Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait hétfőn Budapesten: a legjobb előadás a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című produkciója lett, a legjobb rendezés díját pedig Alföldi Róbert vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című előadásáért.

Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivált működtető Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a díjátadón elmondta: a fesztivál keretében megrendezett szemlén nyolc vidéki színház nyolc előadása mutatkozott be teltházas érdeklődés mellett a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Hozzátette, hogy a szeptember 1-jén véget ért Budapesti Nyári Fesztiválon több mint 120 produkción és programon vehetett részt a közönség. Idén már mintegy 120 ezer néző volt kíváncsi az előadásokra és programokra a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon, az interaktív meseszínpadon, a Szent Margit romoknál és a margitszigeti Víztoronyban.

Elmondta: a Városmajori Színházi Szemle idei programját az elmúlt évad legjobb zenés, szórakoztató és drámai előadásaiból állították össze a szervezők, az idén a különdíjjal együtt hét díjat osztottak ki. 

Mint elhangzott, a székesfehérvári, győri, szegedi, kecskeméti, tatabányai, szombathelyi, szabadkai és miskolci társulatok előadásait idén egy négyfős, kizárólag nőkből álló zsűri kísérte figyelemmel: Nagy-Kálózy Eszter, Tenki Réka színészek, valamint Miklós Melánia dramaturg, színikritikus és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója.

Bán Teodóra elmondta, hogy a zsűri a legjobb előadás díját a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című,  Mohácsi János rendezte produkciójának ítélte oda, míg a legjobb rendezés díját Alföldi Róbert vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című előadásáért. A különdíjat a Czukor Balázs által rendezett Az üvegcipő című előadás, a tatabányai Jászai Mari Színház produkciója kapta. A legjobb női főszereplőnek járó elismerést Dobó Enikő vehette át a kecskeméti Katona József Színház Állami Áruház című előadásában nyújtott alakításért, a darabot Benkó Bence és Fábián Péter rendezte. A legjobb férfi főszereplő díját Bányai Kelemen Barna érdemelte ki A salemi boszorkányokban nyújtott teljesítményéért. 

A legjobb női mellékszereplő díját megosztva kapta Danyi Judit (Állami Áruház) és Hartai Petra (A salemi boszorkányok), míg a legjobb férfi mellékszereplő Hirtling István lett (Black Comedy). 

Bán Teodóra beszélt arról is, hogy a Városmajori Szabadtéri Színpadon az idén 16 koncert, 31 egyéb színházi előadás és 16 gyerekszínházi előadás várta az érdeklődőket. A margitszigeti színpadon 27 nagy előadás, 12 ingyenes interaktív gyerekfoglalkozás, a margitszigeti romoknál 12 reneszánsz délelőtt, valamint 8 irodalmi séta, a víztoronyban pedig kiállítás várta a látogatókat. 

A Margiszigeten idén hét világsztár lépett színpadra, köztük José Cura argentin operaénekes, Cristina Pasaroiu román operaének, Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, Marcelo Alvarez argentin operaénekes, Vittorio Grigolo olasz operaénekes, valamint Nigel Kennedy brit hegedűvirtuóz. Három nagy balett társulat előadását élvezhették idén a nézők: a Novoszibirszki Állami Akadémia Opera és Balettszínház, a francia Compagnie Hervé Koubi, valamint a Grúz Nemzeti Balett, a Sukhishvili produkciói teltház mellett zajlottak.

Bán Teodóra hangsúlyozta, hogy az idei Városmajori Színház Szemlére válogatott előadások közül a Győri Nemzeti Színház A tündérlaki lányok című előadást 486-an nézték meg Forgách Péter rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház a Tóték című előadását Bezerédi Zoltán rendezésében 561-en látták, a kecskeméti Katona József Színház Állami Áruház című darabjára 784-en voltak kíváncsak. A Miskolci Nemzeti Színház Édes Anna című előadást 650-en látták Rusznyák Gábor rendezésében, míg 765-en tekintették meg a tatabányai Jászai Mari Színház Az üvegcipő című produkcióját. 

A szombathelyi Weöres Sándor Színház A salemi boszorkányok című darabja 809 nézőt vonzott, míg a Szabadkai Népszínház magyar társulatának Osztrigás Mici című darabját 771-en, a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című produkcióját 802 néző látta.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.