Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Cukorkagyárból magánszínház- Pezsgő évet ígér Sándor Anna, akinek a Dob utcában lévő aprócska színháza idén ünnepli 20. születésnapját.

A Spinoza ajándékkal is készül a 20. születésnapra

Cukorkagyárból magánszínház

Pezsgő évet ígér Sándor Anna, akinek a Dob utcában lévő aprócska színháza idén ünnepli 20. születésnapját.

– Ősbemutatók sorozata jön a Spinoza Színházban: valamennyit mai magyar szerző írta. Az év Capa, a híres fotós életéről szóló drámával kezdődik, majd Kertész Imre, Nobel-díjas író első feleségéről, Albináról szóló monodrámával folytatódik – magyarázza Sándor Anna a teátrum tulajdonos-igazgatója.

– Kertész 42 évet élt együtt izgalmas feleségével, Vas Albinával, akinek jelentős szerepe volt a kitüntetésében, ettől is érdekes a darab – teszi hozzá.

A jubileumi évben mindenkit megajándékoz a teátrum, ugyanis áprilistól októberig hetente, ingyenes utcai örömzenét adnak a Dob utcában. Az évet pedig a 20 évvel ezelőtti sikerdarabok megismétlésével zárják.

„Olyan helyet kívántam létrehozni, ahol az emberek összejönnek, ahol okos és szép dolgok történnek”

A hetedik kerület ékszerdobozaként számon tartott étterem és kulturális központ eredetileg pékség volt, majd cukorkagyárként működött. Spinoza Színház és Étterem néven 2002-ben nyitott ki, mint az ország egyik első magánszínháza. A létesítmény életre hívója, lelke és motorja: Sándor Anna.

–  Hiszek a közösség erejében, és hogy az emberi kapcsolatokért érdemes élni. Olyan helyet kívántam létrehozni, ahol az emberek összejönnek, ahol okos és szép dolgok történnek – mondja Anna.

A Spinoza színpadán az elmúlt két évtizedben megjelent a hazai művészvilág színe-java. A számtalan ősbemutató, zenés játék, kortárs opera, beszélgetős est, kiállítás és koncert hamar Budapest kulturális térképére tette az intézményt. A legendás bárzongoristák, a hétköznapi élőzene és a mindig kóstolható, tradicionális zsidó konyha sokak számára varázsolta megkerülhetetlen találkozóhellyé a Dob utca 15-öt.

A Spinoza Színház célja a kultúra és a tudás összekapcsolása, fókuszban az szórakozva tanítással, ami Anna hitvallása. Kezdetektől vállalta, hogy a repertoáron kortárs, magyar témák és művek szerepeljenek, kiemelt figyelemmel a kisebbségekre, a társadalmi érzékenységre. A teátrum minden évben megrendezi a Spinoza Zsidó Fesztivált, és Síppal-dobbal néven saját zenei fesztivált is alapított. – Sokan akartak meggyőzni arról, hogy a kultúrába pénzt fektetni, színházat alapítani életveszély. Nem bántam meg, s örülök, hogy a Spinoza harmadik évtizedét tervezhetem. Én a közösségteremtéshez értek. Közösségre pedig legyen szükség a következő 10 évben is! – mondja Sándor Anna, aki az első 10 év után Anna, te hülye vagy? címmel írta meg könyvét arról, hogyan vágott bele a színházalapításba. A könyv folytatása, a második tíz évről az idei Könyvfesztiválra jelenik meg.

A Spinoza Színház a jubileumi évre öt ősbemutatóval készül. Ódor Kristóf és Grisnik Petra szereplésével, Czeizel Gábor rendezésében elevenedik meg március 26-ától a világhírű háborús fotós, Robert Capa életútja. Áprilistól 21-től hetente ingyenes, utcai, zsidó örömzenével készül a Színház a Carl Lutz emlékműnél.

A szeptemberi Spinoza Zsidó Fesztiválon Kertész Imre első feleségének története, az Albina című monodráma debütál Csákányi Eszter előadásában. Ugyancsak itt mutatják majd be Győrei Zsolt Latabár Kálmánról írt színdarabját Peller Károly főszereplésével. Ősszel Velencei bankár címmel egy Shakespeare átirat kerül műsorra Cserna Antal előadásában, illetve együtt lép deszkára Jávori Ferenc Fegya és Dunai Tamás, a lembergi történetekből, kocsmadalokból készített esttel. A Spinoza „szabadegyetemét” novembertől Kéri László viszi tovább a civilizációkról, Gábor György pedig folytatja Talmud, Tóra és a többiek programot.

(Erzsébetváros)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.