitívumát látom mind az emberekre, mind pedig magára a műfajra. Ha valakik együtt zenélnek, nem csak új művek jöhetnek létre, de az előadásmódok is változhatnak. Az Inernatonal Contemporary Ensemble tizenöt éve alakult, és azt mondhatom, hogy mára olyanok vagyunk mint egy család. Ez egy tanulási folyamat, egyszer fent egyszer pedig lent. És ez így természetes.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.