Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nem újdonság, hogy az élet megannyi területén tehetünk bolygónk, és még inkább saját jövőnk védelméért.

A GreenDependent Intézet innovatív kutatási kezdeményezése most azonban két kikerülhetetlen szegmenst (mosás, fűtés) vett górcső alá, ahol kimutatta, hogy már kis viselkedésváltoztatással csökkenthetjük háztartásunk energiafogyasztását.

Csak azzal, ha minden magyar háztartás 20%-kal csökkentené a mosásai számát, akkor már egy Zirc méretű város lakosainak  éves szén-dioxid-kibocsátását elkerülhetnénk[1]. Mivel a háztartások használják az elfogyasztott energia harmadát[2], fontos szerepet játszanak az energiarendszer átalakításában. Ezért itt az ideje, hogy megkérdőjelezzük az otthoni energiahasználattal kapcsolatos szokásainkat.

Az ENERGISE (Európai Hálózat a Fenntartható Energiáért: Kutatás, Jó Gyakorlat, Innováció) projekt Európa-szerte nyolc országban több mint 300 háztartás elé állított két fő kihívást, amelyet mi is bármikor kipróbálhatunk környezetünk védelméért.

Mosási kihívás: felezzük meg a mosások számát

Fűtési kihívás: csökkentsük a beltéri hőmérsékletet 18 °C-ra

A projektet hazánkban a GreenDependent Intézet koordinálta. Ők segítették tippekkel, eszközökkel és ún. kihívás dobozokkal a négyhetes tanulási folyamat sikerességét.

A számok pedig magukért beszélnek: a heti mosások száma a kihívás végére eggyel csökkent (4-5 mosásról 3-4 mosásra), és ez az érték három hónappal a kihívás után is megközelítőleg megmaradt. Azt, hogy pazarlóan mosunk, mi sem fejezi ki jobban, hogy heti egy mosás elhagyása egyáltalán nem befolyásolja a kényelmi szintünket, és ha mindannyian így tennénk, akkor 6790 magyar ember éves szén-dioxid-kibocsátását elkerülhetnénk ezzel.

A résztvevő országok között jelenleg egyébként a középmezőnyben tartózkodunk a mosások számát tekintve.  Írországban kiugróan sokszor mosnak: a vizsgált háztartások esetében a kihívás előtt közel hét alkalommal indították be a mosógépet, amit a kezdeményezés által sikerült öt alá szorítani. A svájciak a legtudatosabbak a mosás terén: itt a háromnál is kevesebb heti mosásnak sikerült kettő alá mennie.

Mosási kisokos

  • Ha 60°C helyett 40°C-on, illetve 40°C helyett 30°C-on mosunk, azzal kb. feleannyi áramot fogyasztunk egy-egy mosásnál.
  • A ruhacímkén lévő mosási hőfok nem az ajánlott, hanem a maximális mosási hőmérsékletet jelzi, nyugodtan mossunk alacsonyabb hőfokon! Amit csak lehet, mossunk 30°C-on.
  • A törölközőket és ágyneműt mossuk 40°C-on, kivéve, ha valaki beteg vagy az egészségügyben dolgozik; ilyenkor ajánlott 60°C-on mosni.
  • 2-3 havonta legalább egyszer mossunk 60°C-on, hogy megelőzzük a baktériumok elszaporodását a mosógépben.

A mosás mellett a fűtés volt a kihívás másik sarkalatos pontja. Nyakunkon a fűtési szezon, már most határozzuk el, hogy idén jobban odafigyelünk arra, hogy nem egyből a termosztátot tekerjük feljebb, hanem előbb magunkra veszünk még egy réteg ruhát.

„Magyarországon egy átlagos háztartás energiafogyasztásának 74%-át a fűtés teszi ki, így egy-egy döntésünk hatása igencsak jelentős az energiarendszer alakulására. Kutatási kezdeményezésünkből kiderül, hogyha a beltéri hőmérsékletet csupán 1 °C-val csökkentenénk, nem változna meg a hőkomfortunk, de máris sokat tennénk bolygónkért, és még inkább saját jövőnkért” - hangsúlyozta Vadovics Edina, a GreenDependent ügyvezető igazgatója. 

Fűtési kisokos

  • Szenteljünk időt a termosztát beállítására és alakítsuk azt életmódunkhoz. Például napközben, amikor otthon vagyunk, állítsuk 18-21°C-ra, és éjszakára, illetve a nap arra a részére, amikor nem vagyunk otthon, vegyük 2-3°C-kal lejjebb.
  • A hálószoba hőmérsékletét tartsuk 1-3 fokkal alacsonyabban, mint a lakás többi, gyakran használt helyiségét (16-18 fok is elegendő az alváshoz)!
  • Szervezetünknek jót tesz a viszonylag hűvös környezet - használjunk gyapjútakarót, igyunk egy meleg teát lefekvés előtt.
  • Ha több napra megyünk el otthonról, ne zárjuk el teljesen a fűtést - jóval több energia és pénz újra felfűteni a kihűlt lakást!
  • Elég, ha pár fokkal csökkentjük a beállított hőmérsékletet. 

A projekt honlapján még több fűtéssel, mosással és háztartási energiafogyasztással kapcsolatos zöldítő tipp, infografika található. Ha pedig valaki elhatározta, hogy a tettek mezejére lép, és szeretne energiát és pénzt megtakarítani, akkor csatlakozhat a GreenDependent most induló EnergiaKözösségek programjához is.

Sajtókapcsolat: Vadovics Edina, GreenDependent Intézet, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. // 20 512 1887

[1] Forrás: ENERGISE Energia Élő Labor jelentés - Magyarország[2] Forrás: Nemzetközi Energia Ügynökség, 2017

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.