Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Átadták az Élő Népművészet XVII. országos népművészeti kiállítás díjait pénteken a budapesti Hagyományok Házában, amely a tárlatnak is otthont ad.

    A kormány számára kiemelten fontos a népi kultúra - hangsúlyozta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkára a pénteki díjátadón.
    Emlékeztetett arra, hogy 2017-ben 2,5 milliárd forinttal életre hívták a Csoóri Sándor Programot, a 2022. évi költségvetésben pedig már 3 milliárd forintot hagytak jóvá erre a célra.
    Hozzátette: a Magyarországon hagyományőrzéssel, népi kultúrával, népművészettel foglalkozó emberek olyan közösséget alkotnak és olyan múltunkban gyökerező dologra építenek és hívják fel a figyelmet, amelyre büszkén tekinthetünk vissza és nem nélkülözhetjük. Ápolják, gondozzák, őrzik a hagyományt, szeretik és éltetik - hangsúlyozta.
    Idén a Hagyományok Háza ad otthont a népi kézművesek legkiemelkedőbb seregszemléjének, amelyre 464 egyéni alkotó, 37 szakkör és 27, kifejezetten erre a pályázatra alakult alkotóközösség 1533 pályamunkáját válogatták be. A kiállítás alkotóit díjazzák is, a legnagyobb értékű elismerés a Gránátalma-díj, amellyel idén 35 alkotót díjaztak, valamint csaknem 150 arany-, ezüst- és bronzoklevelet ítéltek oda a legkiválóbb népművészeknek és alkotóközösségeknek. A Folktrend-díjat a kiemelten innovatív alkotásoknak ajánlotta fel az Agrárminisztérium.
    Antal Andrea, a Hungarikum Főosztály vezetője, a Hungarikum Bizottság titkára kiemelte, hogy elődeink alkotó munkájának örökségét meg kell őriznünk a következő generációk számára, s támogatni kell, hogy a Kárpát-medence településeinek elfeledett mesterségei újra életre keljenek. Hozzátette: ennek érdekében megvalósították a Folktrend programot, amelyben a divat mellett a zenére, a tánckultúrára, a mesterségekre és a formaművészetre is nagy hangsúlyt kívánnak helyezni.
    Balogh Júlia, a Csoóri Sándor Alap Tanácsadó Testület elnöke arról szólt, hogy évezredes hagyományaink örökérvényű értéket őriznek a következő nemzedékek számára.
    Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke kifejtette, hogy az alkotók fáradságot nem kímélve kutatták a választott szakma újabb elemeit és szemet-lelket gyönyörködtető műveket hoztak létre, a hagyományban fellelhető formákat, színeket, technikákat és díszítményeket felhasználva kerestek új funkciókat.
    Az augusztus 24-ig látogatható tárlaton tájegységi és tematikus blokkokban láthatóak egyebek mellett lakástextilek, viseletek és mai ruhák, lábbelik, bútorok, játékok, hangszerek, ékszerek, dísztárgyak a Hagyományok Házában és a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.