Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A jelenlegi helyzetben mindenhol korlátozásokra kell számítanunk, szerencsére Budaörs közel van a fővároshoz, amely előnyt jelent az ingázóknak, nem beszélve a kiváló tömegközlekedési hálózatról.

Egy kiadó lakás a településen olyan 2000-3000 forint/ négyzetméter/hó áron kerül kiadásra. Egy 70-80 nm2-es lakás tehát nagyjából 180.000 ezer forint havonta. Természetesen kisebb albérleteket olcsóbban is találhatunk.

Budapest vonzáskörzetében

Aki Budaörsön lakik és Pesten dolgozik, annak alig 10-12 km távolság, vagyis 30-40 percet kell utaznia, hiszen a 11. kerület (Kelenföld és Gazdagrét) közel, a Móricz Zsigmond körtérről pedig gyorsan beérünk a belvárosba és onnan szintén könnyen eljutunk Budaörsre. Nem beszélve arról, hogy a településhez közel található az IKEA, a Dechatlon és a Biatorbágyi Premier Outlet Center.

Kiadó szoba tekintetében a városban már 4000 Ft/négyzetméter áron bérelhetünk 15 négyzetméteres szobát (60.000 Ft/hó) ebben ugyan nincs még benne a rezsi, viszont - ahogy a kiadoszobabudapest.hu is utal rá – a budapesti lakásokkal (Global Best Property Zrt.) egyezik meg a kínálat. Azonban ennél olcsóbb kiadó szobára szintén van esély, csakhogy a vidéken oly kedvelt foglalómentesség már nincs, a tulajdonosok legalább 1 havi kaucióval szeretik kiadni az ingatlant.

A főváros 11. kerületében 30 – 50.000 Ft között mozognak az 50nm2-es szobák, a rezsiköltség pedig 15-20 ezer forint. Ha jól megnézzük, láthatjuk, hogy Budaörsön drágább a kínálat, ez nagymértékben Budapest közelségével magyarázható. Mindezek mellett országosan csökkentek – olyan 20-30%-kal – a kiadó albérletek árai, függetlenül attól, hol találhatók. Észrevehetjük, hogy még mindig jelentős, melyik megyében vagy frekventált Budapesti kerületben található a teljes lakás vagy szoba. Pest megye pedig igen népszerű és - ahogy korábban említettük, - számos ismert vállalkozás székhelye található itt.

Mi várható a koronavírus után?

Áremelkedés, amely nagymértékben befolyásolhatja az albérletpiacot, egy biztos, a jelenlegi olcsónak mondható kiadó szobák drágábbak lesznek. A településen és vonzáskörzetében nagyjából a Budapesten megszokott kínálattal és árakkal találkozhatunk. Aztán majd eldönthetjük, hogy mennyire érdemes ingázni a két város között, vagy az lesz a legjobb, ha közel a budaörsi munkahelyünkhöz lakunk, most még „trendi” a home office, de remélhetőleg ez nem lesz hosszútávú.

Mindezek mellett pedig érdemes befektetni új építésű ingatlanokba, pont a Budapesthez való közelség miatt, amelyet a későbbiekben jó áron és könnyen kiadhatunk, legyen az szoba vagy teljes lakás. Összességében remélhetjük, hogy a vírus után nagyon gyors fellendülés következik, ami hatással lesz az ingatlanpiacra. (x)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.