Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése

Előadják: Trill Zsolt, Csákányi Eszter
Szerkesztette és rendezte: Seres Tamás

 

Augusztus 12-én volt Polcz Alaine és Mészöly Miklós esküvője, pontosan hetven évvel ezelőtt. 52 évig voltak házasok. 50 évnyi levelezésük kötetben jelent meg pár éve, Seres Tamás pedig felolvasószínházat rendezett belőle. Augusztus 18-án A bilincs a szabadság legyen c. esten Csákányi Eszter idézi meg Polcz Alaine-t, Trill Zsolt pedig Mészöly Miklóst a Zsámbéki Romtemplom egyedülálló díszletei között.

Egy talpig racionális, föld jegyében született, görcsösségig kemény és csontos lény vonzódott egy levegő jegyében született, betegségeitől törékeny lényhez. És viszont. Szerintem ez így rendjén való volt, még ha ennyire ellentétes alkatok viszonyát a külvilág általában nem is érti.” – részlet Nádas Péter Bármi jő című, a levelezéskötethez írt esszéjéből.

„Egy emberpár története a 20. század második felében, s ahogyan egy harmadik személy, a „tanú” emléklapokat fűz hozzá, a történetből hármuk drámája bontakozik ki. Az emlék(lap)író Nádas Péter hajszálpontos dramaturgiával szituál: a szobában áll az asszony a bőröndjeivel, menekülésre készen – mi zajlik le addig, amíg a férfi visszakönyörgi? Erre kapunk válaszokat, sejtéseket ötven év leveleiben.” (Reményi József Tamás, revizoronline)

A KedvesZsámbék felolvasószínházi sorozatban Seres Tamás rendezésében nagy magyar színészek olvasnak fel nagy magyar szerzők műveiből, verset prózát, amelyekhez kapcsolódik rendszerint egy zenész és általa a szövegekhez improvizatívan fűzött zene. A levelek viszont intimebbek, mint az olvasóközönségnek írott vers, vagy próza, ez valójában nem nekünk szól. Titok, amelybe a helyzetünk, az eltelt idő és talán sok-sok véletlen folytán betekinthetünk. A felolvasószínház mindenképpen nagyon személyes műfaj, ahol közel kerülhetünk nemcsak a szerzőkhöz, hanem a színészekhez is, spontán, szép és meglepő pillanatok sokasága minden este. A levelezések ennél is személyesebbek: nem csupán felolvasás, nem színház, ez szeánsz!
A program megvalósítását a Magyar Művészeti Akadémia támogatta
----------

 Jegyértékesítés és információ:
Tourinform Zsámbék | 2072 Zsámbék, Szent István tér 3.
23/342-318 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jegyárak: 2.500 Ft
Kombinált jegy (helyszínre szállítással): 3.000 Ft

Jegyek válthatók az előadások napján a helyszínen és a jegy.hu online felületén. Pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával. Csak készpénzes fizetési lehetőség.

Az előadás helyszíne: Romtemplom, Corvin János utca

A rendezvények előtt fél órával SZÍNHÁZI JÁRAT indul a Zsámbéki Művelődési Ház elől (Etyeki utca 2. ) az események helyszínére (Bázis, Romtemplom), majd az előadások után vissza Zsámbékra a Budapestre közlekedő helyközi járathoz.
Utolsó helyközi járat indulási időpontja Zsámbékról: 22:32

Amennyiben igénybe kívánják venni transzfer-szolgáltatásunkat, a jegyvásárlásnál kérjük válasszák a kombinált jegy-típust!
A szállítás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében, kérjük, hogy a kombinált jegyet lehetőség szerint az előadás napját megelőző napig szíveskedjenek megváltani!

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.