Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ebben a cikkben az adózásról és az állami szerepvállalásról szeretnék szólni. A magyar ember egyrészt siránkozik, hogy sok adót kell fizetni, másrészt elvárja, hogy az állam fizessen mindent a gyerek oktatásától a nyugdíjig, az egyházak fenntartásától az Operaház üzemeltetéséig. Ezen túl természetesen legyen ingyenes az egészségügy is és az utazás is.
 
Magyarországon egészségtelenül nagy az állami újraelosztás szerepe, 2011-ben minden megtermelt 100 forintból az állam elvett 52 forintot és ő döntötte el, kinek adja. A KSH adatsorából kiderül, hogy a környező országok ennél sokkal kisebb részt vonnak el: Románia 32,5%, Szlovákia 33,4%, Bulgária 33,1%, Csehország 40,3%, Lengyelország 38,5%. (A lehető legegyszerűbben fogalmazva: arányaiban ennyivel kevesebb adót kell fizetnie mindenkinek, azaz ennyivel több pénzt viszel haza.)
 
Érdemes megnézni, ők hogyan állnak gazdaságilag és mi hol kullogunk. Ajánlom figyelmedbe a Szlovákiáról írt cikkemet is. http://kiszamolo.hu/gondoskodo-allam-kontra-piacgazdasag-magyarorszag-vs-szlovakia
 
Ami még nagyobb tragédia, hogy a teljes elvont összegnek mintegy 60%-át jóléti kiadásokra költjük. Ebből fizetik a nyugdíjakat (a teljes állami bevétel 23,4%-át erre fordították tavaly elött, míg tavaly csak 19,5%-át, ami örvendetes javulás lenne, ha nem csak egy technikai kiszervezés miatt csökkent volna az összeg, ugyanis a korhatár alattiakat átsorolták más kategóriába, ezzel papíron több mint 12%-kal csökkent a nyugdíjra költött összeg. Hangsúlyozom, csak papíron.), szociális és lakhatási támogatásra is elmegy 20,9%, az „ingyenes” oktatás is belekerül 10,8%-ba, az egészségügyre 10%-ba, kultúra és környezetvédelem 5,9%.
 
Az állam fenntartása 19,1%-ot visz el, a gazdasági funkciók 13.1%-ot.
 
(Egy cikk a nyugdíjról: http://kiszamolo.hu/ezert-nem-lesz-nyugdijad/)
 
Az eddig felhalmozott államadósság miatt (mert „természetesen” az állam minden évben többet költ, mint amennyit beszed), bő egybillió forintot kifizetünk kamatokra is. Csak hogy tudjuk érzékelni ennek a nagyságát, ez több, mint a személyi jövedelemadóból befolyó pénz kétharmada. Azaz majdnem csak azért fizetsz SZJA-t, hogy abból kifizessék az eddigi tartozások kamatait. Nem a tőkét törlesztik, csak a kamatokat fizetik.
 
Hogy egy kicsit személyesebbé tegyük a problémát, vajon tudod-e, hogy mennyit adózol a megkeresett jövedelmedből?
 
Ha hazaviszel nettó 160 ezer forintot, akkor a munkáltatódtól valójában 320 ezer forintot kaptál. Azaz a jövedelmed fele elmegy az adóra és a járulékokra, amit te és a munkáltatód közösen fizettek be.
 
Sajnos az adózásod itt távolról sem ér véget.
 
A megmaradt pénzeddel elmész vásárolni. Minden elköltött ezer forint után újabb 213 forint megy az államkasszába az ÁFA miatt. (Az alapvető élelmiszerek áfa kulcsa 18%, viszont alig valamit lehet ide sorolni, csak a legalapvetőbb tejtermékek és gabonából készült termékek tartoznak ide. Ezért ezekkel nem számolunk, cserébe az alkohol és cigaretta jövedéki adóját sem vesszük figyelembe.) Az éves ÁFA bevétel, amit főleg a lakosság fizet meg (hiszen a cégek visszaigényelhetik általában), két és fél billió forint, majdnem a duplája a teljes személyi jövedelemadónak.
 
Ezen kívül még fizeted a telefonadót a telefonálásod után, a bankadóból azt a részt, amit a bankok át tudtak rád hárítani és még sok minden mást is. Amikor elmész tankolni, a 450 forintos benzinárat látva jusson eszedbe, hogy a költségvetésbe 913 milliárd forint plusz ÁFA folyik be jövedéki adóból, ennek túlnyomó része az üzemanyagból. Egészen konkrétan, a benzin árának 54%-a jövedéki adó és ÁFA.
 
De illetékre is kifizetünk 88 milliárdot évente és még hosszan lehetne sorolni a számtalan adófajtát.
 
Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy minden megkeresett száz forintból az állam elvon tőled 65-69 forintot különböző jogcímen. Másképpen fogalmazva januártól szeptember elejéig az államnak dolgozol, az év utolsó négy hónapjában megkeresett jövedelem csak a tiéd.
 
Ezek után talán érthető, hogy miért szorgalmazza minden közgazdász lassan negyed évszázada, hogy gyökeresen át kellene alakítani a magyar költségvetést. Egy haldoklónak nem frizuraigazításra van szükség, hanem radikális műtétre.
 
Rövid úton el kellene érni azt, hogy a környező államok szintjére essen vissza az állami újraelosztás mértéke. Ehhez az államnak le kellene mondania a bevételeinek a harmadáról, de az embereknek is le kellene mondaniuk az állami költekezés harmadáról. Ugyanis azt csak a politikusok képzelik, hogy lehet úgy csökkenteni az állami adóbevételeket, hogy közben a kiadásokat nem csökkentjük ugyanolyan mértékben.
 
Mivel toronymagasan a legnagyobb tétel az állami kiadásokban a jóléti kiadások, ezeken kellene a legtöbbet spórolni. Bár az oktatás és az egészségügy területén már voltak próbálkozások (szerkezeti reformoknak semmiképpen nem nevezném őket), de a kormány retorikáját hallgatva például a nyugdíjak újragondolására semmi remény nincs. Eddig nem volt még olyan politikus Magyarországon, aki akárcsak a nonszensz ingyenes utazási lehetőséget merte volna korlátozni. Gyurcsány Ferenc is inkább lemondott, mint hozzányúljon a 13. havi nyugdíjakhoz.
 
Üdvös lenne a közszféra létszámát is radikálisan csökkenteni, hiszen 660 ezer ember dolgozik itt, ami elképesztően rengeteg. A kormány szerint 400 ezer lenne az ideális létszám. Két dologra szeretném felhívni a figyelmet: egyrészt az így megspórolható összeg bár hatalmas, de elenyésző kiadás a nyugdíjakhoz képest, másrészt gyökeres átalakítás nélkül a szokásos fűnyíró elvnek semmi értelme. Ha ellenben megszűnne a 3200 önkormányzat és lenne helyette 300 régióközpont, hová lehetne elhelyezni a pártok helyi embereit? Inkább hozzunk létre járásokat is, hogy legyen elég hely nekik.
 
De most nem akarok belemenni ennek a fejtegetésébe, a cikknek a mondandója, hogy a magyar államháztartás a környező országokhoz képest iszonyúan elhízott, a radikális fogyókúra azonban lehetetlen a kiadási oldal drasztikus megnyirbálása és a dolgok velejéig ható szerkezeti átalakítás nélkül.
 
Mivel mindez sok átmeneti kárvallottal jár, ezért erre semmi esély nincs már a választásokhoz közeledve. Sikerült újabb négy évet eltékozolnunk.
 
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.